Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-257

Az országgyűlés képviselőházának Ê tulajdonképpen nem is ismer a Képviselőház —, nem olyan természetű és nem olyan méretű, hogy az ezáltal elérendő eredmények a meglevő törvény segítségével elérhetők nem lettek volna. Az új törvény legfeljebb arra alkalmas, hogy az elsorvadt részt megfelelő gyászmuzsikával kioperálja belőle, de úgy vélem, hogy jobb lett volna ezt is kevésbbé feltűnően csinálni, ami különösen a leánykollégiumokra vonatkozik; hiszen az ellenzéki kritika annak a javaslatnak tárgyalásakor hiába hangoztatta a szakértő bürokráciával szemben azt, hogy ez az iskolatípus luxusiskola és merénylet a teherviselő népesség ellen, ennek fen tartás ára pénzt adni, ilyen felesleges iskolatípust megszervezni. Mi akkor a gyakorlati életben mozgó és a szakértőktől lenézett laikusnak tapasztalatai alapján állítottuk ezt, úgyhogy most, amikor a szakértő rájön arra, amit a laikus előbb állított, nem volna szükséges, illetőleg felesleges ezt ilyen erőltetetten és ilyen hangosan 'megszüntetésre íitélaai. A gyakorlatban maga a közvélemény ítélt a mi igazságunk és a mi ítéletünk mellett. Az indokolás és az előadó úr is az előbb mondotta, hogy a főiskolára nem képesítő eme iskolatípus teljesen elsorvadt, illetőleg látogatás hiánya miatt ki sem alakulhatott, (mert azok a semmittevésre készülő úrhölgyek, akiknek számára azt az iskolatípust megalkották, külföldi intézetekben költik el pénzüket, azok a leánygyermekek pedig, akiket vagyoni helyzetük képessé tesz arra, hogy iskolákat végezzenek, a célszerűbb és hasznos munkára előkészítő egyéb iskolatípusokat frekventálják. De még ez a temetési aktus sem kívánt volna meg ilyen nagyszabású törvény építést, bár hozzá kell tennünk, íhogy nyugodt időkben, nem gazdasági válság idején nem kifogásolnánk a törvényalkotásoknak ezt az iramát és ezt a sorrendjét; de amikor odakünn ég a nyomorúság, amikor a munkabérek egészen a földig süllyedtek le, amikor a munkafeltételek olyan borzalmasak, hogy az emberek nyomorúságát már mérni sem lehet, amikor gazdasági ' és szociális problémáknak egész tömege kér és követel megoldást, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy az egész közvélemény, ellentétben az előadó úrral, az ezzel a kérdéssel való foglalkozást feleslegesnek tartja, nincs érdeklődés iránta, csak a legszűkebb érdekeltek közt és ezzel is táplálják azt az antiparlamentáris hangulatot, amely azt mondja, hogy az ilyen időkben a parlament felesleges és káros dolgokkal foglalkozik. Szerintem és szerintünk a sorrend kétségkívül az lett volna, először jöjjenek a gazdasági problémák, mert megfelelő gazdasági lehetőségek nélkül nincsenek kultúrlehetőségek sem. Először helyes gazdaságpolitika kell, amely a szülőket és a gyermekeket a kultúra befogadására alkalmas lelkiállapotba helyezi, mert a jó gazdaságpolitika alapja a jó kultúrpolitikának. De ha szükségesnek tartjuk — és én legfőkép és elsősorban tartom szükségesnek — hogy kultúrprobiémákkal foglalkozzunk, akkor is sokkal elsőbbrendű feladat lett volna a népoktatás kérdésének rendezése. A miniszteriális indokolás ebben a vonatkozásban ad egy vérszegény mondatot, de, sajnos, mi ezt az Ígéretet már eddig is megkaptuk, sőt emlékeztetem a Házat arra, íhogy van egy házhatározat is a 8 osztályos elemi népiskoláról, az eddigi Ígéreteket azonban nem teljesítették. Ennek az Ígéretnek valóra váltásában sem Ibízhatunk tehát, főleg akkor nem, amikor éppen ma jön annak a híre, hogy a, belügyminiszter úr még azokat a kezdő lépéseket sem '. ülése Ï934- április B-án, pénteken. 117 hagyja jóvá, amelyeket a főváros ezen a területen tett, amennyiben megakadályozza, hogy a szegény gyermekek tanulhassanak, a főváros költségvetéséből kitörli a tandíjmentességre, a tandíjkedvezményekre vonatkozó költségeket és ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy az az analfabetizmus, az a tudatlanság, amitől a falut nem tudtuk megmenteni, a fővárosban is hasonlóan elterjedjen, ugyanaz legyen a nívó a fővárosban, mint a falun. Ügy látom, hogy azok az urak, akik nálunk kultúrkérdésekkel 'hivatalból foglalkoznak, olyan messze állanak attól a rétegtől, amely ismereteit egyedül és kizárólag a népiskolában szerzi meg, hogy ezeknek sorsa nem érdekli őket. Ez a javaslat most megint részt ad az egész helyett, pedig egész közoktatásunk beteg test, orvoslására nincs pénz, gyógyítására nincs idő. Néhány évvel ezelőtt kultúrpolitikai célokra kisajátították a Károlyi vagyont, azóta nincs nagybirtok, amely erre a célra áldozna és amelyet erre a célra igénybevennének. Ennélfogva a népoktatás kérdése tovább is, — amint valamikor a népjóléti tárcáról mondották — böjtölésre van ítélve. Mint az indokolás mondja, csak a nemzeti életben vezető szerepre hívatott értelmiség nevelése az, amire gondolni kell, amivel törődni kell, az istenadta nép pedig nőj jön fel úgy, ahogy tud. T. Képviselőház! Nézzük meg, mi van odakinn. Népoktatásunk mai rendszere sem szervezetileg, sem tantervileg valóban nem felel meg a modern didaktikai és pedagógiai követelményeknek, amelyekre itt ez az indokolás a középiskolával szemben hivatkozik. Ennek a tárgyalásába kellene részletesen 'belemennünk, de — sajnos — ha ezt akaroon, akkor elsősorban megint gazdasági kérdésekkel kellene foglalkoznom. A népies politikának, a nemzeti egységnek és a nemzeti testvériségnek a korszakában a népiskola gazdasági okok miatt is alkalmatlan arra, hogy népművelő munkát végezzen. A falún a gyermek nem tud iskolába járni, mert 3—4—5 gyermeknek van egy pár cipője. A nyomor, a ruhátlanság, az éhség azon túl, hogy megakadályozza fizikailag a gyermekeket az iskolába járásban, megakadályozza őt lelkileg is abban, íhogy Ibefogadóképes legyen az oktatás, a tanítás iránt. A tanyai iskolák egyik része tanító nélkül van. A legszebb gondolat is meghal a végrehajtásiban. A tanítók fizetése siralmas és igen sokszor még azt sem kapják meg. Hogyan legyenek ők abban a lelkiállapotban, hogy a rájuk bízott gyermekekkel, a rájuk bízott feladatokkal foglalkozni tudjanak. Hogyan tudjon a,z anyagi gondokkal küzdő tanító az Ínségben élő gyermekekkel foglalkozni, hiszen a nyomorgó tanítónak nincs is tekintélye. Felfelé alázatosnak kell lennie, pedig mennyi lelkierő és milyen apostoli hivatásérzet kell ahhoz, hogy ezért ne álljon hosszút a gyermekeken, hogy a maga sérelmeit ne vigye át azokra, okik a kezére vannak hízva. A népoktatásban az iskolai leiekszám sem apadt. A legtökéletesebb tanterv és a legnagyszerűbb iskolaszervezet sem tudna itt eredményes munkát végezni. Nemcsak az az analfabéta, aki nem járhat iskolába, aki írni-olvasni nem tud, ihanem az is, aki a népiskolában a mai rendszer mellett csak egy olyan ismeretmázt kapott, amely nehany esztendő alatt tökéletesen lekopik róla. ' Ezt a sziszifuszi munkát, amely a népoktatás területén vár az ország intézőire, érzik azok is, akik idebent vannak? Ezért nem esi-