Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-253

Az országgyűlés képviselőházának 25 3. amelynek gazdagsága és értéke határokon innen és határokon túl csak most kerül igazán méltánylásra. De a legújabb művészetben, a filmben is a filmrendezők, a filmművészek, a filmszcenárium-írók bizonyságát adják a magyar faj művészi ereje töretlenségének és ifjúi voltának. Mindez olyan kétségbevonhatatlan valósúg, amelyet irigyelni méltán lehet, de kétségbevonni aligha. Művészi téren a magyar nemzet mindenesetre beigazolta Széchenyi István szavát, hogy e nemzet semmi nemzeténél e világnak nem alábbvaló. Nyilvánvalóvá tette ezzel azt is, hogy a magyar nemzet kezében a művészet olyan fegyver, amelyet jobban tud forgatni másoknál. A magyar művészetek dicsőséges múltja és jelenje teszi kötelességünkké, hogy különös gonddal vigyázzunk a jövendőre. A művészetek fejlődésének alapfeltétele a szabadság. Vitathatatlanul az lenne tehát a legkívánatosabb állapot, ha az államhatalomnak semmiben sem kellene a művészetek sorsába beleavatkoznia, hanem teljesen szabadjukra hagyhatná azokat. Küzdelmekben, gyötrődéseken, sőt tévedéseken keresztül vezet a helyes út; ezt sem előre kijelölni, sem kiegyengetni semmiféle államhatalmi bölcseség t nem képes. A helyes utat csak a nemzet művészi ereje találhatja meg, csak. ez törheti a helyes utat. ez a művészi erő pedig csak az alkotó művészekben működik. Elvileg tehát az volna a legcélszerűbb művészetpolitika, amely egyáltalában nem létezik, amely hagyná a művészetek sorsát a művészekre és a művészeteknek bármilyen fajtája — akár közvetett, akár közvetlen — irányításától tartózkodnék. A laisser faire elvének erre a kényelmes álláspontjára az államhatalom a mai gazdasági • berendezkedések mellett nem helyezkedhetik; akarva, nem akarva bele kell avatkoznia a művészetek dolgába olyan feladatok vállalásával, amelyeket nem oldhat meg más, mint az állam, amelyeket azonban éppen a művészetek érdekében vállalni kell. A gyakorlati élet követeli ezt a feladatot. Egyes művészi akciók a külföldön, például gyakran csak állami márkázással valósulhatnak meg. Vagy például kiállítások megrendezésére van szükség és nincs más, aki a rendezést vállalhatná. Arról természetesen nincs iszó, hogy közvetlenül kívánna az államhatalom a művészetek irányításába beleavatkozni. Így közvetve azonban kénytelen vele, annál is inkább, mert a mecénási szerep is jórészben rámaradt örökül. A mecénások kora ugyanis, sajnos, mindinkább lejáróban van és visszatértét a gazdasági válság elmúlásával is aligha várhatjuk. A székesfőváros példás, állandó áldozatkészsége mellett és egyes vidéki közületek alkalma megrendelései mellett az állam a művészek legfőbb mecénása és a művészetek legnagyobb istápolója. Ha a súlyos költségvetési helyzet folytán ezidőszerint átmenetileg csökkenteni kénytelen is azokat a kiadásokat, amelyeket ilyen célokra fordítani szokott, remélhetőleg rövidesen megérjük azt az időt, hogy a művészetek bőkezű támogatása az állam részére ismét lehetővé válik. Mentől nagyobb összeget fordít az állam a művészetek támogatására, mentől több művészi feladatot kell jobb hijján az államnak^ végeznie, annál nagyobb a közvetett befolyás, amelyet a művészetek sorsának alakításában ülése 193U március 20-án, kedden. 513 gyakorol, és természetesen annál nagyobb a felelősség is, amely ezért reá hárul. A közoktatásügyi miniszter, mint az állam legfőbb 'művészeti hatósága, nemi vállalhatja a felel ősséget ezért a kényes szerepért, ha betöltésében tisztán csak hivatalnokaira kell támaszkodnia ;annál kevésbbé vállalhatja így a felelősség-et, -minél inkább vallja a művészi szabadság elvét. Minthogy azonban ezt a szerepet és a velejáró munkát éppen a művészetek érdekében (mégis vállalnia kell, olyan szakértő szervet kell létesítenie, amely a feladat elvégzésére alkalmasabb, mint a bürokrácia. Ezért kívánja létesíteni a kormányhatóiság: intézkedési körébe tartozó irodalmi és művészeti ügyek szakszerű igazgatásának biztosítására az irodalmi és művészeti tanácsot. Az a megoldás, amely a tisztán bürokratikus úton alig végezhető kényes állami feladatok ellátására a gyakorlati élethez fordul szakértelemért, nem szokatlan a kultusztárca keretében. Hiszen ezidőszerint is működik például a közoktatási tanáes és a testnevelési tanács. Sőt a művészeti ügyek bizonyos ágazatában eddig is működött egy tanács: az Országos Képzőművészeti Tanács. Az Országos Képzőművészeti Tanács azonban, amely az érdekképviseleti rendszeren alapult, a gyakorlatban teljesen csődöt mondott. Ennek oka éippen érdekképviseleti szervezetében rejlik. Tagjainak az egyesületi hovatartozás alapján történő választása ugyanis odavezetett az idő folyamán, hogy egyedül és kizárólag a tagküldés jogának biztosítása végett is alakultak vérszegény egyesületek. A tagok száma ennélfogva annyira megduzzadt, hogy ez már egymagában is kérdésessé tehette a komoly tárgyalás lehetőségét. De egyenesen lehetetlenné tette azt az a körülmény, hogy a különböző művészegyesületek között az ellentét kimélyüilt, amely ellentétet különben épipen^ a képzőanűveszeti tanács szervezete ásott mélyebbre az újabb fejlődés folyamán. Mindezek folytán a tanács jóideje érdemi munkát nem végzett, a válóságiban tulajdonképpen csak az elnökségében élt. Ha még- előadom, hogy a tanács tagságra törekvő egyes művészi egyesületek alakulásában nem mindig a művészi, nem is mindig önzetlen, de olykor üzleti szempontok játszották a főszerepet, amely üzleti szempontok természetesen a tanácsban is szóhoz kívántak volna ilyen módon jutni, akkor eléggé inegokoltaimi, hogy miért ejtette el a javaslat teljesen a Képzőművészeti Tanács szervezetét. Az Irodalmi és Művészeti Tanács a kinevezési rendszeren alapul. Elnökét és hárotm társelnökét a közoktatásügyi miniszter javaslatára az államfő, három alelnökét pedig a miniszter nevezi ki. Az elnök, a társelnökök és az alelnökök tisztsége hat évre szól és tiszteletbeli. Ugyancsak tiszteletbeli a tanácsi tagság is. A tanács tagjainak száma legfeljebb 107, akik közül legfeljebb 80-at a közoktatásügyi miniszter nevez ki az íróik, művészek, műértők és más szakértők közül. Kifejezésre juttatja és különösen méltányolja a javaslat a székesfővárosnak az irodalom és művészetek pártolása terén tanúsított áldozatkészségét azáltal, hogy három képviselőjének a tanácsban hivatalból biztosít tagsági helyet. r ! • Ti í Meg vagyok róla győződve, hogy a közoktatásügyi miniszter úr akként válogatja majd össze a kinevezendő 80 író- és művésztagot, hogy a tanácsban a különböző irodalmi és művészeti irányok képviselve legyenek. Mert