Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-252
Az országgyűlés képviselőházának 25 jelenléte szükséges. (Zaj a jobboldalon és a középen. — Rassay Károly: Ha 12 órás ülést megszavaznak, tessék itt lenni és nem a büffében vacsorázni!) Képviselő úr, az imént hivatalosan megállapítottuk, hogy a tanácskozóképességhez szükséges szám megvan. (Rassay Károly: üe miért nem állapítottuk meg, hogy a határozatképességhez szükséges szám nem volt meg? Nincs jelen 50 képviselő!) A házszabályok értelmében a tanácskozóképessóghez elég 40 képviselő. (Rassay Károly: 50 képviselő kell a határozatképességhez. A tanácskozóképességhez kell 40, de az előbb nem voltunk ötvenen és akkor hivatalból nem konstatálták! Hát ez móka! — Zaj.) Csilléry András: T. Ház! Az előttem szólott Rassay Károly képviselőtársam azt fejtegette, hogy az ajánlási rendszer, a szelvényrendszer nem vált be a székesfővárosi törvényhatósági választásoknál. (Zaj.) Elnök: Kérem képviselő úr, méltóztassék folytatni. Csilléry András: Ezt bizonyította legutóbb az 1931. évben tartott választás, mert bizony az ajánlási rendszernél olyan... (Zaj a jobboldalon és a középen.) Elnök úr, nem szólhatok ilyen zajban. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Zaj a jobboldalon.) Csilléry András: Nem lehet beszélni, saját hangját nem hallja az ember. Elnök: Csendet kérek! Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Méltóztassék folytatni. (őrgr. Pallavicini György: Mi dolgozunk, nem vacsorázunk!) Csilléry András: Hogy az ajánlási rendszer nem vált be, ezt igazolta a legutóbbi választás. Méltóztatnak emlékezni rá, Scitovszky belügyminiszter úr itt jelen van a teremben s nagyon jól tudja, hogy milyen rengeteg kellemetlenséget, ódiumot kellett akkor elviselnie a kormányzatnak, de nekem is, mint az akkori igazoló választmány elnökének azért, hogy állítólag visszaélések történtek hivatali elődöm idején. Erre vonatkozóan bátor vagyok rámutatni arra, hpgy semmiféle visszaélés nem történt a szelvények kézbesítése alkalmával, de meg kell állapítanom, hogy a magas ajánlási szám, amelyet az egyes kerületekben megkövetelünk, semmi körülmények között sem alkalmas arra, hogy bármelyik párt is megnyugvással ajánlhassa a maga jelöltjeit. Rá kell mutatnom arra, hogy vannak kerületek, például a Belváros, ahol a jövőre nézve lehetetlenség lesz több pártnak indulnia. Tegyük fel, hogy a választásokon nyolc vagy tíz párt fog indulni. Az 1930. évi névjegyzék szerint a Belvárosban 9100 választó van. Meg kell állapítanom, hogyha csak 10 százalékot veszünk olyan fogyatékra a választók közül, akik a kerületben választó jogosultságukat akár elhalálozás, akár más körülmények folytán elvesztették és legalább is 20 százalékot kell vennem olyanokra, akik a kerületből eltávozva, másfelé költöztek, tekintettel a Belváros folyton előbbre haladó elnéptelenedésére, ebben a kerületben jövőre nem lesz több választó, mint 6000 vagy 7000, — a választóknak ez a száma, az, hogy csak 6000 vagy 7000 választó van, lehetetlenné fogja tenni, hogy több párt indulhasson. Vagy le kell tehát szállítanunk az ajánlási számot yagy pedig meg kell szüntetnünk a jelenlegi ajánlási rendszert. Lehetetlen dolognak tartom különben is, hogy többet kívánjunk az ajánlásnál, mint a választók 10 százalékát, mert különben lehe* ülésé 19$Jp március lu-án, pénteken. 459 tétlenné tesszük, hogy a választók tényleg titkosan gyakorolhassák szavazójogukat. Teljesen azon az állásponton vagyok, amelyet Rassay t. képviselőtársam kifejtett, hogy a választás titkosságát veszélyeztetjük azzal, ha a jelenlegi ajánlási rendszert fenntartjuk. A jelenlegi ajánlási rendszer mellett az akkori kormányhatalom, vagy annak pártja egész bizonyossággal kényszeríteni fogja a tisztviselőket, hogy bolettájukat, vagyis az ajánlási szelvényüket arra a pártra adják le, amelyet ők képviselnek. Méltóztassék elképzelni, hogy ezzel szemben akkor nem fog elég szelvény maradni a többi párt számára és így a többi párt indulását ténylegesen lehetetlenné teszik. Ez az ajánlási rendszer nem alkalmas arra, hogy általa megnyilvánuljon a választóközönségnek, az adófizető polgárságnak akarata és hogy a polgárok szabadon nyilváníthassák akaratukat, gyakorolják választójogukat s olyan pártot, vagy olyan képviselőket ültethessenek a törvényhatósági bizottságba, akiktől elvárhatják, hogy az ő érdekeiket száz százalékig hivatva vannak képviselni. Ezt az ajánlási rendszert minden körülmények között meg kell változtatnunk. Éppen ezért sajnálom, hogy a belügyminiszter úr azon az állásponton van, hogy az 1930 : XVIII. törvénycikk módosítása alkalmából az ajánlási rendszer kérdésével nem akar foglalkozni, mert azt reméli, hogy az országos választójog reformjával kapcsolatban ezeket a kérdéseket is megoldhatja. Nekünk erre nézve is van egy szomorú tapasztalatunk. Itt van az 1925 : XXVI. törvénycikk, amely tulajdonképpen bizonyos országos lajstromról is beszél. Akkor is azt mondták, hogy az országos lajstromot életbe fogják léptetni. Ezt azért nem léptették életbe, mert a kormányzatnak nem lett volna kellemes, ha olyan képviselők kerülnek be a törvényhozásba, akiket nem nyilt választójogi rendszerrel, hanem a titkos választójogi rendszer útján választottak meg. Ügy érzem, mindent el kell követnünk arra nézve, hogy magát a választójogi törvényt úgy reformáljuk meg, hogy az tényleg megfeleljen a mai kor viszonyainak. Látjuk, hogy a nyugati államokban, például Németországban — azt lehet mondani — majdnem havonként volt választás, mert ha az öszszeülő többség nem volt megfelelő, akkor az államfőnek módja volt minden alkalommal feloszlatni a törvényhozást. Nem lehet tehát indokul azt felhozni, hogy esetleg egy olyan többség alakulhatna ki, amely a magyar nemzeti állameszmét, a magyar alkotmányt bármely tekintetben is veszélyeztetné. A választójogi reformot tehát csak úgy tudom elképzelni, hogy az egész országiban megszüntetjük a nyilt választást és helyette a titkos választási rendszert vezetjük be. Nem félek ettől, mert a magyar embert tartom annyira érettnek, hogy ezzel a választójogával sohasem fog visszaélni. Amikor 1920-ban, az első nemzetgyűlés összeült, akkor is méltóztattak látni, hogy a magyar nép olyan képviselőket küldött be a nemzetgyűlésbe, akik a magyar állameszme mellett foglaltak állást és egyáltalában nem diszkreditálták a képviselőházat. Ennek következtében feltétlenül azon az állásponton vagyok, hogy a választójogi reformot a titkosság bevezetése nélkül nem lehet megoldani s ezt máskén nem tudom elképzelni. E törvényjavaslat 2. §-ának második bekezdése azt mondja, hogy az 1930 : XVIII. tcikk 24. §-a első bekezdésének a) és b) pontja kiegészíttetik azzal, hogy a törvényhatósági bízott-