Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

156 Az országgyűlés képviselőházának 25 i sebb az a megállapítás, amelyet a régi törvényjavaslat a bevezető részében mond, mint a mos

1 tani, mert a mostani ezt mondja (olvassa): »A magyar középiskola feladata, hogy a tanulót vallási alapon erkölcsös polgárnak nevelje, a magyar nemzeti művelődés szellemének megfelelően általános műveltséghez juttassa és •egyetemi és más főiskolai tanulmányokra képessé tegye.« Az a törvény pedig, amely felett most meghúzzuk a háláiharangot, azt mondja: ^hazafias szellemben, magasabb általános műveltséghez juttassa.« A kettő között nagyon lényeges különbség van. Bármennyire tagadjuk is, ha az irányelv ebből indul ki, akkor- kétségtelen, hogy ez a javaslat >szakít a múlttal és szakít a magyar múltnak egyik tradíciójával, amely tradíció bizonyos általános szabadságot és humanizimust — sok tekintetben talán liberalizmusnak is nevezhető elgondolást — tartott fenn. Egyik előttem tegnap felszólalt t. képviselőtársam is hangsúlyozta, hogy egy kissé talán túlságba viszik a nemzeti szellem hangoztatását. Valahogyan az a helyzet állt elő, amely annakidején volt, amikor megalakult a régi szabadelvűpárt és először Deák Ferenchez vitték az ívet aláírás végett; az öreg Deák Ferenc kissé gúnyosan mosolyogva mondta: hát a Deák-párt nem volt elég szabadelvű? En is azt .kérdezem: a magyar középiskola nem volt elég nemzeti, az az oktatás, amely a magyar iközépiskólában folyt, nem volt nemzeti? Ha objektívek akarunk lenni, akkor megállapíthatjuk, hogy a magyar .középiskola nemzeti volta nagyon sok esetben a gyakorlatba átvive, sóik helyen talán túlzásba csapott abban a tekintetben, hogy volt idő, amikor a magyar középosztálybeli szégyelte azt, ha németül tudott. Voltak Magyarországnak egész vidékei, ahol az intelligens emberek magy része sem igen sajátította el a német nyelvet, mert neki a német kultúra ellenséges volt. (Jánossy Gábor: Az osztrák elnyomatás alatt volt az kérem, a 60-as években^ Es indokolt volt!) En a 60-as évekre nem emlékszem, és azt hiszem, igen t. képviselőtárisam sem nagyon emlékszik. (Jánossy Gábor: De azt a kort ismerjük!) En azt hiszem, hogy a nemzetiség hangoztatása mellett a magyar oktatás és a magyar közszellem nagyon sokszor bizony rövidlátó külpolitikát követett. Egy kis országnak, egy kis népnek sokkal nagyobb gonddal kell törekednie arra, hogy az általános kultúrát magáévá tegye, hogy az átalános kultúra tekintetében is vezessen és hogy az általános kultúrának egyik legfontosabb kellékét, a nyelvismereteiket fokozottabb mértékben istápolja. (Simon András: Nem is tudtak annyi nyelven a világon sehol, mint ebben a nemzetben!) Tudtak azok, akiket azonban nagyon sokszor nem tekinthettünk a magyar nemzetiség első reprezentánsainak, mert állítom, hogy a magyarságnak túlnyomó nagy többsége nem vehette lel a versenyt a nemzetiségekkel azért, mert a nemzetiségeknek a dolog természeténél fogva már bizonyos előnyük volt azáltal, hogy ők nyelveket megismertek. Talán éppen szembenülő képviselőtársam nem fogja magáévá tenni, amit most mondok, de azt állítom, hogy szerencsésnek tartanám, ha ez az ország olyan anyagi helyzetben volna, hogy egy nyelv oktatását már az elemi iskolába is bevezethetnénk. Ezzel a magyar kultúrának csak használnánk, miért semmiesetre sem árt a kultúrának, ha minél több nyelvet megismer egy kis ország lakossága. Ezért azt hiszem, igen t. . ülése 19

SU. évi április 11-én, szerdán. 'képviselőtársam is igazat fog talán adni, ha most citálok egy mondást, amelyet az emberiség egyik legnagyobb elméje mondott költői formaiban: »Wen Gott rechtes Gut, den schickt er in die weite Welt«. Goethe mondja ezt, őt talán elfogadhatjuk tekintélynek. Es most kérdezem, ha a legnagyobb szellem úgy látta annak idején, hogy ha valaki megismeri a nagyvilágot és ha valakit az Isten kegyelme Ihozzájuttat ahhoz, hogy a helyszínén szaporítsa tapasztalatait, akkor, ha ezt mi megtenni nem tudjuk, nem kötelességünk-e arra törekedni, hogy legalább azokat az eszközöket tegyük hozzáférhetővé, amelyekkel azokat a kultúrákat, amelyeket meg kell ismernünk, közelebb hozzuk magunkhoz, ha már mi nem mehetünk oda. Azt hiszem, -hogy Ihelyes metódus mellett sokkal nagyobb eredményt lehetett volna elérni már a múltban a középiskolai oktatás keretében, mint amilyen eredményt elértünk. Sajnálattal konstatálom, hogy ma, amikor évtizedek óta bizonyos javulás történt a modern nyelvek oktatása tekintetében, még mindig olt, tartunk, hogy ezt az oktatási eredményt kielégítőnek nem tarthatjuk. Ezzel nem akarom leszólni a magyar középiskolát, a magyar középiskola tanári karát, de engedjék meg, hogy ha hibát látok az eredményben, akkor elsősorban ne a magyar intelligenciában, a magyar nép -szellemi fejletlenségében keressem ezt. Mert igenis állítom, hogy szellemi képesség tekintetében a magyar nép képes volna arra, hogy megfelelő jó rendszerrel nagyobb eredményeket érjen el. A középiskolai oktatásnál azonban a múltban — és ezen nem javít ez a törvényjavaslat, mert ezen törvénnyel, paragrafussal nem igen javítunk — még a humanisztikus tudományoknál sem értünk el olyan eredményeket, amelyekre nagyon büszkék lehetünk. Azt tapasztaltam és tapasztalom most is, hogy a latin nyelvi eredmények, amelyeket ma produkál a középiskolák többsége, nem megfelelőek. Nyolc évi oktatás után a legtöbb középiskolai tanuló — és így voltunk körülbelül a mi időnkben is — nem képes arra, hogy egy középnehézségű latin kultúrtermeket folyékonyan olvasva, megértsen. (Jánossy Gábor: Túl sok a tananyag, ez a baj!) Kérem, e tekintetben ismét bátor vagyok ige« t. képviselőtársam közbeszólását magamévá nem tenni, mert azt hiszem, hogy a tananyagnem sok. Ma is állítom: nem lehet azt mondani, hogy a magyar középiskola anyag tekintetében túlterheli a fiatalságot. Ha túlterhelés van, ez előállhat olyan esetekben, amikor nem egészen megfelelő az oktatás, mert hiszen hiba lehet a tanárban is. Nagyon sok dolgot lehet megtanulni fele fáradsággal, majdnem játszva, míg ellenben magolással, biflázással fáradttá, kimerültté és kedvetlenné teszik a gyermeket. Nem akarom most itt vita tárgyává tenni a latin és görög nyelv eredményes vagy eredménytelen oktatását, — hiszen ez inkább részletkérdés — csak szomorúan konstatálom ezt az eredményt; és amikor ezt konstatálom, arra kérném a kormányt, helyezzen nagyobb súlyt arra, hogy a kivitelnél pótoltassék mindaz, amit pótolni kell. Hiszen a törvény tulajdonképpen nem olyan fontos ezen a téren. A törvénynek csak az általános direktívákat kell megadnia, azt kell meghatározni, — és^e tekintetben szeretném, ha részletesebb határozaI tok volnának a törvényben, amire majd rá