Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-252

410 Az országgyűlés képviselőházának 252. ülése 1934 március 16-án, pénteken. lavicini György: De nem vagyunk határozatképesek! — Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Ellenpróbát kérünk!) A képviselő urak ellenpróbát kérnek. Kérem tehát azokat a képviselő urakat, akik a meghosszabbítást nem adják meg, szíveskedjenek felállni. (Megtörténik.) Elrendelem a megszámlálást. Méltóztassanak állva maradni. Jegyző úr, szíveskedjék foganatosítani a megszámlálást. (Őrgróf Pallavicini György: Most jönnek be!) Herczegh Béla jegyző (megszámlálja a felállott képviselőket): 43! Elnök: Többség! A Ház a meghosszabbítást nem adta meg. (Zaj.) Kívánja-e a képviselő úr a mondatot befejezni? (Zaj balfelöl.) Büchler József: Már befejeztem: a címet nem fogadom el! Elnök: Ki a következő szónok? (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Hol a jegyző? -- Zaj a jobboldalon.) Lent volt, megszámlálni a képviselő urakat. Kérem jegyző úr, méltóztassék felszólítani a következő szónokot. Herczegh Béla jegyző: Csilléry András! (Homonnay Tivadar: A tárgyalás ma befejeződött volna, ha nem kértek volna 12 órás ülést! — Sztranyavszky Sándor: Befejeződött volna? — Homonnay Tivadar: Be! — Sztranyavszky Sándor: A múltkor máskép méltóztatott nyilatkozni! — Homonnay Tivadar: Állítjuk, hogy befejeződött volna. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Csilléry András képviselő urat kérem, szíveskedjék beszédét megkezdeni. (Őrgróf Pallavicini György: Ez az alkotmányosság szeretete: Kettőtől kettőig!) Csilléry András: T. Ház! Aki a belügyminiszter úrnak a törvényjavaslat vitájának bezárása kapcsán elmondott beszédét figyelmesen elolvasta, annak meg kellett állapítania belőle, hogy azok az érvek, melyeket a belügyminiszter úr felsorakoztatott, nem alkalmasak arra, hogy az 1930 :X

VIII. törvénycikket megváltoztassuk. A belügyminiszter úrnak felsorakoztatott érveire, különösen azokra vonatkozólag, hogy az autonómia nem tette meg a maga kötelességét és nem intézkedett azokban a kérdésekben, amelyek kapcsán a belügyminiszter úr több ízben leiratot intézett a székesfővároshoz, csak azt tudom válaszolni, hogy lehet, hogy a székesfőváros törvényhatóságának hivatalos apparátusa megkapta ezeket a leiratokat, de ezeket az autonómiának egyetlen szerve elé nem terjesztették. Azt méltóztatott mondani, hogy a törvényhatósági tanács túlságosan beleavatkozik a székesfőváros adminisztrációjába. Ha a székesfőváros törvényhatósági tanácsa túlságosan beleavatkozott volna a főváros adminisztrációjába, akkor, azt hiszem, ezek a leiratok nem maradtak volna válasz nélkül. A belügyminiszter beszédének egyes részei úgy hangzanak, mintha azokat a belügyminiszter úr mint a törvényhatósági tanács egyik tagja, a tanácsülésen mondta volna el, ahol ugyanezek a gravamenek sorban elhangzottak a törvényhatósági bizottsági tagok ajkáról, még pedig — meg kell állapítanom — igazán pártkülönbség nélkül, mert hiszen mi is nehezményeltük és kifogásoltuk azt, hogy sok olyan intézkedés, amely a főváros autonómiájának és belső életének működését gyorsítani lett volna hivatva, különösen az 1930.-XVIII. tc,nek az a rendelkezése, hogy a szabályrendeletek újból alakíttassanak át a törvénynek megfelelően, nem nyert semmi tekintetben sem kielégülést. Nekem ellenkezőleg az volt a benyomásom, igen t. belügyminiszter úr, mintha az adminisztráció a törvény életbeléptetése után szisztematikusan amerikázott volna és megobstruálta volna a székesfőváros törvényhatóságát, nehogy ezek a szabályrendeletek újjáalakíttassanak. Sőt talán azt is merem állítani: mintha ez az adminisztráció előre tudta volna, hogy ezt a törvényjavaslatot be fogják nyújtani, tehát felesleges munkát végezne akkor, ha a 170 egynéhány szabályrendelet megváltoztatásának munkáját és terhét magára vállalná. T. belügyminiszter úr, a magam részéről ehhez csak azt kívánom hozzáfűzni, azokkal szemben, akik a belügyminiszter úr figyelmét felhívták arra, hogy a főváros ezt a kötelezettségét nem teljesíti, hogyha a belügyminiszter úr felhívta volna erre a pártok vezetőit, akár itt a Képviselőházban, akár pedig másutt, azt hiszem, hogy a törvényhatóság minden pártja a belügyminiszter úr eme intézkedése mellé állott volna és teljes erővel és törvény adta hatalmával élt volna, sőt merem állítani, hogy elment volna addig a határig is, hogy hajlandó lett volna azt a tisztviselőt felfüggesztetni, aki ezt a határozatot nem hajtja végre és ezeknek a leiratoknak nem szerez érvényt. Méltóztassék megengedni, ez úgy fest a belügyminiszter úr felszólalásában, mintha a székesfőváros törvényhatósága nem kellő tisztelettel viseltetett volna a kormány rendelkezései, valamint a törvény iránt. Nagyon szerettem volna, ha a belügyminiszter úr a fővárosi törvény módosítása előtt, mielőtt ezt a javaslatot benyújtotta, meghallgatta volna a székesfőváros törvényhatóságát, mert hiszen vannak ennek a törvénynek olyan kardinális hibái, amelyek feltétlenül rászorulnak arra, hogy reparáltassanak. Nem beszélek a választójogi kérdésről, nem beszélek az ajánlási rendszerről, pedig ennek igazi ódiumát és terheit másfél hónapon keresztül én viseltem, mint az igazoló választmány elnöke, nem beszélek azokról a hibákról, amelyek folytán különösen az igazoló választmány eljárásának nehézkes és mondhatnám talán eredménytelen volta bizonyult be a petíciók alkalmával, mert hiszen ezeken kellett volna segíteni és a gyakorlat megmutatta, hogy ezeken változtatni kellene. Ha a belügyminiszter úr a választójogi törvény kapcsán ezt a kérdést meg akarja oldani, akkor különösen felhívom figyelmét az igazoló választmányi eljárásra, mert az a petíció, ahol az a bírósági fórum bírósági jogkörrel nem hallgathat ki tanukat, a maga igazságának és a törvény igazságainak egyáltalában nem tud érvényt szerezni. Úgy érzem, hogy a belügyminiszter úr talán igazságosan és helyesen jár el akkor, amikor azt mondja, hogy az üzemi alkalmazottak illetményeihez nem akar hozzányúlni, hogy nem akarja a főváros szociális munkáját kisebbíteni, hogy nem akarja a tisztviselők fizetését elvenni. Nem is állította ezt erről az oldalról senkisem és a belügyminiszter úr személyével szemben talán meg is volna a bizalom ebben a kérdésben, mert hiszen tudjuk, hogy a belügyminiszter úr ígéretet is tett, hogy ezekhez a problémákhoz semmi körülmények között sem kíván hozzányúlni. Csakhogy méltóztassanak megengedni: törvényeket nem azért hozunk, hogy egyes személyek azt végrehajthassák. Hiszen a személyek tekintetében könnyen állanak be változások és akkor nincs meg a garancia arra, hogy