Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

Az országgyűlés képviselőházának 268. nemzetközi vonatkozásban is felszínen kell tartani. Ez a trianoni nyugdíj teher közel százmilliós tételével az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy a magyar állam költségvetését nem tudjuk levinni a magyar adózó polgár fizetoteíjesító-képességének nívójára. Meg vagyok róla győződve, hogy a kormányzat mindent el fog követni, hogy a külföldön megszerzett szimpátiák segítségével és minden akcióképességével azon legyen, hogy ezt a trianoni nyugdíjtérhet, amely tulajdonképpen nem is a mi teihünk, hanem az utódállamok terhe, (Ügy van! Ügy van!), a mi vállainkról levegye és rárakja azokra, akiknek ezt a terhet ténylegesen viselniök kell (Élénk helyeslés.) a békeszerződések értelmében is. T. Ház! Távol legyen tőlem az a szándék, mintha ennek a kérdésnek feszegetésével azokat a magyar testvéreimet akarnám nehéz helyzetbe hozni, akik a trianoni szerződés következtében és az utódállamok velük szemben tanúsított emberségtelen üldözései és bánásmódja következtében idemenekülni volnának kénytelenek. Ez részemről már csak azért is ki van zárva, mert magam is a csehek által ideiglenesen megszállt Felvidékről származom. De méltánytalannak, igazságtalannak és elviselhetetlennek tartom azt, hogy egy ilyen ránk nem tartozó terhet továbbra is mi viseljünk és egy ilyen intézkedés következményeképpen az utódállamok továbbra is jogosulatlan előnyöket élvezzenek. A költségvetés személyi részénél további megtakarítások nézetem szerint csak az u. n. racionalizálás útján lehetségesek. Ennél a kérdésnél azonban vigyázni kell, nehogy egy olyan dologba ütközzünk bele, amely mindnyájunk szívügye és ez a magyar fiatalság, a magyar ifjúság további elhelyezése. Rendkívül kényes kérdés az, amelyet most elő akarok hozni, de azt hiszem, hogy az állam nehéz pénzügyi helyzetében ehhez a kérdéshez is hozzá kellene nyúlni. A nyugdíjak, illetőleg a nyugdíjasok azon csoportjának a kérdése ez, akik az ő általuk kétségtelenül megszolgált és őket törvényesen és jogosan megillető nyugdíjra mai anyagi helyzetükben rá nem szorultak. Szerény véleményem szerint a mai. kényszerhelyzetben igenis megvizsgálandó lenne, vájjon nincsenenek-e olyan adott esetek, amelyekben a megszolgált és hangsúlyozom: törvényesen járó nyugdíjnak ideiglenes beszüntetése keresztülvihető volna és nem volna-e méltányos ennek a kérdésnek a megoldása. Tudom, hogy itt szerzett jogokat sértene a kormány, azt is tudom, hogy ez a kérdés pénzügyi vonatkozásában talán nem is jelentene olyan nagy summát, mint amilyen nagy summáról az imént a trianoni nyugdíjakkal kapcsolatban beszéltem, de ha ennek a kérdésnek pénzügyi jelentősége van, akkor okvetlenül szükséges, hogy ehhez a kérdéshez a kormány hozzányúljon. Ha az adózó polgárok terhei tekintetében az állami költségvetés keretein belül további takarékosság által az említetteken kívül más könnyítést hozni nem lehetne, akkor mély tisztelettel ajánlom a pénzügyminiszter úr figyelmébe azt, hogy az önkormányzati terhek csökkentése, az iskolai adók arányosítása és helyesebb beosztása, továbbá az ármentesítési díjak terén jelentékeny könnyítéseket lehetne hozni az adózó polgárságra, különösen pedig a magyar mezőgazdaságra. Megnyugvással és örömmel hallottam a ülése 198% április 27-én, pénteken. 483 pénzügymini szter úrnak azt a kijelentését, hogy igenis adóreforjnra szükség van és mindenképpen arra törekszik, hogy igazságosabb, arányosabb és könnyebben áttekinthető adórendszert állítson fel. Ezzel kapcsolatban azonban őszinte sajnálatomat kell kifejeznem, hogy a miniszter úrnak azzal a megállapításával nem tudok egyetérteni, amelyben azt volt szíves mondani, hogy a mai időket nem tartja alkalmasaknak ennek a tervnek a keresztülvitelére. Szerény véleményem szerint éppen a mai idők az alkalmasak arra, éppen a mai elesettségünk kívánja a legjobban, hogy ezek a kérdések a lehetőség szerint minél előbb rendeztessenek. De ha súlyos pénzügyi akadályai volnának ennek, amit a miniszter úr bizonyára nagyon jól tud, akkor is szükséges, hogy a legkirívóbb ellentéteket, a legnagyobb igazságtalanságokat minél előbb lenyesegessük. ^Ezek között az igazságtalanságok között elsősorban emlékezem meg az iskolaadóról, amely adó az egyes községekben is 100—200%-os különbségeket mutat fel az egyes adófizető polgárok között. Vannak községek, ahol pl. a katolikusok egyenesadójuk 80%-át, a reformátusok 120%-át fizetik iskolaadó címén és viszont ugyanakkor egy gör. katolikus, vagy egy zsidóvallású nem fizet semmit, mert az illető felekezet abban a községben nem tart fenn iskolát. Azt hiszem, hogy ennek a tehernek arányosítása rendkívül sürgős és azt gondolom, hogy éppen a mai idők azok az idők, amikor ezt a kérdést egy általános kultúradó bevezetése által arányosítani és igazságossá tenni szükséges volna. Az önkormányzati adók fenntartása éppen a földmívelőlakosságra nézve jelent naprólnapra jobban kibírhatatlan terhet. A községeknek, községi önkormányzatoknak a pótadón kívüli bevételei mindinkább csökkennek, ezáltal a pótadó százaléka mindenütt emelkedőben van. A miniszterközi bizottságok munkája ugyan igen üdvös a községi háztartások ellenőrzésénél, de szükséges itt továbbmenő takarékosságokra is rászorítani a községeket és általában az önkormányzatokat, valamint szükségesnek tartanám azt is, hogy a társulati adójukat Budapesten fizető iparvállalatok vidéki telepeik után hatékonyabb mértékben vonassanak bele az önkormányzati terhek viselésébe. (Helyeslés a jobboldalon.) Az ármentesítő társulati járulékok egyes helyeken az állami egyenesadó száz százalékát is meghaladják. Ezek a társulatok legtöbb esetben túlzott költségvetéssel, nagy fizetésekkel és még nagyobb nyugdíjterhekkel dolgoznak. (Ügy van! Ügy van!) Szükséges volna egy alapos ellenőrzés az ármentesítő társulatok gesztiójával szemben. Azt hiszem, itt is jelentékeny takarításokat és könnyítéseket lehetne a gazdatársadalom részére biztosítni. Minden adó közül a legkirívóbb a falusi házak adója. Ezek a kis falusi házak a^ békebeli adó sokszorosát viselik közteher címén, pedig én azt hiszem, hogy midőn a mezőgazdaság annyira elesett állapotban van és a mezőgazdasági ingatlan olyan rendkívüli módon van ígénybevéve, akkor méltányos lenne, hogy azok a kis falusi házak legalább is a két szobás házakig adómentességet élvezzenek. A. földingatlan ma már ott tart, hogy rendes évi közterhe a normális hozam értékét éri el. Borsod vármegyében például egy középbirtok 12—14 pengő közterhet visel katasztrális holdan-