Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

Az országgyűlés képviselőházának 271. azokkal, amiket ő speciálisan tegnap előhozott, de olyan gyönyörű felkészültséggel és olyan precizitással terjesztette elő a maga adatait, hogy nem volt időm arra, hogy azok megcáfolására megfelelő adatokat gyüjthessek, azonban ezeknek a számoknak utána fogok nézni. De én azt hiszem, hogy ő nagyon téved két kérdésben, és pedig a munkadíjak kérdésében és a közterhek kérdésében. Meg fogom keresni az adatokat és fogok beszédére válaszolni. Különben olyan ragyogó és szellemes volt a beszéde, hogy képes volt még a kartelleket, a szerecsent is fehérre mosni. En nagy irígykedéssel nézek a Gyosz.-ra, hogy ilyen kiváló embere van, s hogy nekünk nincsen egypár olyan emberünk, mint amilyen ő, aki a Gyosz- érdekeit úgy meg tudja védeni, mintahogy ő megvédi. T. Ház! Egyik legnagyobb vívmánynak tüntetik fel a sertéspestisszérum kérdését. Nézzünk ennek a kérdésnek kicsit jobban a szemébe. A földmívelésügyi miniszter úr 10%-kai leszállította a sertéspestisszérum árát, literenként 80 pengőről 72 pengőre, de itt az történt, hogy ezt áthárították azonnal a gazdára. A Filaxia ezt nyomban áthárította a gazdára úgy, hogy azelőtt 10%-ot adott a rendelő állatorvosnak, és most ezt elvonta, tehát most ismét a régi áron adja a szérumot s a gazda fizeti meg, mert az állatorvos természetszerűen drágábban fog most oltani. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) E mellett az történt, hogy az állami oltóanyagintézetet átadták mindenestől a Filaxiának és a többi oltóanyagintézeteknél beszüntették a sertéspestisszérum gyártását. így maga maradt a Filaxia minden konkurrencia nélkül, de magukra maradtak az összes oltó anyagtermelő-intézetek a többi oltóanyagokra nézve is minden konkurrencia nélkül, mert többé nincs állami oltóanyagtermelő-intézet, nincs, aki szabályozza az árakat. (Zaj a baloldalon.) De t. képviselőtársam, vagyok bátor rátérni arra, amit egyik közbeszólásában a vasra vonatkozólag méltóztatott említeni, hogy még drágább a vas. Úgyis van — a kiskereskedelemben. Ugyanis míg 1930-ban a gazda egy mázsa rúdvasat 1 mázsa 50 kiló búzáért kapott meg, ma 3 mázsa 15 kilóért kapja. Ugyanakkor, amikor a rúdvas 36 pengő nagykereskedelmi árban, a kiskereskedelemben 42 pengő, Franciaország felajánlott nekünk vasat 5 pengő 56 fillérért. Mi ennek az ajánlatnak ellenére tűrjük azt, hogy a gazdag vaskartel ezt a szegény mezőgazdaságot továbbra is szabadon kihasználja. (Zaj.) Igaz, t. képviselő úr, hogy megérdemeljük, hogy ha mi ezt elviseljük. De menjünk tovább. Tudvalevő, hogy talán egész Európában a magyar búza a legolcsóbb, viszont talán a legdrágább kenyeret Budapesten eszik és mint egyik képviselőtársam most mondja, a legrosszabbat is. (Malasits Géza: 9 fillér adó van rajta kilogrammonkint!) Lehetetlenség az ilyesmi egy agrárállamban, de így vagyunk minden kérdéssel. így vagyunk a földmívelésügyi kormány beavatkozása folytán a tejjel is. A vidéken a tejet a gazda el tudja adni 6—10 fillérért, közvetlenül a város környékén talán 12 fillért kap érte, itt pedig a fogyasztók 32 fillért fizetnek. Azt hiszem, nekünk agráriusoknak kötelességünk a fővároshoz közeledni, és nem hiszem, hogy a főváros lakossága ezt nem fogja megérteni. Nekünk össze kell fognunk, ülése 193

If május 3-án, csütörtökön. 125 1 hogy ezt a lehetetlen állapotot, hogy a termelő ne kapja meg terményeinek árát, Budapest fogyasztóközösége pedig azt megfizetni ne tudja, megváltoztassuk. (Ügy van! Ügy van! — Rassay Károly: Analizálni kell, hogy hol van a baj!) Es milyen fontos Budapest élelmezése! Hiszen a statisztikai kimutatások szerint Budapestnek évi fogyasztása a mezőgazdasági termeivényekben 300 millió pengő értékű, viszont az összes vámkülföidre kivitt terményünk értéke csak 250 millió pengő. Tehát igazán itt van az utolsó perc, hogy ebbe a kérdésbe feltétlenül belenyúljunk. Nem akarok sokat beszélni az ipari szesz,kartellről, amely óriási jövedelemmel dolgozik, amíg a vidéken a kis gazdaember kénytelen beszüntetni a szeszfőzést, olyan adókat és költségeket hárítanak rá. Az én vidékemen például legtöbbször nem főzi ki a gyümölcsöt a gazda, hanem inkább a sertéssel eteti meg. Bocsánatot kérek, ez egy mezőgazdasági államban, éppen ma, amikor gyümölcstermesztésre rendezkedünk ibe, a legnagyobb vétek és bűn. T. Ház! A kereskedelmi szerződésekről is kívánok néhány szót szólni, mert ezek még mindig nagyon távol állnak attól, hogy egyenlő arányban vennék tekintetbe a mezőgazdaság érdekeit a nagytőke és a nagyipar érdekeivel. Az osztrák szerződést is nagy vívmánynak jelentették ki, pedig szerény nézetem szerint ez is visszaesést jelentett, mert az 1:2'5 arányból lementünk 1:15 arányra, azonkívül állatkontingensünket le kellett szállítani. Azonkívül, ha élőállatainkat Ausztriába visszük, vámmal visszük oda és különböző forgalmi adókkal, a bécsi élelmezési és szociális adókkal rójják meg, úgyhogy a gazda alig kap valamit. Ezzel szemben a cserébe hozott osztrák fa vámmentesen jön be, és még 35%-os vasúti fuvardíjkedvezményt is élvez a magyar fával szemben. Devizapolitikánk eddig a közelmúltig szintén teljesen a nagyipar szolgálatában állott, és mindig a gazda fizette meg a pengő diszázsióját. A t. pénzügyminiszter úrnak határozottan nagy érdeme, hogy ebben a tekintetben eredményeket ért el, de még korántsem elegendő az eredmény s azt hiszem, ezen a téren nagymértékben kell még továbbmennie. T. Ház! 1933 óta kompenzációs segélyt kapnak bizonyos exportcikkek, de ez mindenkor a kompenzációs iroda megítélése szerint történik. Itt azonban nehézségek vannak. Arra kérem a t. pénzügyminiszter urat, segítsen ezeken a nehézségeken, mert titokban megy ennek a megállapítása. A gazda nem tudja, hogy tulajdonképpen milyen kompenzációt nyerhet, ezt csak a kiváltságosak kaphatják, különben is ez a titkolódzás szinte csábítja az exportőrt arra, hogy megtartsa az expórtprémiumokat. Hát így vagyunk a kereskedelmi szerződésekkel. Hiába, itt nincsen más út, mint amit évek óta követelünk s úgy látom, hogy ez az út kezd ma már járható lenni, ez pedig az, hogy mezőgazdasági terményeink fejében engedjünk be idegen ipari cikkeket s ekkor az agrárolló magától rendbejön, mert az ipari cikkek árai lemennek, .a mezőgazdasági termékek ára pedig fölmegy. T. Ház! Nekünk jogos reményeink ébredtek ebben a kérdésben a római és az azt megelőző tárgyalásokkal kapcsolatban. Azt hittük, és ezt talán még ma is remélhetjük, hogy amit saját magunk nem tudtunk keresztülvinni, mert megakadályozta mindig a nagytőke és a nagyipar, azt majd keresztül viszi most Olaszország