Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-261
Az országgyűlés képviselőházának 261. mányos jellemszilárdsága, a másik pedig az a remény, hogy m kormányzat ennek a nagy többletmunkának, ennek a nagy társadalmi szelektáló munkának jutalmaképpen a tanárság függetlenségét a bírákéhoz hasonló módon fogja majd alátámasztani. Mert most bajok vaunak. A tanárság anyagilag leromlott, elszegényedett, a széniumos rendszer nincs kiépítve, a korpótlékot megszüntették, most a magántaní, tás lehetőségét is elvette tőle egy miniszteri ^rendelet, a rendkívüli tárgyak tanítását is kivették a kezéből. A tanárság pauperizálódik. Kijelentem, attól félek, hogy a tanárság testi és anyagi elpaíuperizálódása az iskolának és a gyermeknek szellemi elpauerizálódását vonja maga után. T. Ház! Méltóztassanak megbocsátani, hogy kissé talán sokat beszélek a tanárságról, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon) de hiszen megállapította maga a miniszter úr, megállapították a vita szónokai ismételten, gyönyörűen, lendületesen a tanárság munkájának értékét. Kornis Gyula megállapítása egyenesen tapsra ragadta a Házat annakidején, amikor a tanárról, a tanár munkájáról, a tanár érdeméről, a tanár értékerői és feladatairól szólott. Én ezt hálásan köszönöm, mondhatnám, a tanárság nevében a vita szónokainak, mert a jó iskola valóban a jó tanár. De a tanártól kissé túlsókat várunk, túlsókat kívánunk, általában szigorúak vagyunk kissé a t&jaárság munkájának megítélésében. A tanártól azt várjuk, hogy neveljen, még pedig individuálisan neveljen, neveljen a tanuló lelki mineműségének, egyéniségének és hajlamainak figyelembevételével s ugyanakkor 60—70-es létszámú osztályokat bízunk rá, már pedig tömeget individuálisan nevelni egyszerűen lehetetlen. Azután kívánjuk, hogy a tanár a maga tudományos igehirdetésében megtartsa a tudományos nívót, annyival is inkább, mert hiszen a keze alól kikerülő ifjúság tanulmányi felkészültségét igen magas fórum, az egyetem vizsgálja felül, mintegy ellenőrzi minden ifjún keresztül az illető középiskola tanulmányi színvonalát. Igen, de ezekkel a kívánalmakkal szembenállanak az ellenkívánalmak, a szülőknek, azután az ideggyógyászoknak kívánalmai, akik óvnak a túlterheléstől és arra intik a tanárságot, hogy lehetőleg játszva igyekezzék tanítani, hogy úgy fejezzem ki magamat^ varázsló módjára, mintegy észrevétlenül lopja bele a tanuló agyába azokat a tudásbeli kincseket, amelyekért mindig meg kellett dolgozni (Ügy van! a jobboldalon), amely a tanári munkának és ezzel párhuzamosan a tanuló öntevékenységének lehet csak eredménye, mert örök igazságot tartalmaz az a híres szállóige, hogy keserű a tudomány gyökere, de édes a gyümölcse. Méltóztassanak tehát figyelembe venni és értékelni a középiskolai tanárságnak szörnyen nehéz helyzetét ebben a vonatkozásban is. A tanárnak oktatnia kell, nevelnie kell a rábízott ifjúságot. Ez kettős feladat. Ezt a kettős feladatot úgy kell megoldania, hogy a felsőbb hatóságok, a felügyelő hatóságok és maga a szülői társadalom is meg legyen elégedve a munkájával. Tehát rendkívül sokféle szem szegeződik rá az iskolára, a tanár katedrájára, a 1 tanár munkájára. Ennélfogva az, aki a- tanár működését megbírálja, ezeket a szempontokat tegye lelkiismeretének mérlegére, mert sajnos, nagyon hajlamos a társadalom arra, hogy a tanári munkát mindenféle lekicsinylő, diminuai ó jelzővel illesse, nagyon hajlamos arra, hogy a tanári munkát a maga diákéveinek ülése 1934. évi április 17-én, kedden. 227 gyötrődése szemüvegén keresztül ibírálja el, sőt sokszor egyenesen a bukott diák mentalitásával gyakorol kritikát a középiskolai tanár munkája felett. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Pedig egyet el kell ismernie mindenkinek, aki középiskolát végzett, úgy a Ház tagjai között, mint mindenütt, hogy komolyan dolgozni, komolyan tanulni a középiskola tanítja meg a 'művelt embert az alatt a nyolc év alatt, amíg a középiskola fegyelme alatt áll. Meg kell állapítani, talán még nem hangsúlyoztuk ezt eléggé, hogy a napról-napra, szinte óráról-órára, sőt percről-percre való kötelességteljesítés ösztönét, azt az ösztönös munkaritmust, amelyet azután az ember egész életében megtart, a középiskolai tanár plántálja bele nyolc éven keresztül az egész művelt társadalom vérébe és idegrendszerébe. (Igaz! Ügy van! jobbfelöl.) T. Ház! A tanári munkát a miniszter úr ilyen értelemben, ilyen szellemben értékelte is. Kijelentem, hogy a ml megítélésünk és az én megítélésem szerint a tanári munka iránt való megértés szinte vörös fonálként húzódik végig az egész törvényen, a törvény egész testén, mint a testben a vérerek. Maga a tanárság is észrevette ezt és igen hálásan fogadta a miniszter úrnak ebbeli előzékenységét, hogy részint a tanárság észrevételeit, memorandumát annakidején, amint a törvény koncepciója megengedte, honorálta, a törvényjavaslatba beillesztette, de azonfelül is, a memorandumon kívül is olyan rendelkezéseket vett bele, amelyek a tanárnak elsősorban jogállására és bizonyos egyébnemű rendezetlen ügyeire vonatkozólag rendező intézkedéseket tartalmaznak és a tanár jogállását megszilárdítják. Természetesen ez az iskolának is olyan fundamentuma, amely az iskola zavartalan munkájának természetesen első feltétele. Szabad lesz rámutatnom például ilyen intézkedésekre, amelyeket az égés« tanári közvélemény megnyugvással, sőt hálás köszönettel fogadott. Ott van (például a 20. §, amely végre kimondja törvényben, hogy a középiskolai tanár közhivatalnok. A múltban, sajnos, nélkülözte a tanárság ezt a minőséget és sok hátrányos konzekvenciát kellett éreznie a saját testén, sokszor a nevelés, az iskola tekintélyének rovására. A múltban a tanárt szabadon sértegethették, rágalmazhatták, inzultálhatták, betörhettek a tantermébe, megzavarhatták az előadását s a judicatura ezt a cselekményt nem minősítette súlyosabbnak, hanem egyszerűen úgy minősítette, mintha magánszemély ellen követték volna el ezt a cselekményt. Történtek is ilyen esetek elég szép számhan. Kúriai döntvények is vannak ezekről az utóbbi három, négy évtized alatt, amelyek szerint olyan bűncselekményeket, amelyeket abban az esetben, ha a tanánság közhivatalnoki minőséget kapott volna korábban, három-négy évi 'börtönnel kellett volna megtorolni, ilyen törvényes rendelkezés hiányában a bíróság kénytelen volt kétihároim heti fogházzal büntetni. T. Ház! A közhivatalnokig minőségnek ilyenformán való lerögzítése tehát nagy haladás a törvényjavaslatban. Szerettem volna ugyan, — adtam is be módosítványt ebben az irányban — ha ezen az úton már tovább haladtunk volna konzekvensen <egy lépéssel és kimondtuk volna, hogy az a testület, amelyhez a tanár tartozik, tanügyi hatóság, iskolai hatóság. Mert ez sehol a magyar törvénytárban