Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-254

24 Az országgyűlés képviselőházának képviselőtársam, abban, mintha mi legitimis­ták feladánk bármely magyar revindikációt akkor, amikor ezt a kérdést szorgalmazzuk. (Úgy van! a baloldalon.) Ellenkezőleg, azt látjuk, hogy ez a revindikációk elnyerésének egyedüli, legbiztosabb, a háborút kizáró le­hetősége, (Ügy van! a baloldalon.) máskép a revízió kérdése nem oldható meg, azzal le­gyünk egészen tisztában. A magyar szigetek­nek esetleges visszacsatolása — azt hiszem, mindenki, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik, tudhatja — egyrészt majdnem keresztülvihe­tetlen, másrészt talán nem is vezetne olyan eredményre, hogy itt Magyarországnak akár gazdasági, akár szociális javulását vinné előre. Az egyetlen lehetőség a mi revindiká­cióink elnyerésére az, ha olyan állapotokat teremtünk itt, amelyek mindazokat a népeket, amelyek tőlünk lecsatoltattak, ide vonzzák is­mét. Akkor lesznek a revindikációk lehetsége­sek, ha itt a jólét és a gazdasági konszolidá­ció, a politikai teljes konszolidáció, a szabad­ságjogok ismét azok lesznek, amelyek voltak, ha a törvényes királyság ismét helyreállítta­tik, és a régi Magyarország fénye, ha meg­csonkítva is. de a feltámadás reményében biz­tosíttatik. (Helyeslés a baloldalon.) Beszédidőm is lejárván, befejezem inter­pellációmat azzal, hogy remélem, a miniszter­elnök úr a parlamenti nyilvánosságot nem negligálva, mindazokra a kérdésekre, amelye­ket felvetettem, a Ház előtt nekünk bő választ es felvilágosítást fog adni. (Helyeslés és taps a baloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a minisz­terelnök urnák. Következik Éber Antal képviselő úr inter­pellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem az interpelláció szövegének felolva­sását. ( Dinich Ödön jegyző (olvassa): »Interpellá­ció a magyar királyi földmívelésügyi minisz­ter úrhoz. A földmívelésügyi miniszter úr J 0.975/1934. számú leiratában és nevezetesen annak 22-ik pontjában foglaltak ellentétben látszanak lenni azokkal a kijelentésekkel, amelyek előzőleg a fakereskedelem szabad­saga tekintetében elhangzottak. Ennek alap­ján a következő interpellációt kívánom élő­szóval a földmívelésügyi miniszter úrhoz in­tézni: Hogyan gondolja a földmívelésügyi mi­niszter úr a fakereskedelem érdekeivel és a kereskedelem szabadságának érdekeivel össze­egyeztethetőnek azokat a korlátozásokat és monopolisztikus jellegű kikötéseket, amelvek a 10.975/1934. számú leirat 22. pontjában foglal­tatnak?!« Elnök: Az interpelláló képviselő urat il­leti a szó. Éber Antal: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A t. Ház előtt már töBbízben kife­jezésre juttattam azt az igénytelen meggyőző­désemet, hogy teljes elméleti és gyakorlati meggyőződésből és felfogásból ellene vagyok mindenféle irányított gazdálkodásnak. (Hall­juk! Halljuk!) Az a tárgy, amelyről ma inter­pellálni akarok, szintén beletartozik, mégpe­dig nagyon mélyen beletartozik az irányított gazdálkodásba. Mielőtt magára a tulajdon­képpeni tárgyra, a fakoncessziós szerződésre és annak a erazdasági élethez való vonatkozá­saira rátérnék, méltóztassék megengedni, hogy néhány szóval alátámasszam általános elvi álláspontomat az irányított gazdáikodásssal szemben. (Helyeslés a baloldalon.) 5Á. ülése 193% március 21-én, szerdán. Elméleti szempontból könnyűvé .teszi fel­adatomat a®, hogy a Pázmány Péter-egyetem közgazdasági professzora és legnagyobb köz­gazdasági tekintélye, Navratil Ákos, a leg­utóbbi napokban tanulmányt tett közzé, amely­ben maradék nélküli világossággal tisztázza a közgazdasági elmélet relációját ezekhez az irányított és tervgazdálkodási kísérletekhez. Azt mondja Navratil (olvassa): »Az elmélet kétes Örömmel néz a világgazdasági életnek közhatalmilag irányított tervgazdasági fejlő­dése felé. Csodálkozik rajta, hogy a politikai pártok és vezérek, imikor fennen hirdetik a szocializmus bukását és aprólékosan magyaráz­gatják, hogy az ő rendszerük mi mindenben különbözük a szocializim.iis.toi , ezt a szocializ­must, .akarva, .nem. akarva, de saját imiaguk tessékelik megint bele egy aiem is hátsó és nem is kicsi ajtón a gazdasági életbe. Es még jobban csodálkozik azon, ahogy a politika irá­nyítóinak ebiben a munkájukban még^ más segítőtársaik is akadnak. Ezek a segítőtársak a különböző termelő érdekeknek azok a kép­viselői, akilk nem veszik észre, hogy a magán­tulajdon eszméjével a tervgazdálkodás gon­dolata igen nehezen egyeztethető össze.« Ez az elmélet állásfoglalása az irányított és tervgazdálkodással szemben. De ha nem az elméleti, hanem a gyakorlati megfontolásokat vesszük szemügyre, akkor igeil kis megerőlte­tés után ugyanerre a megállapításra kell jut­nunk, arra a megállapításra, hogy a gazda­sági életnek. Hogy mennyire nem lehet sem mit sem előre látni és (mennyire mem szabad a: államnak semmit sem előre irányítania, azt Í csak kiszámíthatatlan károkat okoz a gazda sági életnek. Hogy mennyire nem szabad az államnak semmit sem előre irányítania, ott a saját gazdasági, mezőgazdasági tevékenysé­gem köréből akarom két egymással szemben álló példa illusztrálásával bemutatni. 'Az egyik 1929-ből való. A Képviselőház és a par­lament letárgyalt akkor egy törvényt, amely abból indulva ki, hogy a bor és a szőlő kon­junktúrája Örökké befejeződött, földmívelés­ügyi miniszteri engedélyezés tárgyává tette, hogy valaki egyáltalában szőlőt telepíthessen. Nagyon jellemző az az indokolás, amellyel Marschall Ferenc igen t. képviselőtársam, mint annak a javaslatnak előadója, ezt a dol­got itt a Házban indítványozta. Azt mondotta (olvassa): »Amikor egy egészen fontos és nagyjelentőségű gazdasági ág megmentéséről van szó, — mert a szőlőgazdaságot ilyennek kell tekinteni — akkor nekünk el kell határoz­nunk magunkat arra, hogy erősebb^ esetleg az egyén szabad elhatározását is érintő rendelke­zésekkel jöjjünk. Mert mi használ inkább? Az-e, ha hangsúlyozzuk az egyén szabadságát, és emellett tönkremegy a termelésünk, vagy pedig ha bizonyos erősebb, rigorózus rendsza­bályokkal és rendelkezésekkel megmentjük az összességet és ebben az összességben az egyént is?«c Nagyon sok gazdát tehát és velük együtt csekélységemet is 1929-ben valóban el lehetett riasztani ezekkel a tilalmakkal attól, hogy szőlőt telepítsünk. És mit láttunk? Négy év múlva, az 1933. esztendőben az egyetlen terme­lési ág a mezőgazdaság keretében, amely ren­tábilis volt, a szőlőgazdaság, és most nagyon hálásan köszönik meg mindazok, akiket el­riasztottak ezzel a tervgazdasággal a szőlőte­lepítéstől állami és kormánytilalommal, hogy attól az ágtól sikerült őket elriasztani, amely a múlt évben egyedül vált volna jövedel­mezővé. (Kállay Miklós földmívelésügyi mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom