Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-253

^™ ^^^^™ Az országgyűlés képviselőházának 253. ülése 19 3 U március 20-án, kedden. 519 gyár mű vészetet ismeri a külföld, akkor meg kell állapítanom, hogy a magyar impresszio­nista iskolának, a nagybányai iskolának a művészetét vitte ki a külföldre az a pár lel­kes apostol, aki a múlt század 90-es éveinek elején a magyar impresszionista művészeti iskola megalapítója volt. Hollósi Simon, Csók István, Ferenczy Károly, Iványi-Grün­wald Béla, K-éty István, Torma János, Her­rer Cézár, Kernstock és a Ferenczy család voltak a nagybányai festőiskola megalapí­tói és annak idején nemcsak, magyarok, ha­nem franciák, németek és olaszok is látogat­ták a nagybányai iskolát. Sajnos, a román megszállás ezt a festőiskolát majdnem telje­sen elpusztította, mert az utóbbi időben ma­gyar művészek egyáltalában nem járnak ebbe az iskolába. Igyekeznek ezt a festőiskolát el­románosítani és csökkenteni jelentőségét. Fel­hívom a kultuszminiszter úrnak és ennek a leendő művészeti és irodalmi tanácsnak a figyelmét arra, hogy kívánatos lenne, ha a nagybányai festőiskolát a fiatal .magyar mű­vészgárda a határ akadályai ellenére láto­gatná. Egy másik gondolat, amelyet bátor vagyok felvetni, az, hogy sürgősnek tartom a nagy­bányai felsőiskola művészei kollektív kiállítá­sának a megszervezését, inert csak ez fogja ennek az iskolának művészetét teljesen oda­állítani az újabb magyar festőgeneráció elé. Kérem azokat, akiktől ez a doog függ, hogy maradjon ennek a mi nagybányai festőisko­lánknak a művészete a mi kincsünk, hogy azután, ha majd a Scotus Viator inírikája ellenére jönni fog a revízió, kerüljön vissza ez a terület s vele együtt ez az iskola a ma­gyar kultúra határai közé. Egy további gondolat, amelyet röviden bátor vagyok megemlíteni, az, hogy kérek úgy a kultuszminiszter úr, mint a létesítendő művészeti tanács részéről erélyes akciót a mű­vészeti kontárság ellen. T. Ház! A magyar képzőművészet helyzete a megváltozott gazdasági viszonyok folytán mélyen lesüllyedt. Azok a magyar képzőmű­vészek, akik az egész művelt világ képzőmű­vészeti kultúrájában a franciák után elismer­ten elsők lettek, akiknek munkásságát a kör­nyező államokban is állandóan elismerték, akik igazolták kultúrfölényünket, most a kö­zönség tájékozatlansága folytán teljesen" a kontárság terrénumává váltak. A magyar mű­kereskedelem legnagyobb része uzsoraáron, vagontételekben, gyárilag készíti a képeket és árasztja el ezekkel a művekkel nemcsak a vidéket, hanem magyar cégér alatt a kül­földet is, mérhetetlen kárára a magyar kul­túra jó nevéhez. Mesterlegények, címfestők és más kontárok képgyárakban százezerszámra mázolják a gicscseket és viszik ki a művelt nyugatra is, ahol ezek a dolgok a magyar művészet reprezentatív alkotásai gyanánt csa­lárd módon reklámozva kerülnek kiállításra és találnak rendszerint vevőre is a laikus, de jóhiszemű közönség között. ^Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója szóról­szóra a következőket mondja (olvassa): »Sok­szor pirulva látom külföldi kiállítási engedé­lyek adásánál, hogy micsoda szemetek mennek ki a nyugati országokba és a megszállott te­rületekre.« A kultuszminiszter úr figyelmébe ajánlom azt, hogy legyen kegyes ebben az ügyben, a kontárkérdésben egy művészeti ankétot össze­hívni, esetleg a most megalakuló Művészeti Tanáccsal egyetértőleg és legyen szíves vala­miképpen szabályozni azt, hogy a külföldre ne mehessenek ki kontármunkák, kultúránkat gya­lázó mázolmányok. Kérjük azt is, hasson oda a kultuszminisztérium és a Művészeti Tanács, hogy a rádióban hetenkint legalább egy félórás előadást tartsanak »a képzőművészetek fél­órája« címen. Abban a reményben, hogy az Irodalmi és Művészeti Tanács a kultuszminiszter úrral egye­temben meg fogja valósítani ezeket a gondola­tokat, a ' törvényjavaslatot általánosságban el­fogadom. Elnök: Kíván még valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A miniszter úr nem kíván szólni. Szólás­joga többé senkinek nincs, a tanácskozást be­fejezettnek nyilvánítom. Következik a hatá­rozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az imént tárgyalt törvényjavaslatot a bizottság szöve­gezésében általánosságban a részletes tárgya­lás alapjául elfogadni, igen, vagy nem? (Igen!) A Ház a törvényjavaslatot a 'bizottság szöve­gezésében általánosságban a részletes tárgya­lás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa a címet és az 1. %-t, melyeket a Ház hozzászólás nélkül el­fogad. Olvassa a 2. §-t). Elnök: Az előadó úr kíván szólani. Zsindely Ferenc előadó: T. Képviselőház! A 2. §-nál az i) pont következő átszövegezését kérem: »A Magyar Tudományos Akadémia ré­széről a belső tagok sorából szabályszerűen összehívott választógyűlésen választott egy tag«. Az eredeti szöveg a bizottságban állapítta­tott meg, az Akadémia terminológiájának azonban a módosításomban javasolt szöveg megfelelőbb, amelyet éppen ezért bátor vagyok ajánlani. Elnök: Kíván még valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a tanácskozást'be­fejezettnek nyilvánítom. Következik á határo­zathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a 2. §-nál az előadó úr módosító indítványát elfogadni, igen, vagy nem 1 ? (Igen!) A Ház a 2. §-t az előadó úr módosító indítványával fo­gadta el. Következik a 3. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa a 3—5. §-okat, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül el­fogad.) Elnök: Ezzel a Ház a törvényjavaslatot részleteiben is letárgyalta. Annak harmadszori olvasása iránt később fogok a t. Háznak javas­latot tenni. Miután a napirend tárgyalására kitűzött idő letelt, a vitát megszakítom és előterjesz­tést teszek a t. Háznak legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom a t. Háznak, hogy a Ház legközelebbi ülését hol­nap délután öt órakor tartsa és annak napi­rendjére tűzessék ki 1. a ma letárgyalt törvényjavaslat harmad­szori olvasása, 2. a M. Kir. József Nádor Műszaki- és Gaz­daságtudományi Egyetem szervezéséről szóló törvényjavaslat, továbbá 3. a középiskolákról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Ha a t. Ház napirendi javaslatomat el­73*

Next

/
Oldalképek
Tartalom