Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-251

404 Az országgyűlés képviselőházának 251. ülése 19SU március 9-én, pénteken. Budapestnek múltját támadta meg, amelynek Bárczy és Bódy voltak képviselői bosszú idő­kön keresztül. Ugyanennek a pártnak tagja Harrer Ferenc, aki a régi Budapestnek egyik büszkesége s a mai Budapestnek is egyik igazi értéke. Ennek a pártnak tagja Glücksthal Samu, aki felsőházi tag ma is, és egyúttal bi­zottsági tag a fővárosnál s aki a régi Buda­pestben is nagy szerepet játszott, valamint Dési Géza képviselő úr. aki már a régi Buda­pest n en is törvényhatósági tag volt. Ezt a kér­dést tehát az urak intézzék el egymás között. (Felkiáltások jobbfelől: Bízza, ránk!) Intézzek el ezt a kérdést a saját pártjukkkal. Engem nagyon megnyugtat, hogy Kozma képviselő úr tegnap kijelentette, hogy nincs közte és Tabódy képviselő úr között ellentét, bár mincl­ezideig ugyanennek megerősítését Tabódy kép­viselő úr részéről még nem hallottuk. Kozma képviselő úr tegnap azt mondotta, hogy ő nagy bizalommal viseltetik a belügy­miniszter úr iránt, a belügyminiszter úr vi­szont, — úgy látszik, a mai javaslatból és be­szédéből — nem ilyen nagy kölcsönös bizalom­mal viseltetik az iránt a Városháza iránt, amelyet Kozma Jenő képviselő úr képvisel. (Zaj jobbfelől.) En ebben a belügyminiszter úrral száz százalékig egyetértek, mégsem vagyok abban a helyzetben, hogy a törvényjavaslat címét el­fogadjam. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Büchler József. Büchler József: T. Ház! Az idő előrehala­dott voltára való tekintettel kérnem kell, mél­tóztassék beszédemnek a legközelebbi ülésre való elhalasztását engedélyezni. Elnök: Méltóztatnak a halasztást engedé­lyezni? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mon­dom ki a határozatot. A határozat következtében a vitát meg­szakítom és előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Tekintettel arra, hogy a jövő hét közepén lesz március 15-ének nemzeti ünnepe és mint­hogy tudomásom szerint az egyes pártok kép­viselői kerületeikbe óhajtanak leutazni, javas­lom, hogy a Ház legközelebbi ülését március 16-án, pénteken délután két órakor tartsa, a annak napirendjére tűzessék ki a ima tárgyalt törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik'? Esztergályos János jegyző: Andaházi-Kas­nya Béla! Andaházi-Kasnya Béla: T. Ház! Mielőtt kitérnék elnök úr javaslatára, méltóztassék megengedni, hogy a tegnapelőtt felszólalt Lányi Márton képviselőtársam megjegyzé­sére reflektáljak, aki az Eckhardt Tibor kép­viselőtársam beszéde folyamán elhangzott közbeszólásokat úgy aposztrofálta, mintha ez a közbeszóló képviselő urak részéről a többségi párt tekintélyének diminuálására irányult volna, másrészt pedig a többségi párt tagjainak integritását kívánta volna érinteni. Igen t. képviselőtársaim, kénytelen va­gyok kijelenteni, hogy a közbeszólók között magam is ott voltam és a közbeszólásokban igen jelentékenyen részt vettem. Mindennek ellenére nem vagyok abban a helyzetben, hogy az általam mondottakból csak egy szót is visz­szavonhatnék, mert állítom azt, hogy azokat a megjegyzéseket, amelyeket erről az oldal­ról tettünk, egyrészt Eckhardt képviselő úr beszédével kapcsolatosan tettük, tudniillik az ínségmunkával kapcsolatban, ahol tudva­levőleg a többségi párt, illetőleg az egységes párt tagsági igazolványával kellett jelent­kezni, és ez az, amit mélyen kifogásolunk és kifogásolni fogunk a jövőben is. (Sztra­nyavszky Sándor: Hol kellett jelentkeznie) Példái Mindszenten az én községemben min­denütt. Mezőkövesden is, erről már interpel­láltam. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy Eckhardt képvi­selő úr beszéde közben a jobboldalról Ostor képviselő úr volt az, aki olyan megjegyzése­ket tett, hogy mi, a független kisgazdapárt tagjai nem. voltunk abban a helyzetben, hogy azokat a képviselő úrtól elfogadjuk, (Östör József: Nem is tettem megjegyzést!) Mi ugyanis nyíltan megmondjuk, hogy azok a megjegyzések, illetőleg azoknak egy része ... (Zsindely Ferenc: Ki az, hogy mi?) Ez. alatt azt érteni, hogy a független kisgazdapárt. (Zaj a jobboldalon.) Nyíltan megmondjuk; hogy mi, független kisgazdapárti képvise­lők. Azt hiszem, ez elég értelmes ! (Sztra­nyavszky Sándor: Most már igen! Nem tud­tam, hogy erre felhatalmazása van.) De nem akarok beszéd- és értelemgyakorlatokat tartani. En kizárólag, Östör képviselő úrra értettem a megjegyzések jelentékeny részét, mert én már annak idején rámutattam arra, hogy mi nem fogadhatjuk el azt, hogy östör képviselő úr erkölcsi oktatásban részesítsen bennün­ket, legkevésbé pedig pártunk vezérét. (Zaj és felkiáltások jobbfelől: Miért?) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Andaházi-Kasnya Béla: Nem, nem fogadjuk el pedig azért, (östör József: Egy szót sem szóltam!) mert az össze férhetlenségi tör­vényjavaslat vitájának folyama alatt rámu­tattunk arra, hogy mi magát Östör képviselő urat tartottuk a legnagyobb mértékben ösz­szef érheti ennek a javaslat tárgyalásánál is és tartjuk ez idő szerint is. Éppen ezért mi konkrét vádakkal és nem általános gyanúsí­tással álltunk, elő, én magam konkrét váddal álltam itt elő, amikor az igen t. többségi S ártnak voltam bátor rámutatni arra, hogy stör igen t. képviselő úr annakidején a Ló­nyay birtokból a földreform folyamán három katasztrális holdat az Ofb. által egyszer már elintézett házhelyekből visszaszerzett. Erre vonatkozólag annakidején letettem itt a Ház asztalára az adatokat, amelyek arról szóltak, hogy milyen helyrajzi és telekkönyvi számok alapján lett az a föld kiosztva. Az igen t. képviselő úr választóival szemben a Lónyay hercegi uradalom részére megmentette ezt a 3 katasztrális holdat és ezért a bizonyos munkáért, mint nagyon jól méltóztatik tudni, koncedálom, hogy ezt a képviselő úr mint ügyvéd tette, (Felkiáltások jobbfelől: Hát ak­kor?) de rá kell mutatnom arra is, hogy a képviselő úr ezért a munkáért, ennek a három katasztrális holdnak a megmentéséért 62.000 pengőt kapott. (Östör József: Nem igaz! Már akkor mondottam, hogy ez hazugság!) Elnök: Csendet kérek, képviselő úr! Andaházi-Kasnya Béla: Majd bebizonyí­tom. (Östör József: Ez hazugság!) Elnök: Östör képviselő urat. rendreutasí­tom! Andaházi-Kasnya Béla: Hogy mennyire nem hazugság ez, a képviselő úr nagyon jól tudja, hogy a képviselő úrra vonatkozólag a belügyminisztériumban elfekszenek adatok, amelyek — minj; akkor megmondottam —

Next

/
Oldalképek
Tartalom