Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

498 Az országgyűlés képviselőházának 26S. ülése 1934- április 27-én, pénteken. talánosságban romboló hatással voltak, számára még lehetetlenebbé tették, hogy teljesíteni tudja a háromszoros értékben előírt fizetési kötelezettségeket. Azok a hátralékok, amelyekkel ezek a földhözjuttatottak, az államkincstárnak adósai maradtaik, nem könnyelmű célokra vonattak el, hanem azt a célt szolgálták, hogy a szegény földhözjuttatott földmívelő munkás az éhenhalástól mentse meg a nehéz években magát és családját. Az országút tele van azokkal a földművelő munkásokkal, akik 250—300 kilométernyiről gyalog jönnek fel Budapestre munkaalkalmak keresése céljából, akik így az országút vándorai lettek. {Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Es amikor egy kenyérrel a hátukon feljőve, többheti budapesti tartózkodás után reményvesztetten hagyják el a fővárost, keserű csalódással a szívükben térnek vissza nélkülöző családjukhoz. A juttatott földek ezeket a hiányzó munkaalkalmakat vannak hivatva pótolni. En azonban nem érzelmi alapon, hanem az igazság.tevés jogi alapján, a kényszerítő erkölcsi jog alapján kutatom ennek a kérdésnek megoldását és azt indítványozom, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr, illetve az igen t. kormány gondoskodjék arról, hogy ebben az esztendőben, lehetőleg rövid idő alatt, — hiszen a törvényhozásnak ezt a kérdést úgyis rendeznie kell, mert ennek az évnek végén leltelik a 3200-as rendelet joghatálya — a józan osztó igazság elve szerinti új jogszabályozás történjék a földhözjuttatottak kérdésében, mert az állam érdeke követeli meg, hogy észszerű és a mai viszonyoknak megfelelő áron történjék az új rendezés. En azt tanácsolom, t. Ház, hogy térjünk vissza az 1920:XXXV1. te. alapján nyugvó jogállapothoz és állapítsuk meg újra terményben a földhözjuttatottak fizetési kötelezettségeit. (Simon András: Térjünk vissza a bírói ítéletekhez!) Állapítsuk meg az övezeteket, a terményben való fizetés céljából — nem^ akarok nagy bürokráciát, nem akaróik új kiadást, — ahol lineárisan rendezve legyen a diszparitás kérdése, amely Budapest és a vidék közt a terményben való fizetésnél jelentkezik, de a fizetési kötelezettség terményben legyen megállapítva. Tanácsolom az igen t. kormánynak, hogy földtőkét ma ne követeljen. Amikor a mezőgazdaság veszteséges, akkor józan ésszel nem követelhetünk földtőkét azoktól, akik a föld művelésére vannak kényszerülve. (Ügy van! a jobboldalon.) A hátralékok kérdésében pedig egészen radikális álláspontot foglalnék el. Őszintén megmondom.: a hátralékok kérdését úgy gondolom elrendezhetőnek, hogy ezeket egyszersmindenkorra töröljük. (Helyeslés a jobboldalon.) Individuális vizsgálat alá kell vetni azt a helyzetet, (Zaj a jobboldalon.) ahol a nemfizetés oka a fizetni nem akarás volt, de ahol a fizetni nem tudás jelenségei mutatkoznak, ahol megállapítást nyert, hogy nem indolencia, hanem pusztán az életnek, a családnak fenntartása és az éhenhalástól való megmentése volt az oka annak, hogy a földhözjuttatott nem fizetett, o.tt ezeket a hátralékokat töröljük éppen úgy, mint ahogyan töröljük azokat az adókat, amelyek az alap elpusztulása révén be nem hajthatók. (Helyeslés a jobboldalon.) Időm már letelőben van. Szerettem volna még egyes kérdésekről beszélni, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) ezeket azonban majd az egyes tárcák részletes tárgyalásánál leszek bátor előadni. Most befejezésül egyet mondok. Nevezetesen azt, hogy az igen t. kormány eddigi működésével bebizonyította, hogy az az előlegezett bizalom, amellyel ennek a pártnak részéről találkozott, teljesen jogosult. Példaszerű Európában az a nyugalom, az a fegyelem, az a rend, amely Magyarországon van és ez nem a véletlen következménye, hanem annak a céltudatos működésének, annak az őszinte, becsületes politikának a következménye, amelyet ez a kormány folytat. Ma éreznie kell mindenkinek Magyarországon, hogy ez a kormány az 1848-iki magyar géniusznak természetes örököse. A kisember ebben a kormányban láthatja a maga legerősebb támaszát és mivel án mindig ennek a politikának voltam híve, mivel a jövőben is azt várom a kormánytól, hogy ennek a politikának következményeit következetesen, tudatosan, lelkiismeretesen a nemzet érdekében le fogja vonni és ezt a politikát fogja érvényesíteni, a kormánv iránt való bizalomból a költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik: Takách Géza jegyző: Müller Antal. (Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) Müller Antal: T. Ház! Létay Ernő t. képviselőtársam azzal kezdte beszédét, hogy előtte szólott f ellenzéki képviselőtársa beszédének nagy részével egyetért. En is azt mondhatom, hogy Létay Ernő t. képviselőtársam beszédének egy részével egyetértek, mert mikor azt mondotta, hogy a költségvetésnek vannak sebezhető részei, e sebezhető rész szerintem is, mint ahogy ő mondotta, elsősorban az, hogy nincsen közmunka,, nincsen munkalehetőség beállítva, keveset ad szociális ügyekre, ö, mint kormánypárti képviselő, azt állította, hogy a mai közterheket feltétlenül csökkenteni kell, (Ügy van! Ügy van!), mert ezek a közterhek fenn nem maradhatnak. Hiszen említette, hogy a háborúelőttinek kétszeresénél is nagyobb a mai közteher, tehát arányos adóztatást kell keresztülvinni. Ezekben a kérdésekben én is egyetértek vele, nem érthetek azonban egyet Létay t. képviselőtársamnak azzal a fejtegetésével, amely a mai pénzügyi politikát helyr;sli és későbben ki fogom fejteni, hogy miért nem értek ebben vele egyet. (Egy hang jobbfelől: Egyedül van ezzel az álláspontjával!) A költségvetés olyan a politikusnak, mint az orvosnak a diagnózis. Ebből látja, hogy az ország mennyire egészséges vagy milyen beteg. Ha valaki ezt a költségvetést tüzetesen tárgyilagosan átnézi, megállapíthatja, hogy kevés egészség és kevés élet sugárzik belőle. A végső összegtétel majdnem ugyanaz, mint a múlt évié, de hiányzik belőle a vér, amely az ország beteg gazdasági testét táplálná. A rádió hullámain azt halljuk és a sajtó hasábjain azt olvassuk, hogy a világgazdaság a javulás útjára tért, hogy a nemzetek költségvetéseiben ez megnyilvánul, hogy a közületek, a magánosok háztartásai javulnak, a kereseti viszonyok emelkednek, a munkanélküliség csökken. Sajnálom, de én ennek Magyarországon mind ÍIZ ellenkezőjét tapasztaltam. Annak, aki kint jár az életben, az emberekkel foglalkozik, tényleg azt kell tapasztalnia, hogy, sajnos, ide Magyarországra még nem érkezett el a javulásnak régen várt hulláma. Mondhatom, reménykedve figyelnek ide a költségvetés vitájára azok a munkára, illetőleg kenyérre váró tömegek, amelyek azt gondolják, hogy a kormány helyes közgazdasági politikája révén mégis csak bizonyos munkaalkalom fog kínálkozni számunkra. Szerintem sokan csalódtak és hiába várják köz-