Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

186 Az országgyűlés képviselőházának 259 Hogy ez a szellem mennyire antiszociális, azt megmutatja a másik panaszos levél is, amely a következőket mondja (olvassa): »Bu­dapestről kikültöztünk Kákospalotára és a te­lefont áthelyeztettük. A vonalat nekünk kellett 120 pengőért kiépíttetnünk és 62 pengő szere­lési díjat hat héttel előbb befizetnünk. Ebbe még belenyugodnék az, ember, de miért kell az én befektetett tőkémre, amely abban a perc­ben, amikor kifizettem, a posta tulajdona lett, havonta 16 pengő büntetéspénzt fizetnem, ami­kor a szerelést megfizettem, a készülék meg­volt és az 50 beszélgetést is megfizettem, sőt nem ötvenet, hanem 40 helyet 92-t.« T. Képviselőház! Én a miniszter úrnak fi­gyelmébe ajánlom a miskolci kereskedelmi és iparkamarának 1932. évi június hó 2-án tartott teljes üléséről szóló jegyzőkönyvet. Ebben egy igen kitűnő munka foglaltatik a telefon- és távbeszélő díjtételek megreformálása szem­pontjából. Nevezetesen megállapítja azt, hogy (olvassa): »A beszélgetésenkénti díjszabás be­vezetése a vidéki gyakorlatban annyit jelen­tett, hogy napi két beszélgetés esetén 26-6, há­rom beszélgetés esetén 56-5, öt beszélgetés ese­tén 116-6 és 10 beszélgetés esetén 2666%-kai drágult a telefon.« Ehelyett a rendszer helyett inkább a bécsi rendszert kellene életbeléptetni, amely a beszélgetéseket percenként számlázza, egy sokkal olcsóbb alapdíjtétellel, mint a buda­pesti rendszer teszi. De ha bármelyik külföldi ország statisztikáját nézzük a díjtételek szem­pontjából, meg kell állapítanunk, hogy minde­nütt olcsóbb mind az interurbán, mind a helyi telefon alapdíja és beszélgetési díja. Most csak egyetlen országot nevezek meg, mert a többieket már múltkori interpellációim során voltam bátor ismertetni, Finnországot. Finnor­szágban az évi előfizetési díj 54 pengőnek fe­lel meg a mi pénzünk szerint, az egyhavi elő­fizetési díj 4-50 fillér. A beszélgetés korlátlan, átalányrendszer van. Például napi tíz beszél­getés esetén egy beszélgetés másfél fillérbe ke­rül, nálunk az előfizető számára minimálisan 14 fillérbe. Napi öt beszélgetés esetén egy ^beszélgetés Finnországiban 3 fillérbe kerül A telefon, a külföldi országokat tekin­tetbe véve, minden egyes országban tete­mesen olcsóbb, mint nálunk. Napi átlagos nyolc beszélgetést véve alapul, ez nálunk 15*3 fillérbe kerül, Ausztriában 7, Csehszlovákiá­ban 6-5, Svédországban 4, Finnországban 21 fillérbe. Mindezeknek alapján kérem tehát, ne áll­jon meg a kereskedelemügyi miniszter úr fél­intézkedésnél, ne álljon meg annál, hogy most a telefon kapcsolási díját leszállította, hanem folytassa azzal a mindenütt örömmel várt in­tézkedéssel, hogy az alapdíjat és a beszélgetési díjat is leszállítja és ezzel végre ezt a kérdést, amely az egész magyar társadalmat izgatja és érdekli, teljesen és tökéletesen nyugvópontra juttatja. Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereske­delemügyi miniszter úrnak. Elnök: Következik Petro Kálmán képvi­selő úr interpellációja a (kereskedelemügyi miniszter úrihoz. Kérem az interpelláció szö­vegének felolvasását. Herczegh Béla jegyző (olvassa): »Inter­pelláció a m. kir. kereskedelemügyi miniszter únhoz. Hajlandó-e a kereskedelemügyi miniszter úr a rézgálickartellt arra kényszeríteni, Jhogy a gazdakörökbe tömörült szőlősgazdák részére ! április 15-ike utáni megrendelésre vagóntétel- » ülése 1934, évi április 11-én, szerdán. ben métermázsánként 44 pengő vételárért a gazdák szükségletéhez mért mennyiségben réz­gálicot eladjanak és szállítsanak?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Petro Kálmán: Igen t. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Már a imult alkalommal, amikor leg­utoljára interpellációt jegyeztem be és mon- » dottam el, megfogadtam magamban, hogy sohasem fogok interpellálni, mert úgylátszik, a képviselő interpellációs joga teljesen illu­zórius. (Meskó Zoltán: Az elnökségnek kel­lene gondoskodni! — Ügy van! a baloldalon.) En mindig a lehető legkomolyabb ikérdések­ben szeretek ide jönni a Ház elé és sohasem csinálok sem személyi, sem pártpolitikát, mindig csak gazdasági kérdésekben emelem fel szavamat, (Helyeslés.) mindig csak a kis­emberek és a nép érdekében. (Egy hang a bal­oldalon: Es ezt sem hallgatják meg!) Ma sem mondottam volna el interpellációmat, ha eb­ben a rézgálie-ügyben, a rézgálienak elég ol­csón való szállítása és eladása ügyében az én különböző eljárásaim eredményre vezettek vo.lna. S Voltam a kereskedelemügyi 'minisztérium illetékes szakosztályánál és kértem, hogy az 1934 április 15-iki terminust, amelyre később rá fogok térni, lehetőleg tolják ki. Az illető szakreferens azt mondotta, ihogy ez nagyon kívánatos volna. Voltam azután a mezőgazda-. > sági kamaránál, báró Diószegöiy titkár úrnál » aki ellenőrzi a rézgálickartell működését és kértem, igyekezzék odahatni, hogy ez a bizo­nyos sérelmes terminus minél jobban kitolás- f! sék. Ennek megfelelően tényleg különböző tár­gyalások voltak a szőlősgazda-egyesületek ré­vén a földmívelésügyi minisztérium bevoná­sával, a rézgálickartellel. Az elvi megállapo­dások ugyan állítólag — mint alhogy az újsá „ goikból, a Borászati Lapokból és a Köztelek­ből olvasom, és a .tárgyalófelektől tudom — létre is jöttek, azonban ezek olyanok, amelyek semmi .körülmények között sem kötelezhetik a rézgálickartellt akkor, ha egy lefektetett ren­deletben jogosítva van arra, hogy 1934 április 15 : ike után vagóntételben ne adjon ki árut senkinek. i Az ország lakosságának egynyolcadrésze van érdekelve ennél a kérdésnél, részben ^mint szőlőmunkás, részben mint kisgazda és éppen azért kötelességünk nekünk, akik ebben a Házban együtt ülünk, — különösen a napszá- *­moknál, amelyek ennél a művelési ágnál a leg­nagyobbak — hogy minden olyan gátló tételt, 'amely ennek a művelési ágnak rentábilis vol- * % -tát veszélyezteti, megakadályozzunk. Nemcsak (természeti ellenségeik vannak a szőlősgazda­dáknak,- hanem vannak, hogy úgy mondjam, ipari és kereskedelmi ellenségeik is, amelyeket röviden csak két szóval tudok megemlíteni: * a szeszkartell és a rézgálickartell. (Ügy van! ** Ügy van!) Az utóbbi lapban látjuk, hogy a szeszkartell milyen nagyszerű támadást tud intézni a sző- fe lősgazdák és a szőlőgazdaság ellen. Igaz, hogy Î megkapta rá a választ, részben báró Waldbott Kelementől, részben pedig Reizman Zoltántól. (Meskó Zoltán: Megkapják majd a nemzeti szo­cialistáktól, ha hatalmon leszünk!) Ez azonban mind csak falrahányt borsó addig, amíg a föld- i mívelésügyi miniszter úr nem szánja el magát annak az ígéretének beváltására, amelyet Eger­ben és több helyen is tett, tudniillik, hogy a fo> gyasztási szeszt ezentúl a borból lehet csak elő- v

Next

/
Oldalképek
Tartalom