Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-254
Az országgyűlés képviselőházának 25' J. szakiskolának kinevezett főiskola és az egyetem között egy nehezen felismerhető különbség van, amelyet a tudományos szellem tenyészt ki. Éppen ezért kell Magyarországon legalább egyetlen egy helyen, az egyetemi fokon tanítani az összes gazdasági ágakat. Ez az elgondolás szülte annakidején a közgazdaságtudományi kart, ebben csúcsosodott az ki és jelentősége csak akkor fog igazán kidomborodni, ha hozzákapcsoljuk aihhoz az intézményhez, amellyel a legközelebbi rokonságban van. Azt, hogy a közgazdaságtudományi karra szükség van, már elődeink is felismerték, mert hiszen a Műegyeteotn fejlődésének egész során, az egyetem bölcsőjétől kezdve végig, megtaláljuk ezt a törekvést. Mégis, én nem is annyira a történeti fejlődéssel kívánnám indokolni e javaslat szükségességét, bár ez is erős indok a javaslat mellett, hiszen az Omge., a Gazdaszövetség, a Hangya és a kereskedelmi érdekeltségek évtizedeken keresztül kívánták egy közgazdasági egyetem felállítását, amelyben egyesülne az állatorvosi kar és> a most soproni, akkor Selmecbányái erdészeti főiskola is, de ugyanez volt Darányi Ignác elgondolása is és meg kell állapítanom, amikor objektíve bírálóim és ismerte tem ezt a javaslatot, hogy ez a javaslat áll legközelebb boldogult nagyemlékű Darányi Ignác elgondolásához. (Petrovácz Gyula: Ezt azután nem lehet mondani!) Ezek az elgondolások hozták létre az 1920: évi XXXI. t. cikket a közgazdaságtudományi karról, amely törvény azonban felfogásom szerint nem az eredeti és helyesen megindult elgondolások jegyében oldotta meg a kérdést. Ismétlem, nem a racionalizálás és nem a takarékoskodás énnek a javaslatnak az elsődleges szempontja (Gáspárdy Elemér: Az is fontos!), hanem a magasabb kiképzés céljai, a tudományos kiképzés és oktatás lehetősége kívánják tőlünk a ma fennálló parallelizmus^ megszüntetését. Van egy közgazdasági osztály a Műegyetemen és vele parallel egy közgazdaságtudományi kar a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Egy és ugyanarra a tudományágra vonatkozó egyirányú egyetemi oktatás van tehát, ami az én felifogásom szerint kultúrpolitikáikig nem indokolható. (Sándor Pál: Tévedés!) Mindkét főiskolán van egy közgazdasági osztály, amelyek azonban sem céljaikban, sem a feladataik elvégzésére fordított időben nem azonosak. (Sándor Pál: Ez igaz!) T. Ház! Az elgondolás lényege az, hogy nincs szó itt karok beolvasztásáról és nincs szó karok megszüntetéséről. Vessünk egy pillantást a közgazdaságtudományi kar születésére, az azt megelőző törekvésekre és 1920. óta történt működésére. Méltóztatnak bölcsen tudni, hogy az eredeti elgondolás nemcsak a gazdaes kereskedelmi érdekeltségek felfogásában, hanem Jankovich Béla, vagy gróf Zichy János kultuszminiszterek elgondolásában is egy önálló közgazdasági egyetem volt. Ezt az elgondolást a pénzügyi nehézségek miatt megvalósítani nem; lehetett. Következett az 1912-ben a Műegyetemen felállított közgazdasági osztály. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezt megelőzte 1909-ben egy főrendiházi határozat is ugyanilyen értelemben. Jött a háború és természetesen ezek a tervek mind dugába dőltek. A háború után, 1920-ban született meg a közgazdaságtudományi kar mai formája. Meg kell állapítanom teljesen objektíven azt is, hogy ez a közgazdaságtudományi kar a lehető legszebben és legjobban fejtette ki működését mind a mai napig. 1928-ban, 1929-ben azonban . ülése 1.934- március 21-én, szerdán. 3 megkezdődött, 1931-ben még jobban erősbödött az ú. n. takarékossági hullám, amely egyetemek megszüntetését, összeolvasztását kívánta. A tervek légiója merült fel a közgazdaságtudományi kar kapcsán. Volt olyan elgondolás, amely a közgazdaságtudományi kart megakarta szüntetni, egy másik be akarta olvasztani a debreceni egyetembe. Minden megoldás sántikált, mindnek sok hátránya lett volna; maradt az egyedül lehetséges megoldás: hozzácsatolni ezt a közgazdaságtudományi kart, az azt a tudományágat, vagy azokat a tudományágakat oktató, tanító egyetemhez, főiskolához, amely a legközelebbi rokonságban van vele. Nem lehet itt arról beszélni, hogy monstruózus intézményt konstituálnánk ezzel. Csak egy mondat és nagyon könnyen rávilágítunk ennek az állításnak tévedésére: az új egyetemnek 98 tanára lesz, szemben azzal, hogy a Pázmány Péter Tudományegyetemen ma is 102 tanár tanít. Azt sem lehet állítani, hogy túlságosan heterogén tudományágak egyesíttetnének a M. Kir. József Nádor Műszaki- és Gazságtudományi Egyetem keretében. Semmivel sem heterogénebbek ezek a tudományágak, mint az egyéb egyetemeken egy kalap alá foglalt, együtt tanított tudományágak, a filozófiától kezdve az orvostudomány bármely tantárgyáig. Az elgondolásra többek között tulajdonképpen az adta meg az impulzust, hogy Magyarország agrárjellege megkívánja azt, hogy a magyar tudós ma már felvegye a harcot az időjárás mostohaságaival is. A magyar kultúrés vízimérnöknek nem lehet megelégednie ma már a mi vizenyős és pocsolyás területeink lecsapolásával, de keli, hogy legszebb feladata az legyen, hogy gondoskodjék arról is, miképpen lehet ezt a megbecsülhetetlen folyadékot a síkföldi elraktározás céljaira valamiképpen megőrizni és megtartani. Érdekes különben, igen t. Ház, hogy amikor ezekről a kérdésekről beszélünk, a mi gazdasági és pénzügyi köreink azt szokták mondani, hogy ez műszaki és gazdasági kérdés. Nagy tévedés, ez nem műszaki és gazdasági kérdés, hanem a technikai és közgazdasági kulturáltság kérdése. Érdekes egyébként az is, hogy amikor a mi gazdasági és pénzügyi köreink a helyzet mostohaságáról beszélnek, nem veszik észre azt, hagy mennyire maguk ellen érvelnek. A gazdasági helyzetet megjavítani, jobibá fordítani csak nagy koncepciókkal lehet és a nagy koncepciók azok, amiknek leginkább hiányában vagyunk. Ez pedig a mi bizonyosfokú közgazdasági kulturátlanságunknak a következménye. Egy érdekes összehasonlítás kínálkozik itt Olaszországgal. Ami bálunk a klilmák szárazsága, az Olaszországban a kőszén, hiánya. Menynyit olvastunk és hallottunk a XIX. század végén és a XX. század elején arról, hogy hiába nyerte el Olaszország 1870-ben 'az ő nemzeti egységét, gazdaságilag még sem fog tudni bolrogulni, mert hiányzik nála a kőszén, már pedig kőszén nélkül nincs virágzó gazdasági elet, erős nemzeti gazdasági élet nélkül pedig nincs nagyhatalmi állást. S íme, mi történt, igen t. uraim? Az olasz technikus felvette a harcot a természet mostoha« ágával és ma nincs magyar turista, aki ne látta volna az ancona—romai útvonalon a terni vízeséseket, ahol a yellino folyócska három különböző szakaszban kétszáz méter magasságból zuhan alá. Ez a természeti csoda nincs többé, az olasz technikus lelíogta e vízesésekéi, turbinákkal villany nyerésére használta fel s ma egész Közép-Olaszország 1*
