Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-268
504 Az országgyűlés képviselőházának 268. ülése 193 À április 27-én, pénteken. pengőben nem szerepelnek a tisztviselő-orvosok, akiknek illetményei mintegy 450.000 pengőt tettek ki 1932-ben. Ezzel az összeggel együtt az Oti. orvosköltségei 5,702.000 pengőt tesznek ki. Nem szabad továbbá figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, • hogy a német pénztári orvosok költségei között szerepelnek azok a kiadások is, amelyek röntgen-felvételekkel, vegyelemzéssel, injekciókkal, kötszerekkei stb. vannak kapcsolatban, tehát az úgynevezett Sachleistungen. Ennek megfelelően az Oti. orvosi költségeihez hozzá kell adni a rendelőintézeti, dologi költségeket, azaz mintegy 1,380.000 pengőt. Ennek az összegnek figyelembevételével az összehasonlítás alapjául szolgáló Oti. orvosi költségeinek végösszege 7,082.000 pengő. Ennélfogva az Oti.-nál az egy tagra eső orvosi költség átlag 11-6 pengőt tesz ki, a wieni pénztárnál pedig 12 3 schillinget. A német pénztárakkal való összehasonlításnál nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy e pénztáraknál az egy tagra eső járulékbevételek jóval meghaladták az Oti. egy tagra eső járulékbevételeit, tehát a magasabb költségekre magasabb fedezet állt rendelkezésükre. A magyar betegségi biztosításnak aránylag nem alacsony orvosi költségei azonban sem a biztosított társadalom tökéletes egészségügyi ellátását, sem pedig az orvostársadalomnak jogos igényeit nem tudják teljesen kielégíteni. Ennek okait a következőkben találhatjuk meg. Az Oti. 600.000 főnyi tagjának betegellátását összesen 2444 orvos végezte 1932-ben, azaz egy^ orvosra mintegy 241 biztosított beteg ellátása esnék elméletben. Ez az arányszám még nemzetközi viszonylatban is a lehető legkedvezőbb. Ez a kedvező helyzet azonban csak papíron van meg. Németországban legújabban a törvényes intézkedések kimondották, hogy minden 600 biztosítottra lehet egy orvost felvenni betegsegélyzőpénztári szolgálatra. (Peyer Károly: De ott szabad orvosválasztás van! Ez nagy különbség!) Mindjárt rá fogok erre is térni, t. képviselőtársam. T. Ház! Ha megnézzük a budapesti körzeti orvosok taglétszámát, azt láthatjuk, hogy számos esetben egy-egy . körzetig orvos itöbh mint 1000, sőt 1400 biztosított egészségügyi védelmét tartozik ellátni évi 2790—3600 pengő díjazásért. Az ezer biztosított azonban lényegesen többet jelent, mint például németországi relációban 1000 biztosított. Berlinben például a betegsegély zőpénztárak a tagokat csak 26 héten át segélyezik, nálunk pedig 52 héten keresztül, a családtagoknak pedig csak 13 héten keresztül van igényük ingyenes orvosi ellátásra, míg nálunk ismét egy éven keresztül. Továbbá Berlinben a családtagok, amennyiben nem fekvő betegek, csak a betegsegélyzőpénztárak által fenntartott ambulatóriumokat vehetik igénybe, körzeti orvosokat nem. Végül nem utolsó körülmény az sem, hogy a magyar betegségi biztosítási törvények a családtagok sokkal nagyobb körét ismerik el, mint a megfelelő német és osztrák törvények. Ha mindezekre a körülményekre figyelemmel vagyunk, akkor az 1000^-1400 biztosítottat számláló orvosi körzetektől egészségvédelmi, em'bervédelm'i, .profilaktikus működést teljes pontossággal néni igen várhatunk. Itt van a rugója annak, hogy miért elégedetlenek az orvosok, miért elégedetlenek a biztosítottak. (Peyer Károly: Mert mégegyszer annyi van az Oti.-nál, mint amennyinek kellene lenni!) Minden betegsegélyző pénztár sorsa a körzeti orvos működésén dől el. Ha a körzeti orvos nem képes hivatása magaslatán állni, azért, mert lehetetlen feladat elé állítják, s mert ennek a lehetetlen feladatnak elvégzéséért kellő anyagi támogatásban nem részesül, ez kihatással van az összes költségek alakulására. A túlterhelt körzeti orvos, minthogy nincs elég ideje a beteggel alaposan foglalkoznia, a tagokat nyakrafőre a rendelőintézetekbe küldi baj megállapításra, röntgenfelvételre. A rendelőintézetek túlzsúfoltságának oka elsősorban itt keresendő. De kihatással van a körzeti orvosok működése a kórházi költségek alakulására is. A betegek nagy száma mellett a körzeti orvos fekvő betegeitől legkönnyebben úgy szabadulhat meg, ha őket kórházba vagy ambulatóriumba utalja. (Peyer Károly: Ügy van!) S hogy ez a tényleges helyzet, arra az Oti. kórházi költségei fényt vetnek. Míg az említett németországi pénztáraknál az egy tagra eső évi orvosi költség 20.54 márkát tett ki, az egy tagra eső kórházi költségek átlaga pedig 1347 márkát, tehát jóval alacsonyabb volt az orvosi költségeknél, addig az Oti.-nál a kórházi költségeik az utóbbi években 10 millió pengő körül mozogtak, azaz tetemesen meghaladták az orvosi költségeket. Megállapíthatjuk tehát azt, hogy túlzsúfolt a budapesti körzeti orvosok rendelője, s ezekben a gyógyító munka csak felületes lehet, túlzsúfoltak a rendelőintézetek, melyekre a körzeti orvosok szabadítják reá a betegeket, ? túlzsúfoltak a kórházak, mert a fekvő betegek komoly gyógyítására kevés idejük marad a körzeti orvosoknak. Az egészséges állapotok megteremtése felé vezető út tehát csak a következő lehet: A körzeti orvosok maximális taglétszáma az 500 biztosítottat meg nem haladja. E körzeti orvosok a mainál jobban dotáltassanak, hogy kedvvel és anyagi gondoktól mentesen végezhessék feladatukat. A fekvő betegek kezeléséért külön prémiumban részesítendők, aminek meg lesz az a hatása, hogy a kórházi költségszámla azonnaL tetemesen csökkenni fog. A egészséges taglétszám és az anyagi gondoktól való mentesítés mellett azonban az Oti. megkövetelheti majd körzeti orvosaitól azt, hogy minden egyes körzetükhöz tartozó biztosítottról kartotékot vezessenek, azokon a tagok egészségi állapotát feljegyezzék és minden egyes tagot évenként lehetőleg egyszer megvizsgáljanak, és így idejében preventív tanácsokat adjanak. Hathatós preventív, bajmegelőző gondoskodás mellett sok táppénztől és idővel jelentékeny rokkantsági járadék-fizetéstől tehermentesíthetik a pénztárakat. E mellett a jelenlegi túlzsúfolt munka mellett, tagsági igazolványok hiányában, az Oti.tagok ellenőrzésére az orvosok úgyszólván képtelenek. Helyesen megállapított taglétszám mellett minden egyes körzeti orvos a leghatékonyabb ellenőrzési szolgálatót fogja teljesíteni az Oti. részére. Helyesen megállapított taglétszám mellett a körzeti orvosok nem fogják a tagokat folytonosan felülvizsgálatokra küldözgetni, ami a tagokra nézve időveszteséggel és fáradsággal jár, hanem maguk fogják a betegeket gondosan megvizsgálni. Ezzel ismét a költségeket és a panaszok számát csökkenthetik a betegsegélyző pénztárak. Végül vizsgáljuk meg a szabad orvosválasztás kérdését. Külföldi példák azt mutatják, hogy a szabad orvosválasztás tetemes • anyagi megterhelést jelent a társadalombiztosításban. Tény az, hogy ott, ahol a teljesen szabad orvosválasztás alapján állanak, mint például Franciaországban, ennek költségei jelentékeny
