Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-257

• 112 Az országgyűlés képviselőházának nemzetgyűlés által letárgyaltatván és elfogadtatván, mint 1924 :XI., illetőleg 1926:XXIV. t.-cikkek nyertek kihirdetést. Ezek közül a fiúközépiskolákról szóló 1924:XI. te. az érvényben lévő két középiskolai törvénynek, tehát az 1883 :XXX. és az 1890 :XXX. törvénycikkeknek alapjait építette tovább, a differenciálás fenntartásával, illetve továbbfejlesztésével, visszaállítván a maga eredeti mi voltába a gimnáziumot és a reáliskolát, a kettő közé pedig szerencsés kézzel beiktatván harmadik típusként a reálgimnáziumot. Ugyanakkor a törvény a főiskolákra való belépés szempontjából kimondotta valamennyi középiskolai típus egyenjogúságát. A leányközépiskolákról és a leánykollégiumokról szóló 1926:XXIV. t.-cikk a fiúközépiskolákhoz hasonlóan ugyancsak az iskolatípusok szétkülönítéséiiek és az egyenlő jogosító hatálynak az elvén épült fel. T. Képviselőház! E rövid és vázlatos történelmi visszapillantás után legyen szabad áttérnem az előttünk fekvő javaslat ismertetésére és előadásomban a súlyt főleg azoknak a szempontoknak a kiemelésére fektetnem, amelyek a jelen javaslatban tervbevett középiskolai reform időszerűségét és szükséges voltát indokolják. Tagadhatatlan, hogy a középiskolai oktatás területén ezidőszerint meglehetősen zavaros és a hatályban lévő törvények rendelkezéseinek nem mindenben megfelelő állapot észlelhető. Ugyanis az idézett 1924CÉL te. alapján megszervezett új középiskolai típus, a gimnázium és reáliskola közé beiktatott reálgimnázium, amelyben a latin mellett két modern nyelv tanítása kötelező, a gyakorlatban annyira bevált és oly közkedveltté lett, hogy alig néhány évvel a törvény életbelépése után rendeleti úton kellett megengedni, hogy a gimnáziumban a görög helyett egy modern idegen nyelv, mint rendes tantárgy taníttassék. Hozzá kellett ehhez járulni, mert a szülők társadalma és a közvélemény túlnyomó része ezt követelte, követelte pedig egyrészt azért, mert az 1924 :XL, illetőleg az 1926;XXIV. te. egyik alapgondolata, hogy tudniillik a főiskolákra való belépés szempontjából valamennyi fiú- és leányközépiskolai típus egyenlően jogosít, csak papirosrendelkezés .maradt, amennyiben az egyetemek megkívánták a latin nyelv tudását, másrészt pedig, mert a modern idegen nyelvek tanulása iránti óhaj mind erősebben jelentkezett. A rendeleti úton életbeléptetett változtatással bizonyos illegitim helyzet állott elő és zavar keletkezett. A zavart fokozta az, hogy a reáliskolában és leánylíceumban a latin nyelvnek, mint rendkívüli tantárgynak tanítása megengedtetett és ezáltal a középiskola az eredeti elgondolástól eltérően túlságosan differenciálódott, valóságos káosza támadt a különböző iskolatípusoknak. Tízféle iskolafajta, illetőleg tanterv alakult ki. Ebből öt a fiúközépiskolánál, még pedig: a humanisztikus gimnázium görög és latin nyelvvel, a gimnáziumi reálgimnázium, görög helyett modern nyelvoktatással, a reálgimnázium, továbbá a reáliskolai reálgimnázium, amelyben a latin, mint rendkívüli tantárgy taníttatik és ötödször a reáliskola. Hasonló a helyzet a leányiskoláknál, ahol szintén ötféle típust találunk, úgymint: először a fiúreálgimnáziumnak megfelelő^ leánygimnáziumot, másodszor a fiúreálgimnáziumnak megfelelő leánygimnáziumot rendkívüli görögnyelvi oktatással, harmadszor a fiúreáliskolának megfelelő leányliceumot, negyedszer a fiúreáliskolának meg257. ülése 19SU április B-án, pénteken. felelő leánylíceumot latinnyelvi tagozattal és végül Ötödször a főiskolára nem képesítő t leánykollégiumot, amely az idők folyamán teljesen elsorvadt, illetőleg látogatottság hijján ki sem alakult T. Képviselőház! Valóban nem lehet vitas, % hogy ez a kaotikus és illegitim helyzet megérett az orvoslásra és rendcsinálást igényel. > Kérdés azonban, vájjon nem volna-e elegendő e célból egy novella és vájjon van-e valóban szükség a középiskolai oktatásnak egész területét felölelő új törvénynek megalkotására. E kérdésre igénytelen nézetem szerint csak az lehet a válasz, hogy a novella útján való rendezés nem volna megfelelő. Ugyanis általában meg kell állapítanunk, hogy nem helyes az a gyakorlat, amely a hatályban lévő törvényeket folytonosan újabb és újabb novellákkal módo sít ja és kiegészíti, mert ez nagyfokú jogbizony talansághoz vezet és a törvények és novellák útvesztőiben hovatovább lehetetlenné fog válni az eligazodás. A jelen esetben például, ha a novella^ útján va]ó rendezés terére lépnénk, nem számítva a középiskolai tanárok képesítéséről szóló 1924. évi XXVII. tcikket, négy törvény, illetőleg novella 'intézkednék a középiskoláról, és pedig az 1883. évi XXX. tcikk, az ú. n. alaptörvény, az ezt módosító 1924. évi XI. tcikk és az 1926. évi XXIV. tcikk, valamint a most meghozandó novella. De ettől eltekintve, a novella útján való rendezés már csak azért sem volna megfelelő, mert ha alkalmas is volna a mostani illegitim állapot megszüntetésére, éppen a novella természeténél fogva nem oldhatná meg '_ gyökeresen és szervesen a tízféle középiskolai típus problémáját és nem szabályozhatna számos egyéb idetartozó és szintén rendezésre váró kérdést. Nagyon bölcsen cselekedett tehát az igen t. kultuszminiszter úr, amikor néhány szakaszos» novella helyett a középiskolai oktatás egész területét átfogó szerves javaslattal lépett a Ház elé és ezzel megadta a módot és lehetőséget» hogy az idevágó kérdések a változott viszonyoknak megfelelően rendeztessenek és ezáltal remélhetőleg az oktatásügyhöz annyira szükséges tartós nyugalmi helyzet is megteremtessék. T. Képviselőház! Nem vitatható, hogy a modern középiskolai műveltségnek a nemzeti műveltség színvonalának emelkedésével lépést kell tartania. Már pedig az emberiség szellemi fejlődésének mai magas fokán az egyes tanul- „ mányszakokban az új ismereteknek olyan tömege állott elő és általában a kultúra javai olyan mértékben meggyarapodtak, hogy az azok közvetítésére hivatott középiskolai oktatás anyaga hihetetlenül kibővült. A tanításrendszernek ez a hipertrofiája szükségképpen a tanulók túlterheléséhez vezetett. A túlterhe- j lésnek felismerése váltotta ki azt a küzdelmet, amely a humanisztikus és realisztikus irány v hívei között jó pár évtized előtt megindult, amelyhez újabban a modern nyelvű oktatás ü hívei is csatlakoztak. Ennek a küzdelemnek a során az időről időre kötött kompromisszumok 4 sem voltak nagyon alkalmasak a túlterhelés nűndinkább fenyegető veszedelmének elhárítására, illetőleg csökkentésére, mert az egyes irányok hívei a saját szaktudományuk középiskolai érvényesülése terén csak kisebb engedmé- * nyéket voltak hajlandók tenni. E küzdelmeknek és vitáknak további hátránya volt az, hogy x * a középiskolának korábbi egysége megbom- ^ lőtt és az eddigi általános műveltséget nyújtó középiskola helyett többféle műveltséget adó