Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

Az országgyűlés képviselőházának 270. szükség, akkor ez azt jelentené, hogy az első megállapítás bizonyos felületességgel történt. Szakemberektől hallottam, hogy május 1-ével kilónként körülbelül 7-.5 fillér különbséget fog kitenni a marhánál az olasz vámemelés. (Farkasfalvi Farkas Géza: Tizenkét fillért!) Most 7-5 fillér, azután majd fel fog menni fokozatosan. Nem akarom ezt ismételni, hiszen ezt mindnyájan kontrollálhatjuk. Ennek azonban van egy másik oldala is, mert valószínű, hogy ha ott az egyik főpiacunkon, Milánóban esni fognak az árak, akkor ez visszahatással lesz a belföldi árakra is Magyarországon. (Gr. Sigray Antal: De menynyire!) Méltóztassék megengedni azonkívül, — szomorúan teszem, hogy itt a Házban elmondom, de talán használok vele az ügynek — hogy megemlítsem egy tapasztalatomat. A tegnapi nap folyamán beszéltem egy kereskedővel, akit jól ismerek, aki nagyon sokat jár Bécsbe és ott jó összeköttetései vannak. Azt mondta, hogy amikor a legutóbb Bécsben járt, a bécsi, ausztriai kereskedőkkel beszélve, azok nagyon szívesek voltak a^ magyar kereskedővel szemben, és mert általában a kereskedők politizálnak is, azt mondták: Die Ungarn, die sind gute Leute, abei die Ungarn, die sind dumme Leute. Ez azt jelenti, hogy az osztrákok a maguk gemütlichkeitségükben — hogy ezt a szót használjam — tulajdonképpen azit konstatálták, hogy a magyar kiküldöttek a külkereskedelmi relációkban a tárgyalásoknál nem szoktak olyan szakértelemmel, olyan tudással és olyan rafinériával eljárni, mint a külföldi országok meo-bizottai. {Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon. — Farkas Gyula: Nincs bennünk kereskedelmi szellem!) Azt hiszem, hogy ez így van és szomorúan láttam a múlt évben és ki fogásoltam is, hogy a külkereskedelem vezetését és irányítását a Külkereskedelmi Hivatalra bízták, amely Külkereskedelmi Hivatalt azután a miniszterelnökséghez osztották be, ahova szerintem nem igen tartozik. (Örgr. Pallavicini György: De biztos, hoey ott van valami hozzáérltő osztályfőnök!) Már szóvátettem és nagyon ajánlom, hogy t. képviselőtársaim megfontolják, helyeslik-e, hogy megtörténhes sék, hogy amikor a kereskedelmi érdekeltség képviselői forszírozták, hogy elsősorban azt nézzék a kivitelnél, hogy a mezőgazdasági áruk megfelelő áron értékesüljenek, erre a kereskedelmi hivatal igen t. vezetője azt mondotta

: hogy ezt mi nem tettük, nem is a mi hivatásunk, a 'mi hivatásunk az volt, hogy minden ilyen exportnál tartsuk a pengő értékét. A bizottságban a földmívelésügyi miniszter úr mindenesetre elismerte, hogy a múltra nézve helyes az a megállapítás, hogy volt egy idő, amikor a pengő tartásának költségeit túlnyomórészt a magyar mezőgazdasági termelés és a fogyasztás viselte. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A pengő tartásánál, a stabil pengő kérdésénél, amelyről Fenyő Miksa képviselőtársam igen helyesen emlékezett meg, bár a konzekvenciákat talán nem^ vonta le egészen, mert bizonyos fokig tompított rajtuk, azt hiszem, hogy ez a kérdés talán mégis jogosult. Ha a pénzügyi kormányzat azt mondja, hogy a pengő tartása elsőrangú állami érdek, talán jó volna, ha bizonyos számításokat hoznának ide, — hiszen ezt a minisztérium tehetné meg a legjobban, mert ez nem az egyesek hivatása — amelyek legalább azt mondanák meg, hogy a pengőt tartani kellett és az bizonyos öszszegbe került, amely nélkül a dolog nem ment. ülése 1934-. évi május hó 2-án, szerdán. 97 Ki kellene mutatni először is, hogy amióta a pengő-tartás megindult, mennyibe került ez az országnak, ki kellene mutatni, hogy ki fizette, ki viselte ezt a pengőtartást, (Farkasfalvi Farkas Géza: A mezőgazdaság mennyit viselt ebből?) hogy akik elsősorban vannak hivatva ebben a kérdésben dönteni, felállíthassák a mérleget, vájjon megérte-e a pengő tartása azt az áldozatot, amibe került. (Farkasfalvi Farkas Géza: A Gyosz.-nak megérte!) Az kétségtelen, hogy a pengőtartásnál,' a stabil pénznél és általában a pénzügyi manipulációknál előfordul az, amit a legjellemzőbben talán egy hindu közmondás fejez ki, amely azt mondja, hogy az egyiknek a háza ég, a másik melegszik a tűznél. Azt hiszem, ez a jelenség ezeknél a valutakérdéseknél nagyon sokszor tapasztalható volt nemcsak nálunk, hanem másutt is. (Úgy van! balfelől. — Farkasfalvi Farkas Géza: És nem a Gyosz.-nak égett a háza!) Én mindenesetre bizonyos szkepszissel nézem azokat az abszolút igazságokat, amelyeket a kormány részéről hallottunk, az utóbbi három esztendőben a pénzre, a Nemzeti Bankra és erre vonatkozólag. Lehet, hogy talán a miniszter úr szerint én is a fantaszták közé, a fantazmagóriákkal dolgozók közé tartozom, azonban úgy érzem, hogy az ember per absolute ott nincs mindig rossz társaságban, talál olyan társaságot ott is, amely hivatkozhatik nagyobb eredményre, mint azok, akik évek óta csak tartanak, tartanak, ha azonban az eredményeket nézzük, azt látjuk, hogy ebben az országban meglehetősen pusztul minden a pénz stabilitása ellenére. Azt hiszem, hogy a stabil pénznél van fontosabb is. A stabil pénznél fontosabb az élet minden vonalon. Itt felvetem a kérdést, talán másnak is feltűnhetett, miért van az, hogy a háború alatt azok. akik azután utóbb a legvehemensebb defláció hirdetői voltak, csináltak inflációt? Azt hiszem, Teleszky János is csinált inflációt, a Nemzeti Bank igen t. elnöke is. de utólag azzal védekeztek, hogy akkor arról volt szó, hogy a nemzet élete, a nemzet biztonsága forog kockán s akkor mindenütt, nemcsak nálunk, hanem Angliában is. túltették magukat bizonyos pénzügyi elveken. Az eredmények azt mutatják, — egyes államokban kísérleteztek is ezzel és pedig azt hiszem, helyes úton — hogy ilyen műveletekre nemcsak akkor van magasabb szempontból jog. ha háború van, hanem békében is, mert végeredményben a nemzet életét fenyegetheti másként is veszedelem. Egyesek, különösen az orthodox bankárok — megtették ezt Amerikában is — ab ovo elítélték mindazt, ami e téren történik. Angliában is egyidőben leszamaraztak vagy legalább is bolondnak tartottak mindenkit, aki egy kis pénzfelhigítás vagy a MacDonald-féle elgondolás mellé hajlott, az eredmény azonban mégis azt mutatja, hogy azok az országok, ahol nem ijedtek meg bizonyos heves és sokszor talán osztályérdeket szolgáló kritikától, ma jobb helyzetben vannak, mint azok az országok, ahol ellenkezőleg, túlzott óvatossággal kezelték ezt a kérdést. Egyébként méltóztassék azt is figyelembe venni, hogy volt egy időszak Franciaországban, amikor a legmostohább Dénzügyi helyzetben volt és akkor kiadtak eí?y kommünikét, hoary infláció nincsen, pedig már abban az időben. 1924 és 1928 közötti időszakban többször előfordult és volt ott bizonyos infláció, de azért az ország becsülete ott mégsem veszett el. Egyébként a legszerencsétlenebbnek tartom azokat a nyilatkozatokat, 14*