Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

188 Az országgyűlés képviselőházának k yiselőházban talán még annál is kevesebb megértés mutatkozik, mint amennyi, — jól, vagy rosszul — a városi munkásság iránt mutatkozik. A költségvetés és ezzel kapcsolatosan a kormányzat tényei felett elmondandó bírálat abból indulhat ki, amit maguk a kormányhoz tartozók is vallanak, vagyis, hogy minden program annyit ér, amennyit abból megvalósítanak. Ha ezt elfogadjuk, egyúttal megállapíthatjuk a pénzügyminiszter úr bevezető expozéjából és ma elmondott beszédéből csak úgy, mint a leglojálisabb kormánypárti felszólaló beszédéből is, hogy a tények nagyon alacsonyra szorították le ennek a kormányzati programnak az értékét. Mi, akik világnézetünk változatlan alapján állunk, hosszú ideig érdeklődéssel vártuk, hogy a kormány indulásának tetszetős külsőségei hogyan fognak átalakulni a hétköznapi munka valóságává és az eredmény — ma már azt hiszem, egészen kétségbevonhatatlanul megállapíthatjuk — osztálytagozódás, változatlan hatalmi viszonyok, változatlan osztályparlament, változatlan osztálypolitika, tehát változatlan osztályköltségvetés is. Mit mutat a költségvetés változatlan tartalmi és formai beállítottsága? Nem mást, mint bújócskát, kerülgetést a problémáknak, kikerülését azoknak a fontos, nagy kérdéseknek, amelyekhez pedig hozzá kell nyúlniok mindazoknak, akik az egyhelyben topogást, vagy a zuhanást el akarják kerülni. A költségvetést kizárólag arról az oldaláról nézik, hogy az uralkodóosztályoknak nyújtott előnyök beállítása után, hogyan lehet azt egyensúlyba juttatni az elnyomott osztályok rovására. Egyáltalán nincs arról szó, egyetlen mondat sem esett arról, hogyan felel meg a szociális szükségleteknek, hogyan elégíti ki a szociális igényeket, amelyek nincsenek egy osztályuralom elsőrangú feladatai közé sorolva. Egyáltalán nincs arról szó hogy a költségvetés a maga számszerű beállítotságában hogyan respektálja a terheketviselő, a teremtő, embert. Ebben a vonatkozásban akarok én az agrárlakosságról, illetve az agrárlakosságnak arról a rétegéről beszélni, amelyről a legkevesebb szó esett. Beszélni kellene ugyan a városról és a faluról egyaránt, hiszen a városban is félelmetes a munkanélküliség, tönkrement az ipar, bezárták, koncentrálták a gyárakat, megcsonkították a szociálpolitikát, elviselhetetlen magasra emelték a kereseti adót, felszámoltatták a szociálpolitikai minisztériumot és feladatkörét a rendészeti minisztérium mellékes feladatai közé sorozták. De a parlament Összetételét és a hatalmi viszonyokat tekintve, azt kell mondanom, ihogy a városi lakosság felé fordított eme szigorú ábrázatot, ha nem is menthetjük, de valamiképpen meg tudjuk érteni. Egy egészen különös atavisztikus félelem van a mai uralkodó rétegekben a városi gondolattól, irtózás minden városi tényező iránt, ami valószínűleg abban gyökerezik, hogy a városi polgár valaha királyi kiváltságai és szabadságlevelei birtokában a fő- és köznemességgel szembe mert szállani, a városi munkás pedig sorsának iszonyata, az uriszék és a pallosjog borzalmai és a földesúr sanyargatásai elől a városba menekült jobbágy utóda. Érthető tehát ez a feléje fordított szigorú arc. Érthető, hogy a városi munkás problémái nem sok megértésre találnak, és ma a politikai és a gazdasági reakció 2. ülése 193

if május h-én, 'pénteken, azt hirdeti, hogy legyünk megint agrárország, tiszta és hamisítatlan parasztország. Ma egy kormánypárti képviselő úr is fejtegette azt, hogy ez mennyiben helyes. Nem akarok részletesen kitérni arra, hogy mennyiben jelent ez alacsonyabb kultúrnívót, mennyiben jelent ez sötétbeugrást az egyre fejlődő és az egyre jobban gépesülő mezőgazdasági termelés korszakában, hogy mennyire egyoldalú és védekezésre képtelen az az állam, amelynek csak mezőgazdaságig termelése van, hogy minden gazdasági támadás földre terítheti, mert az egyik oldalon támadó erő elől nem menekülhet a másik oldalon gyűjtött tartalékaihoz. Ha azonban ezt nem is fejtegetem és nem is foglalkozom ezzel és egyszerűen kiindulok ennek a reakciós törekvésnek helyességéből, akkor kérdem, milyen látható, milyen megállapítható cselekedetek és eredmények igazolják és bizonyítják ennek a szándéknak őszinteségét. Az agrárpolitika jelentkezhet úgy, hogy az agrártermelés minden csoportját szükségleteihez mérten felkarolják, jelentkezhet úgy, hogy csak a leggyengébbet és az ellenállásra legképtelenebbet támogatják és jelentkezhet úgy, hogy a gazdaságilag és politikailag leghatalmasabbak igényeit elégítik ki. Mivel pedig a helyes eljárás a két előző volna, ennélfogva a harmadikat alkalmazzák világos és félre nem magyarázható osztálypolitikai szempontokból. Mondják, hogy a nagybirtok is bajban van, de én azt hiszem, egészen nyugodtan állíthatom, hogy a baj mérete és az okozott szenvedés egyáltalán nem mérhető össze a többi rétegek kínlódásával. Mondják azt, hogy a nagybirtok a vagyonából fizeti az adót. Kérdem, hogy ezzel szemben a többi réteg miből fizeti a maga adóját, a maga közterheit. A húsából, véréből, ruhájából, életéből, exisztenciájából! Még mindig előnyösebb helyzetben van tehát az, akinek még csak a vagyonából kell közterheinek viselésére egy darabot leszakítani. T. Képviselőház! A nyolc és félmillió lélek közül nemcsak a lakosság fele nem fogyasztóképes semmiféle irányban és nem bizonyítéka egy agrárpolitikának a boletta, a kölcsönök, a védett birtok, a reformföldek, a Faksz-házak, de ellenben bizonyít a csaknem 5 millió ínséges és nélkülöző. Sajnálom, hogy a pénzügyminiszter úr nem hallgatja az én statisztikai adataimat, nehezen tudná helyreigazítani. 25%-a rosszabbul él, mint az állat, 25% csak a puszta élelmet tudja megszerezni magának, a többi a legprimitívebb életszínvonalon él. Hogy milyenek a munkafeltételek, a munkabérek, az aratási szerződések, az inségmunka? Sokkal egyszerűbb, ha a saját írásaikból beszélünk. 1933-ban a békési községekben a mezőgazdasági munkások 75%-a 150 pengő évi kereseten alul volt. (Peyer Károly: Evi!) 150— 200 pengőt keresett 16*4%, 200—300 pengőig 6"8% és 300-tól felfelé 1'8%. Tehát 25%-nak volt 150 pengőn felül az évi keresete. Azt mondja egy hernádnémeti levél, hogy talán soha annyi rossz ház, rongyos ruhájú ember nem volt, mint most. Ihségmunkát a kora tavasszal négy-öt embernek adtak két-három napra, napi 80 fillérért. Gádoros. »Itt ősztől aratásig munka nincs, körülbelül 500 nincstelen ember él itt, nyáron keresünk 4—5 mázsa gabonát és ebből kell 4—5—6 tagú családdal tengődni, éhenhalunk, egész gyermeksereg és az^ elaggottak sorra járják a szegény emberek házait koldulni, úrhoz nem is mennek, mert nem ad nekik. Leírhatatlan a nyomor, rongyosok, irtó