Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

136 Az országgyűlés képviselőházának 27 say Károly: Ügy van!) amely az angol alsóházban es felsőházban, a francia kamarában és a szenátusban ma is mindennapi jelenség, de amely tréfa Magyarország miniszterelnökét annyira kihozta a sodrából, hogy az előbb említett kifakadást nem mint valami hamleti töprengést^ hanem mint fenyegetést kockáztatta meg az élcelődő parlament észretérítésére. Nemsokára azután azt a megható vallomást tette a miniszterelnök úr a parlamentben;, hogy: a parlamentarizmust szeretné megtartani. E kijelentésével megint azt bizonyította be, hogy a parlamentarizmus lényegével nincs tisztában. Alkotmányos országban a parlament léte vagy nem léte nem a miniszterelnök kénye-kedvétől függ, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) alkotmányos országban a parlament nem a miniszterelnök ajándéka, amelyet jókedvében adhat, rosszkedvében visszavehet, alkotmányos országban a parlament a nemzeti akarat szuverén kifejezője, amely maga dönt a felett, hogy meghagyja-e helyén a miniszterelnököt, vagy nem. (Rassay Károly: Megtartja-e vagy nem tartja-e meg!) Végül a költségvetési vitában azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy olyan kormányzatot akar, amely megóvja a nemzetet a parlamentarizmus katasztrófájától. Világos, hogy a miniszterelnökúr e kijelentésének helyeselhet az egész ország, de mivel a miniszterelnök úrnak előbb idézett kijelentései abszolút alkotmánytiszteletéről nem tesznek tanúságot és azt a

t látszatot keltik, hogy ő ingadozik és valamiképpen két lélek lakozik benne: demokratikus felfogása, alkotmánytisztelete és parlamentáris érzéke iránt feltétlen bizalommal nem viseltetem. Bizalmatlanságomat indokolják a miniszterelnök úr tettei is, nevezetesen a Gömbösféle választási stratégiának a reminiszcenciái. A múlt valamiképpen záloga a jövőnek ós élénk emlékezetemben él még az az idő, amikor Gömbös Gyula, mint az akkori kormánypárt országos választásokat intéző bizottságának teljhatalmú megbízottja, összehozott egy nagy többséget, de olyan erőszakkal, olyan kíméletlenséggel, annyi szabályés törvénysértéssel, aminőre a hírhedt Bánffy-iféle választás óta példa nem volt. (Rassay Károly: Ez igaz!) Akkoriban Gömbös Gyula valóságos diktátori hatalommal rendelkezett. Igaz, hogy uralmát nem nevezte diktatúrának, hanem ritka szerénységgel inkább a kulisszák mögött dolgozott, mint a nyílt színen, de azért kétségtelen tény, hogy diktátori tekintélynek örvendett és diktátori hatalommal élt is a magyar parlamentarizmus megrontására. És azután, mélyen t. Ház, tegyük mérlegre Bethlen István gróf volt miniszterelnök úrnak, az egységespárt legtekintélyesebb tagjának nyilatkozatait és a demokráciáról vallott nézetét, amelyet szintén nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ma ugyan nem ő a hatalom birtokosa és még csak azt sem merem állítani, hogy híveivel együtt mellékkormányt alkot, de az kétségtelen, hogy nélküle s főleg ellene a miniszterelnök úr nem tehet semmit. (Rassay Károly: Hát ez így van! — Meskó Zoltán: Mondjanak valamit!) Akkora a hatalma, akkora a befolyása annyi a barátja és tisztelője az ' egységes pártban, hogy minden politikai kérdésről vallott nézete döntő súllyal esik a mérleg serpenyőjébe és éppen ezért fontos annak a kérdésnek felvetése, hogy mi a véleménye Bethlen István . ülése 19Sí május 3-án, csütörtökön. grófnak a demokráciáról és a parlamentarizmusról. Londonban, amint ismeretes, határozott szavakkal, teljes elismeréssel adózott a demokratikus intézmény éknek és még azt a kijelentést is tette, hogy Magyarországtól távol áll mindennemű fasiszta, vagy más diktatúrarendszer lemásolásának a gondolata. Sajnos, alighogy hazatért, és az út porát lerázta, önmagát dezavuálta. Ügy magyarázta Londonban mondott szavait, hogy »Anglia az egyetlen ország, amely problémáit demokratikus eszközökkel volt képes megoldani» és hogy »nálunk, ha sikerül a kérdéseket demokratikus eszközökkei megoldaai, annál jobb, de ha nem sikerül, más eszközöket kell igénybe venni« (Mozgás balfelől.) Nos, :t. Ház, amikor azt látjuk, hogy a személyes uralom Európaszerte olyan óriási hódításokat tesz. hogy a magyar miniszterelnök úr, az aktív miniszterelnök úr nem zárkózik el teljes határozottsággal a diktatórikus sugalmak elől és hogy a volt miniszterelnök úr csak feltételes demokrata, — azt hiszem, nem végzek felesleges munkát, ha azt a kérdést vetem fel s iparkodom megvilágítani: okos és célszerű cselekedet volna-e egy 800 éves alkotmányos szabadság elveivel szakítani akkor, amikor a Duna völgyében ősi örökségünk visszaszerzésére törekszünk (Jánossy Gábor: Senki sem akar szakítani!) és egyáltalában sikerülne-e ez a törekvés. T. Ház! Mindenekelőtt ama kérdésre szeletnek felelni, hogy melyek azok a tényezők, amelyek általában az európai demokráciát és parlamentarizmust válságba sodorták. Csak kettőt vagyok bátor említeni. Az első: a párizsi békekötések. (Ügy van! Úgy vem!) Amikor az antanthatalmak a párizsi békét diktálták, az volt a jelszó: terjeszteni kell a demokratikus eszmék győzelmét. Nos, ami ezt a célt illeti, a tényleges siker megállapítása kacagásra indíthatja azt, akiben a humor érzéke erősebb, a katasztrofális helyzet átérzésénél. Mert amikor az európai demokráciákon és az európai kontinensen általában végigtekintünk, csak két alternatívát látunk a demokrácia szempontjából. Az egyik a hova tovább terjedő diktatúrák alternatívája, a másik pedig a még létező, működő demokráciák vergődése a rájuk nehezedő súlyos problémákkel szemben. Ha úgy tetszik, még egy harmadik alterna tívát is megállapíthatok, tudniillik a demokrácia formáival való lelketlen visszaélést, a tar talom kijátszásával, a népek egy részének elnyomására. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Rövidebben formulázva: a békekötések utáni demokráciák alternatívái: az összeomlás, hazugság, vergődés. És ezen nincs is mit csodálkozni, mert a hazugság vírusával és a lélektani képtelenségek szellemével oltották be az új Európát, amely a demokrácia nevével visszaélt, hogy milliók önrendelkezési jogát eltiporja (Ügy van! Ügy van!) és egy példátlan nemzetközi önkényuralom alapjait lerakja. (Ügy van!) A második tényező, amely Európában a demokráciát és a parlamentarizmust sokfelé diszkreditálta, az, hogy a demokrácia — és itt a német demokráciára gondolok, amelynek presztízse, sorsa, szerencséje vagy balszerencséje kihat a többi demokráciákra is — erélytelennek, szórakozottnak és gyámoltalannak I bizonyult. Pipogya demokrácia volt, amely