Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-268
48Ô Az országgyűlés képviselőházának . lehet ezeket képzelni, főkép nem tudják elképzelni azok, akik nem járnak a nép között, nem éreznek vele, vagy nem veszik annyira figyelembe. Pedig ez a legnagyobb baj és ez mind a földdel függ össze, mert ez a nép dolgozni szeretne, dolgozni és élni akarna, de itt vannak azok a terpeszkedő 10.000 holdak ma is ebben az országban, amelyek nem hagyják élni az ott született népességet. Nem tud érvényesülni az a népesség. Hiába beszélt a miniszter úr arról, hogy majd inti a gazdákat, adott is ki rendeletet, hogy a gazdák ne vegyenek aratógépet, hanem arattassanak kézzel. Dehogy arattatnak kézzel! Természetesen szenteltvíz ez az intés, ami magától értetődő, mert annak a gazdának a maga termelésében igénybe kell vennie a modern technika eszközeit. Bolond volna, ha nem venné igénybe! De segíteni kell valahogyan ezen a társadalmi bajon, orvosolni kell és valahogy módját kell ejteni a segítésnek. De nem történik ezen a területen semmi, nem kapnak mást, mint ínségsegélyt, néha-néha, itt vagy ott. Nálunk, mint mondom, még mindig megvannak ezek a régi nagy birtoktestek, nálunk még mindig óriási terület, az ország területének negyedrésze korlátolt forgalmú birtok, amely így oszlik meg: kincstári birtok 51 darab 200.597 hold, községi birtok 1637 darab 717.852 kat. hold, közbirtokossági 2429 birtok 761.371 kat. hold, vallási alap 12 birtok 83.319 kat. hold, tanulmányi alap négy birtok 31.885 kat. hold, iskolai és egyéb alap 83 darab 68.406 kat. hold, egyházi birtok 890 darab 915.983 kat. hold, hitbizományi 93 birtok 916.836 kat. hold, részvénytársasági 237 birtok 130.780 kat. hold. Nem akarom külön részletezni, de az egyházak kezében is van 915.982 kat. hold terület. Ezek a nagy birtoktestek, amelyeknek egy nagy része külföldi uraké, hercegeké, mágnásoké, grófoké, osztrák főhercegeké, osztrák^ hercegeké, német hercegeké, terülnek el itt és ma a magyar parasztnépesség nem talál munkaalkalmat. A magyar kormány amely mindig magyar nemzetiségére, sovinizmusára, különleges magyarságára hivatkozik, — különösen ez a kormány — annyira sem jutott el, hogy megváltsa, megvegye, vagy kisajátítsa ezeket a birtokokat. TTgy, amint 48-ban tették, nem tehetnénk ma is egy radikális intézkedést, nem lehetne ezt ma megcsinálni 1 ? De mit kap ez a nagybirtok? Ez a nagybirtok borzasztó előnyöket élvez, különösen az utóbbi négy esztendőben. Tessék csak a bolettára gondolni. A mezőgazdasági foglalkozású másfél millió nincstelen ember, hozzászámítva a törpebirtokosokat, akiknek egy része szintén vesz kenyeret, kénytelen mezőgazdaságig termékeket venni, tehát a mezőgazdaságból élő 2 millió ember is, aki kenyeret vesz, hozzájárul a nagybirtok támogatásához a bolettán keresztül. (Erdélyi Aladár: Mi harcoltunk a legjobban ellene!) De hozzájárul az egész városi népesség, az egész városi lakosság is. Mit adtak ki tehenészetre a középbirtokosoknak, mit adnak ki tejtermelésre, mit adnak ki vámokra, szállítási kedvezményekre, apamének, apaállatok behozatalára? Egész külpolitikánk arra van felépítve, hogy iparkodunk a mezőgazdaság termékeit értékesíteni, az egész külpolitikai apparátus azon működik, hogy valahogyan sikerüljön állatállományunkból mezőgazdasági terményeinkből, a búzából, a rozsból stb. egyés mást eladni. Óriási összegeket tesz ki ez, olyan nagy, hatalmas összegeket, hogy ezekké! a földváltságot, amint 1848-ban megcsinálták, Î68. illése 193U április 27-én, pénteken. bőségesen meg lehetett volna csinálni. Meg lehetett volna ezt a kérdést oldani és kevesebbe került volna és a magyar népet meg lehetne menteni, mert az a kis, vagy középgazdaság, az a kis vagy középbirtok, ahol az egész család műveli a földet és ahol megélnek abból, többet hoz ki a földből, mint a nagybirtok. Mert ma ott tartunk, hogy ma kenyérgyárak vannak, ne legyen ma senkinek az a hite itt, amiről itt mindig beszélnek, hogy egyetlen erősségünk a búzatermelés. Tévedés ez, uraim, ma a mezőgazdaság egy része mechanizálódik, kapitalizálódik. Mert tessék csak megnézni: Argentinaban, Oroszországban kiirtják az őserdőket, 40 métermázsa búzát termelnek egy holdon és nem úgy irtanak, mint nálunk a Bakonyban irtottak. (Erdélyi Aladár: Hol?) Oroszországban és Argentínában. Ott nem úgy irtják ki, mint a Bakonyban tették, hogy kiadták az őserdőt a kisparasztnak, aki 10 esztendeig használta és miután a gyökereket kiszedte a földből, visszavette tőle a földet a földesúr, hanem ott műszaki eszközökkel olyan tökéletesen irtják ki, hogy mindjárt tudják értékesíteni. Kétségtelen tehát az, hogy ma már a mezőgazdaság nagyon átalakult, a mezőgazdasági termelés egészen más ma, mint azelőtt volt és nemcsak hogy más, hanem olyan, hogy mechaI nikai és egész berendezkedése természetesen maga után vonja azt, hogy az a termelési mód és azoknak a mezőgazdasági termékeknek az értéke, ami eddig megvolt, ezután nem lesz tartott olyan birtokrendszer, amely nem szolmeg. Ez tehát mesterségesen, erőszakosan fenntartott olyan birtokrendszer, amely nem szolgál ma sem állami, sem nemzeti, sem társadalmi célokat és ellentétbe került a mai társadalmi berendezkedéssel. Itt csak egy megoldás van: fel kell osztani a földet a parasztság között, úgy, hogy azok megélhessenek és akkor legalább 50—60 esztendőre a nyugalom a magyar nép körében biztosítva van. Más kiút, más megoldás itt nincsen. (Erdélyi Aladár: A gyárakat is osszák fel!) Azokkal mást kell csinálni. (Erdélyi Aladár: Ügy-e?) Azokat is ugyanúgy fel lehet osztani! (Büchler József: Szocializálást kérünk! — Propper Sándor: Hát a cukorgyárak nincsenek kartelizálva? Az is a szocializálásnak egy neme! Magyarország egész cukorgyártása felett három úr rendelkezik!) Középeurópa egyik legjobb ismerője, dr. Albert Lauterhach azt mondja (olvassa): »Az európai parasztság gazdasági sajátossága, amennyire itt általánosítani lehet, elsősorban abban jelentkezik, hogy gazdasági fennmaradása szervesen a munkamegosztás hiányára épül fel. A jellegzetes parasztgazdaság, különösen Középeurópában, egy-egy darab szántóföldből, legelőből és erdőből, vagy erdőhasználatból kapcsolódik össze, amelyeknek bizonyos arányban kell állani egymáshoz. Maradványa ez a megoszlás a parasztgazdálkodás autarkiájának, önellátásának. A kapitalizmuselőtti gazdálkodásnak volt az az alapvető gazdasági formája, még mindig a bizonyos fokú »zárt családi gazdálkodást« jelenti, vagy legalább is annak a felhígítását. Különösen a hegyvilékeken látszik ez a maga teljes élességében. — De ezt az elavult autarkiát szükségképen megbénítja a piaci gazdálkodás befolyása. Már az életszínvonal növekedése önmagában is rákényszeríti a parasztgazdaságot, hogy mind erősebben illeszkedjék be a esereforgalomba. Az iparosodás üteme magával ragadja a parasztot is. De ugyanakkor bekpacsolódik aka-
