Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

Az országgyűlés képviselőházának 272. lakosságnak csak 35%-a él a mezőgazdaságból, Hollandiában pedig pláne csak 24%-a és mégiis Dániának és Hollandiának agrárjellege közismert és minden vitán felül áll. Ezek a számok, mondom, nem azt bizonyítják, hogy kevesebben élnek a mezőgazdaságból, hanem azt, hogy intenzív mezőgazdálkodás mellett kevesebb munkaerő, kevesebb ember elégséges ahhoz, hogy ugyanazt az eredményt, sőt fokozottabb eredményt is el tudjanak érni, és a nemzetnek felszabaduló egyéb erői másutt, más termelési ágban nyernek foglalkoztatást. Azt hiszem ezzel a pár statisztikai adattal megvilágítottam, hogy a természetes fejlődés iránya az, hogy először volt a mezőgazdaság minden országban és csak később, a népsűrűségnél fogva van szükség iparosodásra is. De az iparosodás jelenti egyúttal egy nemzet kultúráját is. Nem azért mondom ezt. mintha ezzel az agrárlakosságnak, a falu népének kultúráját akarnám lekicsinyíteni, be kell azonban ismernünk, hogy minden országban a kultúra mégis csak inkább a városokban van. A nagyvárosokban fejlődik ki először a kultúra, a városi lakosság zöme pedig tudvalevőleg nem az agrártársadalomból, hanem az intellektuell emberekből, a kereskedőkből és az ipari, munkásokból rekrutálódik. Ha tehát a kultúra a városokból terjed és ágazik szét az országba, akkor nekünk a kultúra szempontjából is nagyon fontos az, hogy valahogy el tudjuk helyezni azt az intelligenciát, amely a városokba özönlik, mert kultúra után szomjazik és mert azt hiszi, hogy ott inkább tud elhelyezkedni. Itt elsősorban az állástalan diplomás emberekre célzok, akik feljönnek a nagyvárosokba és elhelyezkedést keresnek, mert a falu már nem tud nekik több kenyeret adni. Ha ezek az intelligens emberek nem tudnak semmiképpen sem elhelyezkedni, félni kell tőle, hogy ezekből lesz a legveszedelmesebb szellemi proletariátus, mert elkeseredésükben képesek még nemzet- és államfelforgató eszmék szolgálatába is állani, csak azért, hogy egyszer jóllakjanak, hogy egyszer kenyérhez jussanak. Hallatlan veszedelem rejlik tehát abban, ha nem igyekszünk levezetni ezeknek elkeseredését. Éppen ezért igen-igen örvendetes és helyes cselekedet volt a kormányzat részéről, amikor az állástalan diplomások elhelyezésének ügyét ennyire kezébe vette és igyekezett levezetni __ azt az elkeseredést, amely ma már kirobbanással fenyegetett. Amilyen őszintén és tárgyilagosan beszélek azonban minden kérdésről, erről a kérdésről is fogok tárgyilagosan pár szót szólani. Amikor azt látjuk, hogy a kormány a legnagyobb erőfeszítéssel igyekezett az állástalan diplomásokat elhelyezni, amikor azt látjuk, hogy kormánynyomásra az iparvállalatok és a bankok is pár száz állástalan diplomást elhelyeztek, nagy szomorúsággal konstatálom, hogy sehol sem láttam a diplomásokat elhelyezők között a nagybirtokosok neveit, pedig ezek is el tudtak volna helyezni pár száz diplomást, hiszen a birtokokon talán még könnyebb, teljes ellátással és fizetés nélkül vagy nagyon kis fizetéssel ilyen állástalan diolomást elhelyezni, (Ügy 'Van! Ügy van! a jobboldalon.) mint itt a városban, ahol annak minden lépését meg kell fizetni. En tehát ezt a szempontot is bátor vagyok a kormányzat figyelmébe ajánlani, mert éppen a gazdasági kvalifikációval bírók között nagyon sok állástalan van, akik részint a földreform folytán váltak állástalanokká, és ezekülése 198% május 4-én, pénteken. 165 ről eddig bizony nem történt gondoskodás, ami meglehetősen nagy keserűséggel tölti el őket. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Most pedig legyen szabad még rátérnem az iparosodás fontosságára, a dolgozó munkásság jólétének fokozása szempontjából is. Ez anynyira fontos szempont, hogy pár percig még ezzel is foglalkozni kívánok, mielőtt felszólalásomat befejezném. Ujabban jelszóvá lett az, hogy a gépek tökéletesítése, a racionalizálás következtében van olyan isok munkanélküli a világon és ha a gépek tovább fejlődnek, hovatovább teljesen ki fogják szorítani az emberi munkaerőt, amiből igen szomorú szociális bajok fognak származni. Első hallásra, felületesen szemlélve a kérdést, kétségtelenül így néz ki a dolog. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy itt ismét statisztikai szamokkal jöjjek, még pedig úgy külföldi, mint magyarországi statisztikai számokkal, amelyek ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Magyarországon az ipari munkabérek statisztikáját 1906-ban állították össze utoljára; akkor állítottak össze utoljára egy országos ipari statisztikát. Az előttem lévő hivatalos statisztika szerint 1906 óta a munkabérek 90%-kal emelkedtek, mert míg 1906-ban az egy munkásra eső munkabér évi 744 koronát tett ki, addig az 1931. évben az átlagos munkabér 1410 pengőre, tehát közel a duplájárla emelkedett, pontosan 90%-kal emelkedett, sőt ha az 1929-es évet veszem, amikor még konjunktúra volt s az egy munkásra eső átlag munkabér 1530 pengőt tett ki, akkor azt látom, hogy az emelkedés több mint 100%-os. Érdekes, — és ez az, amit kiemelni és aláhúzni szándékozom — hogy ha az egyes iparágakban kialakult munkabéreket vizsgáljuk, azt látjuk, hogy azoknál az iparágaknál, amelyeknél nem tökéletesedtek a gépi berendezés folytán a termelési eszközök, hanem amelyek még ma is majdnem kizárólag vagy főleg kézimunkával dolgoznak, — ilyenek pl. a kő-, az agyag-, a fa-, a csont- stb. iparok — a munkabér az 1906-os árakhoz képest alig mutat fel emelkedést. Viszont azoknál az iparoknál, amelyeknél gépi berendezéssel tökéletesítették a gyártást és fejlesztették a termelést, a munkabérek a kétszeresére, sőt egyes iparágakban, mint a sokszorosító iparban, háromszorosra is emelkedtek. Így azt látjuk, hogy a vegyészeti iparban, a sokszorosító iparban, az élelmezési iparokban és a papirosiparban több, mint kétszeresére emelkedtek a munkabérek. Miért haragudjam én akkor arra a gépre, ha én a gép segítségével többet keresek? (Simon János közbeszól.) Vártam ezt a közbeszólást, azért tettem fel ezt a kérdést. Elsősorban is a géppel dolgozó munkásnak valóban szakértelmet kell elárulnia. A gépek mellett dolgozó munkás már szakmunkás, több gépet kezel, tehát szükségszerűleg kulturáltabb munkás, mint a nem szakképzett munkás. Mivel pedig a szakképzett munkás munkabérét mindig a munkához és termeléshez arányosan állapítja meg az a munkaadó, aki maga is örül, ha többet termel neki a munkáskéz, ebből szükségszerűen következik, hogy mentől komplikáltabb géphez állítják a szakmunkást, annál jobban emelik annak a munkásnak bérét is, mert a munkaadó fél, hogy gépét tönkreteszi a hozzá nem értő munkás. De csak a gépek segítségével lehet elérni