Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-267

Az országgyűlés képviselőházának 267. ségeinkkel. De kérve-kérjük azt a keresztény sajtót, amely elsősorban a mi sajtónk, (Zaj.) hogy nagyobb tárgyilagossággal kezelje ezt a mozgalmat, de ne játssza le a liberális lapok gramofónlemezeit, mert mi sem fogjuk ezt csak úgy tétlenül nézni, hanem abszolút méltányosságot és igazságosságot követelünk. Vannak lapok, mint a Magyarság és a többiek ... Elnök: Kérem, képviselő úr, fejezze be beszédét! Meskó Zoltán: ... amelyek tárgyilagosak, ha nem is tartoznak a mi táborunkba. Ezt a példát kövessék azok a lapok is, amelyek eddig nem tudták magukat túltenni bizonyos féltékenységen. A miniszterelnök úr iránt, mint régi fajvédő iránt tisztelettel viseltetem, de kormánya és politikája iránt bizalmatlan vagyok, ezért a költségvetést nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Jánossy Gábor! Jánossy Gábor: T. Ház! Nemcsak a t. Ház tiszteletreméltó hagyományainak, hanem kedves kötelességemnek és feladatomnak is eleget teszek akkor, amikor előttem felszólalt Meskó Zoltán t. barátom beszédére egy pár tiszteletteljes megjegyzést teszek. Az én igen t. barátom tulajdonképpen szélmalomharcot vívott itt, mert tudtommal senki sem vádolta sem a nagyar sajtóban, sem ebben a Házban, sem a magyar közvéleményben az ő általa kezdeményezett és most az ő és Festetics Sándor gróf képviselőtársunk kettős vezérlete és vezénylete alatt álló magyar nemzeti szocialista mozgalmat, hogy annak köze volna a német hitlerizmushoz, hogy annak antiszemita jellege volna, olyan értelemben, hogy egy törvényesen bevett felekezet ellen irányulna az ő mozgalmuk és az ő működésük. (Biichler József: Ez csak mosakodás!) Mindenki maga tudja, hogy mik a céljai, a tervei és mindenki a legilletékesebb magyarázója a maga szavainak, a maga cselekedeteinek. Én csak azt remélem, hogy azok az igen szép, emelkedett szellemű törekvések, programmpontok, amelyeknek itt Meskó Zoltán t. barátom kifejezést adott, ugyanilyen hangon, ugyanilyen alakban jutnak el azokon a gyűléseken, amelyet ők méltóztatnak tartani, a magyar nép szívéhez és füléhez (Magyar Pál: Akkor nincs baj!) és akkor nincs baj, mert nagy részben alá lehet írni azt, hogy minden becsületes dolgozó ember itt, ebben az országban, aki magyarnak vallja magát, — mert másról nem is lehet szó — kapjon kenyeret és hogy a magyarság, amely ezer éven át vérzett, küzdött és vértanúságot szenvedett az úgynevezett művelt nyugatért, ahonnan jött a cherleston, a rúzs, meg Trianon, (Derültség.) visszakapja azt, amit ezer év vértanusága, vére hullása árán szerzett és amit tőle gonosztevő kezek elvettek. Mielőtt azonban a költségvetés igénytelen bírálatára rátérnék, a történeti igazság kedvéért mégis szembe kell szállanom Meskó Zoltán t. barátomnak pár megállapításával, ö vádolja a magyar arisztokráciát^ a magyar főúri osztályt, meg a magyar értelmiséget, hogy hosszú időn keresztül nem törődtek a néppel, azt: elhanyagolták. Hát ebben én egyetértek vele, mert igaz az, hogy békeidőben, akkori birtokviszonyaink mellett — amelyek részben még ma is olyanok — az alföldi kubikos, ha szíjat hasított is a hátából, ha éjt, nappalt eggyé téve verejtékezett is, akkor sem tudott ülése 19SU április 26-án, csütörtökön. 451 a százezerholdas latifundiumok, hitbizományok miatt egy akkora földdarabot szerezni magának, amelybe magát eltemettethette volna. Akkor, békeidőben, a boldog béke éveiben a pálinka, a tuberkulózis, meg a kivándorlás a legjobb magyar munkaerők százezreit vitte a nagy vizén túl, ki ebből az országból. Ekkor kellett volna már a magyar vezetőosztályoknak, az arisztokráciának, az ország legjobbjainak, vezetőinek — hiszen mind legjobb, mert az arisztokrata kifejezés görög szó s legjobbat jelenti, a legkiváíóbbat már neveitségénél, származásánál, műveltségénél és vagyoni körülményeinél fogva is — valamint a magyar középosztálynak, de^ legelsősorban a magyar nemzet sorsát intéző kormánynak és pártoknak leszállaniok, akkor kellett volna elmenniök az alföldi tanyákra, akkor kellett volna meglátniuk, hogy ott hiányoznak az iskolák, az utak, az egészségügy legelemibb követelményei. Ebben a megállapításában tehát egyetértek Meskó Zoltán t. barátommal, csak abban nem értek vele egyet, hogy 1918-ban — mindjárt befejezem, mert most már hiába rekriminálunk — a magyar polgárság gyávasága okozta a teljes felfordulást. Nem, t. Képviselőház, a magyar polgárság, a magyar nép négyévi tengernyi szenvedés után, olyan irtózatos megpróbáltatások közepette, amelyeknek a mi fiaink ott a lövészárkokban a világ minden táján ki voltak téve s amelyeknek idehaza maradt asszonyaik, gyerekeik és az idő sebbek is ki voltak téve, egy szép napon arra ébredt, hogy kalandorok ragadták kezükbe a hatalmat s azok a kalandorok lefegyverezték az anyagiakban kimerült, lelkiekben elgyengült polgárságot. (Meskó Zoltán közbeszól.) Elnök: Csendet kérek. Meskó képviselő úr! (Meskó Zoltán: Elszaladtak a Nemzeti Tanácshoz esküt tenni háromszor is!) Meskó képviselő urat rendreutasítom. Jánossy Gábor: Tehát nem az a nyomorult és kimerült; magyar társadalom és magyar polgárság, hanem a magyarságnak akkori kalandor vezérei voltak főkép az okai az akkori összeomlásnak. (Kabók Lajos: Jánossy nagyon belejött!) T. Ház. Ezek előrebocsátása után méltóztassék megengedni, hogy rátérjek a költségvetés bírálatára. (Büchler József: Az elsők között volt József főherceg, aki esküt tett! — Farkas Elemér: Volt egy-két hadügyminiszter is akkor, aki ma másutt ül! — Meskó Zoltán: József királyi herceg bátor katona volt! — Elnök csenget.) Majd a történelem í'tel ezekben a kérdésekben s most méltóztassék megengedni, hogy áttérjek a tárgyra, vagyis a költségvetés bírálatára. (Zaj a Ház minden oldalán.) Elnök: Csendéit kérek, képviselő urak! Jánossy Gábor: T. Ház! Pártkülönbség nélkül megállapítjuk ebben a t. képviselőházban, s odakint a magyar közvélemény is tudatában van annak, hogy a magyar gazdasági élet vezetése, a magyar pénzügyek intézése s a magyar államháztartás vezetése a lehető legjobb kezekben van, hogy olyan vállakra nehezedik a nagy és súlyos feladatok elvégzése, (Propper Sándor: Ezt halljuk már tizenöt éve!) amelyek érzik a kötelességérzetet, a felelősséget, s teljes lelkiismeretességgel akarják a magyar gazdasági életet a javulás és fellendülés útjára terelni. A pénzügyminiszter úr munkásságát, működését értem ezalatt az igénytelen megállapítás alatt, s mégis méltóztassék megengedni, mikor azt olvasom, hogy a multévi, va65*