Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-249
Az országgyűlés képviselőházának 24 negyvenes évek parlamenti vitájában elhangzott beszédéből veszem. Ez a következőképpen hangzik (olvassa): »Van valami, ©mai töibb, mint a megye, és ez a valami az ország.« T. Képviselőház! A javaslatot nemcsak politikai pártállásomból kifolyólag s nemcsak azért fogadom el, mert az igen t. kormány és az igen t. belügyminiszter úr iránt a legteljesebb bizalommal viseltetem, hanem azért is, mert azt helyesnek, célszerűnek és sürgősnek találom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik. Elnök: Bejelentem a t. Háznak, hogy Petvovácz Gyula képviselő úr félreértett szavai helyes értelmének helyreigazítása címén kért szót. En a képviselő úrnak a kérelmét a házszabályok 143. §-a b) pontja alapján tudomásulveszem, miután azonban meghosszabbított ülésben tárgyalunk, a képviselő úrnak a szót esaka következő ülés napirendjének megállapítása után adom meg. Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Előttem szólott Molnár István t. képviselőtársam beszédét iázzál kezdte, hogy ezt a törvényjavaslatot meggyőződésből tudja megszavazni és hibáztatta azt az ellenzéki kritikát, amely szerint az ellenzék szemére lobbantotta az egységespártnak, hogy ezt a javaslatot tulajdonképpen meg sem tudja védeni. A védelmet úgy kívánta t. képviselőtársam beállítani, hogy elméleti megvilágítást adott nekünk és ezzel kívánta előtérbe helyezni, hogy az autonómiáinak az ia mértéke és fogalma, amely megvolt a múltban, nem illeszthető be a mai állami életbe. Ezért helyesli a centralizációs törekvést, amely ebben a törvényjavaslatban van. Ügy látszik, hogy igen t. képviselőtársam akkor, amikor azt a tételt felállította, hogy az autonómiát nem lehet beilleszteni a mai állami életbe, szigorúan csak a Magyarország határán vagy a Magyarország közvetlen közelében fekvő országokban levő politikai berendezkedést vette irányadóul, elfelejtette azonban tekintetét ráirányítani azokra a kultúrnemzetekre, amelyek igenis még ma is az autonómiát össze tudják egyeztetni az államhatalommal, anélkül, hogy az államhatalomnak szüksége lenne a centralizmusnak olymértékű kiépítésére, mint amilyen kiépítés ebben a törvényjavaslatban van. Ha az igen t. kormányzat ezzel a törvényjavaslattal, vagy az ezt megelőző törvényjavaslatokkal — hiszen az ellenforradalom diadalra jutása óta ez a negyedik fővárosi törvényjavaslat — egy komoly kérdést vetett volna fel, amely kérdést úgy a fővárosra, mint a vidéki önkormányzatokra nézve elvi szempontból felállított volna, nevezetesen, hogy szakítson-e Magyarország azzal a történelmi fejlődéssel, amely azt igazolja, hogy az autonómiákban élte ki a helyi közigazgatás a maga életét, avagy helyezkedjünk a centralizmus álláspontjára, — ezt a korrekt és helyes álláspontot is meg tudtam volna érteni. Ez egy elvi álláspont lett volna, amelyen vitatkozni lehetett volna és magas szempontú vitát lehetett volna lefolytatni, hogy mi felel meg az állam legfőbb érdekeinek, hogy megfelel-e a történelmi fejlődés alapján kialakult önkormányzati testületek fenntartása. amely megvolt Magyarországon és kívüle egy csomó nyugati kultúrállamban, avagy pedig Magyarország is térjen el ettől a történelmi fejlődéstől és helyezkedjék a központi, centralizációs államhatalom gondolatára. Ha így állítot9. ülése 1934 március 7-én, szerdán* 267 ták volna be a kérdést és a belügyminiszter úr is így hozta volna ide ezt a javaslatot, akkor — mondom — elvi vitát folytathattunk volna ebben a kérdésben, hogy mi a helyes, vagy mi a nem helyes. Ez a javaslat azonban ebben a tekintetben csak folytatja azokat a csökevényintézkedéseket, amelyeket már a korábbi javaslatok is megkezdettek. Erre a javaslatra csak azt lehet mondani, ha — úgylátszik — majd a következő belügyminiszter megint jön egy ilyen javaslattal, amely az önkormányzatot bizonyos mértékig megint lefaragja, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Lehetetlen!) hogy úgy akarja az igen tkormány és a mindenkori belügyminiszter az autonómiától megfosztani az országot, mint az egyszeri vénkisasszony, aki kiskutyájának farkát akarta levágatni, minthogy azonban félt, hogy ha egyszerre vágatja le azt a mennyiséget vagy mértéket, amelyet le kell vágni, az túlságos fájdalmat okoz, tehát azt a kíméleies módszert választotta, hogy centiméterenként faragtatta le a kiskutya farkát. Itt is centiméterenként faragják le a belügyminiszterek egymásután az autonómiáját ennek az országnak, a fővárosnak és a vidéki önko rmá nyzatoknak a testéről. Amikor iaz ellenforradalom után 1924-ben politikai természetű javaslattal jött Eakovszky Iván akkori belügyminiszter úr, akkor ő és a' háta mögött ülő többségi párt, amelynek tagjai nagyrészben ima is ugyanazok, azt hitték, hogy örökbecsű munkát alkotnak, megvetették az új főváros alapját, legalább is olyan időre, mint amennyi idő eltelt 1872-től 1924-ig. S amikor Eakovszky belügyminiszter úr helyébe Scitovszky belügyminiszter úr jött, az alkotás vágya megint elfogta Scitovszkyt is. ö is hozott egy új törvényjavaslatot, 1930-ban megreformálta a fővárost, megreformálta a vidéki törvényhatóságokat és megint azt hitte, hogy örökbecsű munkát alkotott, megint ő is beírta a nevét a főváros és a vidéki törvényhatóságok életének történetébe és hosszú ideig, legalább is egy emberöltőn keresztül fogják emlegetni az ő törvényét. (Mozgás.) Es íme, jön a mostani belügyminiszter úr és meg sem várja, míg az 1930: XVIII. te. végrehajtatott volna, meg sem várja, míg annak minden rendelkezése átmegy a gyakorlati életbe, hanem máris jön egy olyan javaslattal, amely megint megnyirbálja az önkormányzatot, és megint továbbmegy azon az úton, amelyen elődei mentek, amivel a szabadságjogokból megint lefarag egy bizonyos részt, (Büchler József: Nem egy centimétert!) anélkül, hogy elvi álláspontra helyezkedett volna. Ismétlem, ha a belügyminiszter úr moste helyett a korcs javaslat helyett egy érdemi és az egész önkormányzati testület minden problémáját felölelő javaslattal jött volna, akkor azt helyesnek és üdvösnek tartottam volna én is. Helyesnek és üdvösnek tartottam volna, mert hiszen magunk is azon az állásponton voltunk és azon az állásponton vagyunk, hogy az 1930-as törvény sem felel meg és nem felelt meg a kor követelményeinek. Nem felelt meg a kor követelményeinek elsősorban politikai szempontból, de nem felelt meg gazdasági szempontból sem, már tudniillik az üzempolitika vonatkozásában. Ha a belügyminiszter úr most, amikor hozzányúlt a fővárosi törvényhez, az egész kérdést felölelve, egy új programmal jött volna és lefektette volna, vagy le kívánta volna fektetni egy új közigazgatásnak irányvonalait, talán elsősorban a fővárosra, azután a vármegyékre és a városokra vonatkozólag, ez helyes és üdvös
