Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-260

Az országgyűlés képviselőházának 260. szép beszédben védelmezett meg Krüger Aladár képviselőtársam. (Jánossy Gábor: Mindenben igaza volt!) Hiszen .nekünk, magyaroknak, évszázadokon keresztül a latin nyelven épült fel az életünk és nem is olyan sok esztendővel kell visszamennünk a múltba, amikor még latinul kifogástalanul beszélő .magyarokat találunk, sőt még odáig is ment a latin tiszteletünk, hogy sokszor még a magyar nyelvet is elfelejtettük miatta, mert latinul jobban tudtunk, mint magyarul és volt idő, .amikor a magyar nyelvet a magyar nép, a magyar paraszt mentette át a következő századokra. (Jánossy Gábor: A nemesség latinul, az arisztokrácia németül (beszélt, csak a nép beszélt magyarul!) Előttem szólott t. képviselőtársaim magas szempontokból, talán majdnem mindent éle oldalról már többé-kevésbbé megvilágították ezt a javaslatot. En ezért szerény beszédemben csak azokra a részletkérdésekre térek ki, amelyek eddig a tárgyalás során még nem szerepeltek. Méltóztassanak megengedni, hogy főleg egészségügyi vonatkozásban tegyem bírálat tárgyává a javaslatot és egészségügyi vonatkozásban szói jak hozzá egy pár kérdéshez. Itt van elsősorban egy kérdés. A javaslat szerint külön gimnázium és külön középiskola van — igen helyesen — fiúk és leányok részérc. Az élet azonban azt mutatja, hogy vannak helyek, ahol nem lehet minü a két nemnek külön gimnáziumot felállítani, de azért mégis mindkét nembeli ifjúság középiskolába óhajt járni. Vidéken a felekezeti iskolákban, különösen, ahol csak egy gimnázium van, már sok helyen meg van engeave, hogy a fiúgimnáziumba leányok is járjanak. Az erre vonatkozó tapasztalat bizonyos mértékben már egy évtizedre nyúlik vissza és szerény megítélésetn szerint, majdnem könnyebb a nevelést irányítani és ellenőrizni akkor, ha egy gimnáziumba fiúk és leányok is járnak, mint akkor, ha közvetlenül egymás mellett van egy külön fiú- és egy külön leánygimnázium. (Jánossy Gábor: Ez koedukáció!) Célzok itt például a szarvasi gimnázium nevelési rendszerére, ahol meg van engedve, hogy a leányok mint magántanulók ugyan, de napról-napra bejárjanak az iskolába, ahol tízperces szünetekben külön tanárnők felügyelete mellett elhelyezkedve, ennek a nevelési rendszernek nagyon szép és minden tekintetben megfelelő példáját mutatják, mert bizonyos mértékig a fiúkra még serkentőleg hat az és jóízlésüket erősíti, ha pár leánynövendék is ül a tanteremben. A tapasztalat szerint ezt a rendszert továbbra is meg kell engedni ott, ahol egy gimnázium van. (Szűcs István: Nem zárja ki a javaslat! — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ma is megvan!) Megvan ma is és szeretném, ha továbbra is megmaradna, sőt nem látom akadályát annak, hogy rendes tanulóként szerepeljen az a leány növendék, nem pedig magántanulóként, mert effektive, mint rendes tanuló egész esztendőn keresztül bejár, úgy mint a fiúnövendék, tehát tulajionképpen nincs semmi különbség és nincs semmi indok arra, hogy mint magántanulót klasszifikálják. Méltóztassanak megengedni, hogy egy másik témakörrel foglalkozzam és felhívjam az igen t. miniszter úr figyelmét arra, hogy az egész tanítási rendszerben nagyon fontos dolog, hogy a tanulók ne legyenek túlterhelve. (Jánossy Gábor: Mint ahogy jelenleg túl van nak terhelve! Tessék most visszamenni a gimülese 1984. évi április 12-én, csütörtökön. 219 náziumba, kétszer annyit tanulnak. Ámbár mégis szívesen lennék 15 éves!) ülnök: Kérem Jánossy képviselő urat, iratkozzék fel, ha beszédet akar tartani. (Jánossy Gábor: Köszönöm szépen!) Tóth Pál: Ifjú koromban a gimnáziumban délelőtt 8—11-ig és délután 2—4-ig volt tanítás és nagyon jól elvégeztük a tananyagot. Kitka kivétel volt, hogy egy nap 12-ig tartson a tanítás. Most, amikor behozták azt a tanrendet, hogy 8—l-ig legyen tanítás, az ember azt hitte volna, hogy azért tették, hogy a diák délutánját szabaddá tegyék, de nem ez történt meg, mert azelőtt 8—11-ig és délután 2—4-ig volt elfoglalva a diák, most délelőtt 8—l-ig és egész délután éppen úgy el van foglalva, annyi a rendkívüli tárgy, az énekórák, a gyorsírás, cserkészet, Önképzőkör, könyvtári órák, ifjúsági egyesületek, zongoraóra, zeneóra, úgyhogy a diák túl van terhelve. 8—l-ig az iskolában van, hazaszalad ebédre, 2-kor visszamegy már az iskolába és ott van 5-ig. Kérdezem, mikor tanuljon, ha reggel 8-tól délután 5-ig egyfolytában el van foglalva. Nem lehet kívánni, hogy éjfélig még odahaza is tanuljon, ez túlterhelés. (Jánossy Gábor: Az egészség rovására megy!) Elsősorban az egészség rovásara megy, de az előhaladás rovására is, mert hiába van előírva a tananyag, ha nincs elegendő szabad idő a diák rendelkezésére, mert akkor nem tud megfelelő eredményt felmutatni. Tudomásom szerint a német nyelvet heti két órában fogják tanítani és mégis érettségi tárgy is lesz. Ezt csak hallomásból tudom véletlenül, mert a tanterv most készül. Éppen azért említem meg most, hogy ez az egész javaslat, mint Krüger t. képviselőtársam is mondja, azon fordul meg, hogy a tantervet hogyan állapítják meg. A túlterhelés megakadályozása szempontjából úgy kell megállapítani a tantervet, hogy a diák csak annyira legyen megterhelve tanulással, amennyit ifjú szervezete elbír. Az anyagot mindig arányba kell hozni a korral is. Más teherbírása van a tanulás terén a fiatal gyereknek, mint az idősebb korúnak. Még egyre szeretném felhívni az igen t. kultuszminiszter úr figyelmét. Nem beszélek tovább tanügyi kérdésekről, nem mondom el, hogy a tankönyvek kérdése mennyire foutosj hogy a tankönyveket most igen sokszor a tanárok egymásnak írják, nem pedig a tanulóknak, hogy lehetne bizonyos mértékig a tankönyvek írásában valami más stílust és másféle módot alkalmazni. A gyerekeknek, a ta nulóknak kell a tankönyv, most pedig annyi tankönyv van, hogy az egyik tanár tanulhat belőle a másik tanártól. Nem ez a tankönyv célja, hanem az, hogy a gyerekek tanulják, hogy az olcsó legyen és a lehetőség szerint nem minden esztendőben és minden varosban más és más. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Nem beszélek ezekről a kérdésekről, ha nem az egészségügyi problémákkal kapcsolatban szóváteszem az iskolaorvosi intézményt. Az iskolaorvosi intézmény már évek óta többékevésbbé minden középiskolában megvan. Eleinte nem is tulajdonítottak neki sok fontosságot, míg az utóbbi időkben egyre nagyobb fontossága van annak, hogy a középiskola megfelelő állandó orvossal el legyen látva, hogy a diák bizalommal fordulhasson ahhoz az orvoshoz, aki az év elejétől az év végéig a gimnáziumnak mintegy egészségügyi felügyelője. En az iskolaorvos feladatát nem abban látom, hogy eseten-