Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-251

Az országgyűlés képviselőházának 251 Val, szóval a takarékossággal nem tartott lépest a főváros takarékossága. A főváros már 1931 ősszén, az 1932. évi költségvetésében 20 millió pengőt takarított meg, amikor az államnak még — bocsánat ezért a kifejezésért — eszeágában sem volt iyen lényeges megtakarításokat eszközölni. Méltóztatik tehát megérteni, hogy félünk az állami beavatkozástól, mert az az eredmény, amelyet a főváros a legutóbbi forradalmak utáni időkben elért, szerény nézetem és megítélésem szerint nem szigorú ellenőrzést, hanem elismerést érdemel. . A javaslat átmeneti rendelkezései talán egyedül azok az intézkedések, amelyek az alkotmányjog, az autonómia szemszögéből aggályosak. A főpolgármester teljhatalmat kap, hogy egy, vagy két éven belül a Városházát szanálja. Az előadó úr ezt azzal indokolja, hogy erre szükség van, mert az autonómia szervei nem hajlandók arra és nem tehetik meg, hogy ők maguk nyúljanak radikálisabb eszközökhöz. Annak a kormánypárti bizottsági tagnak vagy képviselőnek el kell készülve lennie arra, hogy ő nemcsak szimpatikus és nemcsak népszerű intézkedéseket fog fedezni. Nem lelkiismeretes politikus az, aki a kormányzat mellett állván és a kormányzatot támogatván, nem meri a közönség előtt a felelősséget vállalni esetleges olyan intézkedésekért, amelyek népszerűtlenek. Nekem tehát az a meggyőződésem és az a hitem, hogy igenis valamennyien, akik a főváros kormányzatáért felelősek, hajlandók lettek volna a legszigorúbb eszközökért is vállalni a felelősséget. T. Ház! Kétségkívül előfordultak a fővárosnál olyan fizetések, amelyek indokolttá teszik azt, hogy a Városházán a személyi kiadásokhoz is hozzányúljanak. A belügyminiszter úr a közigazgatási bizottság tárgyalása során volt szíves kilátásba helyezni — és én nagyon kérem, ismételje meg e kilátásba helyezett reményünket — hogy ő a fővárosi tisztviselők fizetéséhez csak az utolsó esetben, abban az esetben akar hozzányúlni, ha a főváros háztartását másképpen egyensúlyba hozni nem lehet. Igaz, hogy a fővárosnál főképpen a kis tisztviselők státusában, például a fogalmazók státusában valamivel magasabb a fizetés, mint az államnál, — mondjuk 20—40 pengővel — kérdem azonban az igen t. belügyminiszter urat: vájjon az állami fogalmazók meg tudnak-e élni abból a fizetésből, amelyet nekik az állam ad. Kérdem továbbá az igen t. belügyminiszter urat: nem fél-e attól, hogy a közigazgatás korrumpálódik akkor, ha a közigazgatás szolgálatában álló tisztviselők azt látják, hogy a finánctudomány mindenütt egyedül abból áll, hogy az alkalmazottak fizetését egyre jobban csökkentik? Legyen szabad két számot összehasonlítanom. A főváros altisztjeinek az, illetménye 1912-ben 1150 pengőt tett ki egy évben, 1931-ben pedig — tehát akkor, amikor az utolsó teljes fizetést kapták — 1500 pengőt, amiből most körülbelül 20—30%-ot levonnak, ami azt jelenti, hogy egálban vannak, ugyanaz a fizetésük van, ami a békében volt. Hasonló számokat tudnék felolvasni a tisztviselők, valamint az ideiglenes hivatalnokok és tisztviselők fizetésére vonatkozólag is. T. Képviselőház! Éber Antal t. képviselőtársam tegnapi beszéde során arra hivatkozott; hogy a fővárosnál 1912-ben 2000, 1932-ben pedig 5700 főnyi alkalmazott volt. Valóban horribilis emelése ez a számoknak. (Homonnay Tivadar: Nem pontos adat!) A számok körülbeKÉPVI8ELÖHÁZ1 NAPLÓ XX. ülése 193b március 9-én, pénteken, 379 lül ezek. Méltóztassanak megengedni, hogy Éber Antal számadataival szemben megállapít; sam a következőt. A főváros szolgálatában álló összes személyzet — beleértve mindent — létszáma 1912-ben 10.000, 1932-ben 24.700 volt. A rendszeresített állásokban 1912-ben 1700-an vol tak, az elmúlt esztendőben valóban 5700-an. De miért? (Rassay Károly: Halljuk!) Nagyon érdekes ezt megnéznünk. Vegyünk egyetlen-egy példát, például a kórházi, közegészségügyi igazgatást. 1912-ben a fővárosi kórházakban felvettek 57.000, 1932-ben 91.000 beteget. Az ápolási napok száma húsz évvel ezelőtt 1,500.000 volt és 2,500.000 volt az elmúlt évben. A községi kórházaknál 1912-ben 4700 betegágy volt, most van 7600, orvos volt 163, ma van 202, ápoló volt 630, ma van 1150. Méltóztatnak látni, hogy megvan az oka annak, miért szaporodott a személyzet, de megvan az oka azért is, mort a lőváros elvégzi az állam által rábízott föladatok nagyrészét, példának okáért az adók behajtását. És ha meg méltóztatnak nézni a statisztikát, akkor ki fog derülni, hogy a komp!'kait adóügyi rendeletek miatt éppen ezer embert kellett a fővárosnak alkalmaznia az adóböhaj* tásra, és ebbe a horribilis számba, amelyet Éber Antal képviselőtársam mondott, ebben az 5.700 főnyi számba bele vannak számítja amiről Éber Antal t. képviselőtársam nem beszélt —, azok a köztisztasági utcaseprők, ak'k 20 évvel ezelőtt még mint napszámosok voltak alkalmazva. (Egy hang balfelől: Payr éberebb figyelemmel kísérte a dolgot!) A javaslat szerint a polgármesteri hatáskör kiterjesztésére szükség van azért is, mert a kinevezéseknél és az állások betöltésénél nem mindig a megfelelő szakértelem érvényesült. Kérdem a belügyminiszter urat és a kormányt: a minisztériumokban, ahol a miniszter urak szuverénül választották ki azokat a tisztviselőket, akiket elő akartak léptetni, mindig a megfelelő szakértelem érvényesült? És ha igen, akkor miért kellett nyugdíjtörvényt csinálni? Hiszen a nyugdíjtörvény indokolása is éppen az volt, hogy az évek hosszú során át előléptek olyan tisztviselők, akik nem megfelelők és nem valók abba a pozicióba, amelyet betöltenek. A főpolgármesteri hatáskör kiterjesztéséhez igen nehéz hozzászólni addig, amíg nem ismerjük azt a tervezetet, amelyet a belügy mi niszter úr beígért és kilátásba helyezett. A főpolgármester úrnak a személyi kérdésektől eltekintve gazdasági kérdésekkel kell foglalkoznia és nem tudjuk, melyek azok az utak és módok, amelyekkel a kormány a főváros háztartását szanálni reméli. Ez szakkérdés es ezzel érdemes foglalkozni. Számtalanszor rámutattunk arra, hogy a városnak vannak olyan telkei és házai, , amelyekre seimmi szüksége nincs, mert elérték annak a telekpolitikának célját, amelyet városfejlesztési szempontból folytattak és amelynek érdekében azokat a házakat megépítették, vagy azokat a telkeket megvették, ezek a telkek tehát feladatukat már teljesítették, úgyhogy nyugodtan lehet szabadulni tőlük. Ez az egyik lehetősége és módja annak, hogy a főváros azokhoz a fölösleges ingatlanokhoz, amelyekre ma nincs szüksége, hozzányúljon és belőlük fedezze kiadásainak egy részét. Ezenkívül ott van egy másik igen nagy probléma, az anyagbeszerzés rendezésének problémája. Az államnak is ez egyik legnehezebb feladata. Az anyagkezelés megfelelő módjával igen nagy összegeket lehet megtakarítani. Ott van azután a munka racionalizálásának pro55