Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-258

Az országgyűlés képviselőházának 258. képezte a középiskolák megreformálásának a gondolata. .Nagy viták folytak arról a legkülönbözőbb pedagógiai társaságokban, a legkülönbözőbb szempontok szerint. Erre a reformra azonban, amellyel most a törvényhozás termén keresztül megtisztelik a középiskolát és a pedagógia egész rendszerét, évtizedekkel ezelőtt s évtizedeken keresztül nem gondolt senki. Egészen fordított sorrendet látunk, az oktatásügyi reformok terén. Először a felső iskola, az egyetem reformját tárgyalta le a Képviselőház, most pedig a középiskola reformját. Amint a mai világban általában mindenütt, — akár Európát, akár más világrészt nézünk — azt a fordított rendszert látjuk, hogy felülről lefelé és nem alulról felfelé kívánnak építkezni, itt is így csinálnak, itt is a felső iskola reformja volt az első s ezt most a középiskola reformja követi, ahelyett, hogy elsősorban és kizárólagosan a népiskolával foglalkoznánk, .ahelyett, hogy folytatnók azt a kiváló munkásságot, amelyet — ezt erről az oldalról is el kell ismerni — a tanyai népokta^ tás terén boldog emlékű Klebelsberg Kunó inaugurált, akinek kultúrpolitikáját nagyon sok szempontból lehetett támadni, de akiről el kell ismerni, hogy az utolsó 15 esztendő egyik legkiválóbb alakja volt, úgy a kultúra, mint a politikai gondolkodás szempontjából. Az ő reformtörekvései alatt három ágazata volt a középiskolának. Trefort Ágoston kétágú középiskolájával széniben, a reáliskolával és a gimnáziummal szemben megteremtette a humanisztikus gimnázium mellett a reálgimnázium típusát is. Ezzel szolgálni akarta a haladást, szolgálni akarta a mai rendet, a mai világot, a mai gondolkozást, amely a praktikumok: a külföldi nyelvek és a praktikus tudományok területén feltétlenül többet kíván, mint a pusztán klasszikus tudományok terén. Ez a jelenlegi javaslat is megszünteti a humanisztikus gimnáziumot, de nem csak Klebelsberg Kunó alkotását, hanem visszamenőleg Trefort Ágoston alkotását is, mert a reáliskolát is eltörli, egységes típusú középiskolát csinál és eOben az egységes típusú középiskolában kizárólagosan a humanisztikus gimnázium alapelveit kívánja lerögzíteni, szemben az annakidején, az 1800-as évek végén megalkotott reáliskolával és a Klebe! «berg Kunó által megteremtett reálgimnáziummal. Valamikor azt tanultuk a gimnázium padjaiban az első órákon: »non schoiae, sed vitae discimus«, nem az iskolának, hanem az életnek.tanulunk. Azt látom, hogy a javaslat megvalósulása után kizárólagosan csali az iskolának fognak tanulni a leendő diákok, az életnek nagyon kevés jut már ebben a középiskolában, amely lehetőleg mindentől elzárkózik majd, ami a mai életben szükséges, ami modern gondolkodásnak és praktikusságnak nevezhető. Azt hangoztatják általában és állandóan, hogy a gimnáziumnak az a feladata, hogy általános műveltséget nyújtson, hogy az általános műveltség alapfokait adja a diákok számára. Nekem az a felfogásom, hogy az általános műveltség nemcsak a klasszikus műveltséget jelenti. Amint a gimnázium a 8-ik osztálybari bevezetést ad a filozófiába, heti egy órán át, ugyanúgy kellene heti egy órán át kompendium alakjában a szociológiába és a közgazdasági tudományokba is bevezetést adni. Szükséges volna azonban az is, hogy a görög nyelvet pótló, — görögpótló — irodalom és rajz helyett komoly ülése 19 S If. évi április ió-én, kedden. 137 szépművészeti és irodalomtörténeti tanítást nyújtson a középiskola. Mert az általános műveltség azt jelenti, hogy a diáknak ugyanúgy kell tudnia a középiskolában, — mint azt nagyon kevés diák tudja, — hogy mik voltak Rubens legkiválóbb alkotásai, amint ismernie kellene Voltairet, ismernie kellene Gobineaut, a reneszánsz történelmét, de ugyanúgy más irányban tudnia kellene Smith Ádám alaptételeiről és Cobden tanításairól. Ezzel szemben mit látunk? Azt látjuk, hogy még a magyar irodalom területén is, amelyre pedig a középiskolában mindig nagy súlyt helyeztek, teljesen egyoldalú a tanítás tervezete, — legalább is egyoldalú volt mindenkor a múltban és ezen még a jelenleg előttünk fekvő javaslat sem változtat, — mert olyanokról, akiket a feledés homálya borít és akik a múltban sem voltak igazi nagyok, inkább hallunk és inkább tanulunk, mint olyanokról, akik már szintén nem tartoznak az élők sorába, akik tehát szintén nem tartoznak a tömjénezés alá kerülők közé, de akik az irodalom igazi nagyságai voltak. Vajda Jánosról, Reviczkyről, Kis Józsefről, Ady Endréről alig hallunk a magyar irodalomtörténetben. (Büchler József: Sőt ellenségesen tanítanak néhol Ady Endréről!) ^ Az iskolapolitikai torén az az ideálom, amit Svájcban láttam és tanultam, szemben azzal, amit a középeurópai államokban látok. Svájcban a legkisebb faluban isi, ahol megfordultam a Jura-hegység környékén, olyan falvakban, amelyek lakosságának száma csak száz lélekre tehető^ mindenütt ott van ai gyönyörű épületben lévő elemi iskola; olyan falvakban, amelyeknek még vasútállomásuk sincs, amelyeken tehát még vasiít sem megy keresztül, amelyeknek legfeljebb csak autobuiszközlekedésük vau és ahol az egész lakosság négyszáz lélekből áll, már megvan a polgári középiskola. Ennek eredménye az. hogy ma Svájcban az analfabéták száma a lakosságnak még egy százalékát sem teszi ki, analfabétát tehát vagy egyáltalában nem, vagy csak nagyon nehezen lehet találni, addig nálunk az analfabétizmus leküzdése & kormányzatnak igen súlyos és ieen nagy feladata volna, talán előbbrevaló feladata, mint akár a felsőoktatás, akár a középiskola reformja. Mást is láttam Svájcban. Láttam azt, hogy olyan falvakban, ahol nincs községháza, ahol nincs adóhivatal, ahol nincs semmilyen közigazgatási épület, az iskola épülete mindenütt ott van. Ez az első, ez a leírelőbbrevaló. Bérben, az ország fővárosában láttam, thogy egy épületben vannak az összes minisztériumok à racionalizálás jegyében, annak haingoztatása nélkül, csak annak megvalósításával, ugyanakkor igen sok épületben vannak a szebbnélszebb és gyönyörűbbnél-gyönyörűbb iskolák, /amelyekbe Európa minden részéből járnak a tehetősebbek, akik (megtehetik, hogy a mai súlyos és nehéz gazdasági viszonyok között is svájci valutával fizessék meg tudományszomjuk kielégítését. De ami a legfontosabb és a pedagógia terén a népet legjobban neveli, &z az, hogy Svájcban nem a hadvezérekről nevezik el a főutcákat, sőt nem is a helyi nagyságokról, akikről később, pár év leforgása múlva senki sem tudja, hogy kik voltaik, hanem majdnem mindenütt Pestaiozziról, a nagy pedagógusról és Pestalozzi emlékét úgy tisztelik, mint nálunk Kossuth Lajosét, aki nem volt ugyan tanító, nem volt ugyan pedagógus, mégis az egyetlen volt, aki megnevelte ezt a nemzetet. Amkor ezt láttam Svájcban járásom idején, akkor megér-