Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

269. ülése 19 S A májas 1-én, kedden. 8 Az országgyűlés képviselőházának alkalmat teremteni» hogy nemzeti tőkénket ezáltal gyarapítani tudjuk. Nem kötelességünk-e a munka megbecsülésének fogalmát átvinni a gyakorlati életbe és vele megoldani a munkanélküliség kérdését, a munkanélküliek százezreinek munkát szerezni, visszaszoktatni a rendszeres munkára az embereket, akik a rendszeres munkának nemcsak a gyakorlatától, de az utóbbi időben talán már a gondolatától is annyira elidegenedtek? T. Ház! Nem állhat fenn az a teória, amely mindent a világkrízissel és a technokráciával hoz összefüggésbe. Igaz, hogy a technika szinte korlátlan fejlődésével a nagyszerű gépek pótolják az emberi munkát és a termelést végnélkül fokozzák. De ha ez a termelés csak a profitot szaporítja és a széles néptömegek, a munkáskezek szociális igényei nem nyernek kielégítést, és ezáltal a nemzeti vagyon, a tőke nem öregbíttetik, akkor természetszerűleg a, gazdasági krízisen túl felidézik a lelki krízist is, amelyben ezidőszerint ez az egész ország leledzik. Véleményem szerint ez a felfogás talán csak a nyugati államokban állhat fenn, de nem illeszthető rá az agrár jellegel bíró Magyarországra, amelyben még nagy szerepe van a régi értelemben vett fizikai munkának. Nálunk még rengeteg tenni, dolgozni, teremteni való van, amíg eljuthatunk a technikai fejlettségnek ahhoz a stádiumához, hogy szükséges legyen az emberi munkának korlátozása. Nálunk még utakat, csatornákat kell építeni, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) hatalmas területeket lehetne ármentesíteni, erdősíteni kellene, természeti kincseinket lehetne feltárni, telepítenünk kell, mint az előttem szólott tisztelt képviselőtársam mondotta, élektrifikálni kell az országot. Minden magyar vállvetett munkájára van szükségünk és nem kell azon gondolkoznunk, hogy a munkaerő és munkaidő csökkentésével oldjuk meg a munkanélküliség kérdését. Sutba kell dobni azt az elvet, amely a pengő értékállandóságát tartja elsőrendű kötelességnek és ezzel szemben engedi pusztulni az emberek százezreit. (Temesyáry Imre előadó: Ugyan!) Nekünk az az első, hogy az embereknek legyen megélhetésük és azután beszélhetünk a pengőről is. A pénzügyminiszter úr beszédében a következőket mondja (olvassa): »Tisztelt Ház! Szükségünk van tudással megalapozott termékeny gondolatokra, javakra«. — Majd így folytatja: »Szükségünk van arra, hogy^ a nép jogos igényei, a nép szenvedései és tűrése visszhangra találjon a tisztelt Házban. Szükségünk van azonban arra, aki úgy, mint a gépkonstruktőr, társadalmi konstruktőrként működjék, velünk együtt dolgozzék és segítsen nekünk megalkotni azt a társadalmi rendet, amelyik mindenkinek biztosítja a becsületes munkát és a megélhetést.« A pénzügyminiszter úr szakember. Hozzon ide olyan javaslatokat, amelyek ezeket a problémákat megoldják. Az ő kötelessége, hogy ne csak frázisokkal traktáljon bennünket^ hanem errenézve tegyen konkrét propoziciókat. Tessék olyan törvényjavaslatokat hozni, amelyek ezeket a kérdéseket és problémákat megoldják. Itt van például az útépítés kérdése. Azt szokták mondani, nem lehet utat építeni, mert aranyhiány van. Kérdem: mi köze van az útépítéshez <az aranyhiánynak a munkanélküliségnél

1

? Amikor a faluba bemegyünk, azt látjuk, hogy ott van az egyik házban egy gazda, akinek gabonája van és nem tudja értékesíteni. A mellette lévő házban ott van a zsellér, a kubikos, aki nem tud a falat kenyeréhez jutni. Hol kell nekünk az aranyat keresni, amikor az arany ott van, ott fekszik a faluban? Csak közelebb kell hozni egymáshoz a két értéket, ez pedig magának az államhatalomnak kötelessége. Természetesen igaz, hogy nem jó, ha doktriner elvek hirdetői a gyakorlati életben kívánják azokat a ki nem próbált teóriákat megvalósítani. Ebben osztozom a pénzügyminiszter úr felfogásában, mert nagyon jól tudjuk, hogy a kísérleti állat ezekbe a kísérletekbe mindig bele szokott pusztulni. Hogy pedig teóriában helyes a pénzügyminiszter úr felfogása, azt mutatja egy másik felszólalása, csak az a kár, hogy azzal nem azonosítja magát. A pénzügyminiszter úr néhány nappal ezelőtt megjelent a TEBE közgyűlésén és beszélt a szolidaritás gondolatáról, amelynek a hitelszervezetek között fenn kell állania. Tiltakozott a pénzintézetek koncentrációja ellen, mert feltételezi, hogy azok a vidéki intézetek könnyebben tudnak hozzáférkőzni a hiteligénylőhöz és a betevőhöz. Ez a felfogás teljesen helyes. Szolidaritást követelt a termelési ágak harmonikus munkájában és a pénzintézetek szerepét abban látja, hogy azok a tőkék elosztását helyesen végezzék el. Tudatában van annak, hogy a pénzintézetek első kötelessége az, hogy a rájuk bízott vagyonnal hűségesen sáfárkodjanak és fenntartsák mobilításikat, de kéri az intézeteket, hogy a mobilitás szempontja mellett vezessék oda a tőkét, ahol egészséges vállalkozás lehetséges. Színigazság, de sajnos, a megoldás hol késik az éji homályban? Miért csak kér a pénzügyminiszter ár, miért nem parancsolás miért nem szerez érvényt ennek a felfogásának? Ezzel szemben azt látjuk, hogy ez az ösztövér költségvetés vérszegény és a beruházások távollétükkel tündökölnek benne. Hiszen láttuk a földteherrendezésnél, hogyan rendezték a kölcsönadó bankok befagyott követeléseit, viszont olyan nyomorúságban maradt az egész magyar gazdatársadalom, mint amilyenben volt eddig. Az ipari és kereskedelmi vállalkozásnak nem áll rendelkezésére tőke, de bezzeg a spekuláló pénzintézetek tranzakcióira telik bőven. Pedig a magyar nemzet tőkéje a magyar föld, amelyet honszerző Árpád apánk és vezérei szereztek és elődeink vassal és vérrel megtartottak nekünk. A magyar nemzet tőkéje a föld teremtő ereje, a magyar fizikai munka és a magyar szellemi erő. Ezek együtt dolgozva építhetik csak fel az országot. Ezek közé az igazi tőkék közé nem tolakodhatik be az arany, amely nem a mienk és amely nekünk idegen. Ha a magyar pénz a nemzet pénze lesz és a munkát fogja elősegíteni és eredményeit nem a dőzsölök, a spekulációkból élők zsebébe vándoroltatja, akkor hozzákezdhetünk a magyar haza újjáépítéséhez. Önálló magyar pénzügyek nélkül nincs feltámadás sem a magyar mezőgazda, sem a magyar kereskedő, sem a magyar gyáros, sem a magyar iparos, sem a magyar munkás, sem a magyar tisztviselő számára. Hogy pedig nincs önálló magyar pénzügyünk, bizonyítja az, hogy nem akarunk semmi módon sem szakítani az elavult aranyalappal és engedjük, hogy idegen kezek és tőkék irányítsák a Magyar Nemzeti Bankon keresztül a magyar állam pénzügyeit. A Jegybank szerszám a kezükben, amelyet nem a nemzet érdekében hasz-