Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-252

432 Az országgyűlés képviselőházának nagy magyar nemzeti fővárosnak kell lennie. Nem is kér a törvényhozástól egyebet, mint azt, hogy ne hozzanak neki, olyan törvényeket, amelyek mellett azon magas célnak megfelelni nem képes, ne hozzanak neki oly törvényeket, amelyek alapján önmagát jól kormányozni és feladatának megfelelni nem képes, ne erőszakoljanak rá oly orgánumot, amely meggyőződése szerint az egész közadminisztrációt, annak szabad mozgását megbénítja.« Mintha a múltból hangzanék ez a tiltakozás ez ellen a javaslat ellen, de az 1930:XVIII. törvénycikkel szemben is. Idézhetném még Jókai Mór beszédét, Horn Ede beszédét, (Büchler József: Aki a kínai reakcióról beszélt!) — úgy van — ugyancsak az 1872. évi törvény tárgyalásából, méltóztassék azonban megengedni, hogy még csak Mátyus Arisztid beszédéből idézzek néhány mondatot és ezekre hivatkozzam, mint a hazánk igazi nagyjaira, mint olyan tekintélyekre, amilyenek ma nincsenek, mint olyan tekintélyekre, akiket tekintélynek haló porunkban azt íbiszem valamennyien egyformán el kell ismernünk és akik valamennyien éles kritikát gyakorolnak a múltban elhangzott e felett a mai javaslat felett. Mátyus Arisztid azt mondja (olvassa): »Sajnálkozásomat fejezem ki, hogy több kormánypárti szónok következetesen úgy tüntette fel az állami közigazgatást és annak érdekét, mint amely különösen megoldandó, mint amely elkülönített valami, az önkormányzat rendes medrén kívül eső, annak rendes faktoraival ellentétbe helyezkedő. Ezen felfogás a centralisták felfogása, azok felfogása, akik az államból egy élettelen mechanizmust akarnak csinálni, ahelyett, hogy egy életteljes organizmust teremtenének.« Klasszikusabban kritikát mondani a jelenlegi törvényjavaslatról nem tudok az én igénytelen sziavaimnual, mintha Mátyus Arisztid beszédét idézem. Speciálisan pedig erre a kérdésre, a főispán-főpolgármesterkérdésre vonatkozóan azt mondja (olvassa): »Kérdem, volt-e oka a korfmánynak elégedetlenségre a főváros niunicipális kormányzatával, különösen az állami közigazgatás szempontj ab ÓH Ha a főpolgármester a város első közigazgatási tisztviselője lenne, akinek kötelessége e közigazgatást vezetni, e közigazgatással foglalkozni, e közigazgatás minden részét saját hivatalkörében megismerni és magáévá tenni, akkor azt mondanám, hogy mérlegeljük a hatáskört, amelyet a tisztviselő szemben a törvényhatósággal elfoglal és elismerném, hogy az a főpolgármester, akinek ilyen hatáskör és kötelesség adatott, valószínűleg a fővárosi közigazgatást nem fogja rontani, mert a fő város ügyeit alaposan, (minden részletükben 'megismervén, képes lesz ezekre saját hatáskörükben felügyelni, de a főpolgármester, aki itt javasolva van, akinek szabad mindenbe beleütni az orrrát, de akinek azért mégsem kötelessége a közigazgatást alapjában és Összes részleteiben megismerni, vezetésével folytonosan s állandóan foglalkozni, ez a főpolgármester csak zavart fog előidézni.« E felfogását fejti ki részletesen beszéde további folyamán s azzal zárja, ami a mai helyzetre anég jellemzőbb: »E felfogás nem egyeztethető össze az önkormányzattal.« Mélyen t. Képviselőház! Ugyanez vonatkozik a mai helyzetre, a mai javaslatra is. Csak zavart idéz elő az a berendezés, amelyet ez a törvényjavaslat fog megalkotni a főváros számára, az a 'berendezés, amely mérhetetlen nagy hatalmat, centrális hatalmat bocsát a főpolÏ2. ülése 193U március 16-án, pénteken. gármester rendelkezésére, aki azonban teljesen és kizárólagosan a kormány függő közege, kinevezés útján kerül a főváros élére. Ez a javaslat még kevésbbé egyeztethető össze az önkormányzattal. Éppen azért mert ebben függőséget látok, éppen azért, mert ebben a tradíciókkal ellenkezést látok, nem vagyok abban a helyzetben, hogy az eredeti szöveget fogadjam el. Ezért kérem, méltóztassék módosító indítványomat elfogadni és ennek értelmében a törvényjavaslat 1. í-ét teljes egészében törölni. Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: C siller y András! Csilléry András: T. Képviselőház! A törvényjavaslat 1. §-a a főpolgármester kinevezéséről szól. Előttem szólott t. képviselőtársain idézett bizonyos hozzászólásokat az 1872: XXXVI. te., a fővárosi törvény parlamenti tárgyalásáról. Méltóztatik látni, milyen nagy vita volt annakidején a főpolgármesteri jogkör megállapításánál. De nagy vita fejlődött ki annakidején a körül is, ki válassza, vagy ki nevezze ki a főpolgármestert. Már akkor felvetődött három kombináció: hogy vagy a kormány jelölése alapján nevezze ki a király a^ főpolgármestert, vagy pedig a törvényhatósági bizottság három jelöltet válasszon és ezek közül nevezzen ki egyet a király és a harmadik kombináció volt az, amely bizonyos mértékben tulajdonképpen a megegyezéshez vezetett, hogy az államfő hármas jelölése alapján a törvényhatósági bizottság válassza a főpolgármestert. Ha visszatekintünk a székesfőváros utolsó 14 vagy 15 esztendejének életére, akkor meg kell állapítanunk, hogy ebben a kérdésben sohasem volt divergencia a székesfőváros és a kormányhatalom között. A székesfőváros törvényhatóságiának pártjai majdnem kivétel nélkül tudomásul vették a kormány, illetőleg az államfő által kijelölt három egyént és azok közül megnyugvással választottak. Nem mondom, volt differencia is ebben a tekintetben, különösen amikor Ripka Ferenc volt a főpolgármester, ő nem tudott talán teljes megnyugvásra valamennyi párt bizalmába férkőzni, azonban a székesfőváros autonómiája a „kormányhatalom részéről mégis kellő ellenőrzés alatt állott. Hogy mennyire kellő ellenőrzés alatt állott, mutatja, hogy az 1930 : XVIII. te létrejövetele egyenesen az ő kívánságára történt. Ezt a törvényt a t. Ház, a t. túloldalnak nagy többsége, azok, akik akkor is itt foglaltak helyet a Házhan, nagy megnyugvással szavazták meg, mert úgy látták, hogy ezzel a székesfőváros törvényhatóságának életét a gyakorlati életnek megfelelőéin változtatják át. Ma pedig: ez a többség a törvényjavaslatnak ezt az újabb módosítását hajlandó elfogadni, holott ennek kipróbálása, a gyakorlati életben való megvalósítása sem történt meg. Utalok a legutolsó választásra, amikor Huszár Aladárt választották meg. Igazán azt mondhatnám, majdnem egyhangú volt ez a választás és hogy megnyugvásra történt, mu- tatja, hogy azóta a székesfőváros törvényhatósági életében meglehetősen nyugodt atmoszféra teremtődött. Azt lehet mondani, hogy az ő főpolgármestersége bizonyos mértékben. — hogy úgy fejezzem ki magamat — a imunka ideje volt, mert ez alatt az idő alatt a törvényhatóság pártjai valamennyien vállvetve dolgoztak a székesfőváros érdekében. Nem tudom tehát megérteui, hogy a belügyminiszter úr miért mondja beszédében, hogy (olvassa): »Ha