Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-241
Az országgyűlés képviselőházának 24-1. ülése 19BU február Él-én, szerdán. 29 Iák voltak, hogy a szegény paraszt, aki ezt a kezébe kapja, még csak más nevet se tudhasson ráírni, neki feltétlenül Pécsy Lászlóra és Doby Antalra stb. kell szavaznia. A szavazólap hátlapján pedig van két szem, amelyről a mátészalkai magyarok megállapították, hogy Gömbös miniszterelnök úr két szeme: »Amerre mégy, -amerre jársz, Gömbös szeme mindent lát.« JÉz nem titkos szavazás s az a főszolgabírónak, aki elnököl, az ilyet mégsem kell akceptálnia. Ez nagyon csúnya dolog, (Felkiáltások a baloldalon: Tiszta svindli!) s majd a belügyminiszter úrhoz is eljuttatok belőle egyet, hogy gyönyörködjék benne, ahogy a szegény magyar falusi nép választási jogát kijátsszák. Ez az eljárás csak Romániához méltó. S amikor ott túl a határon, alig 20—25 kilométerrel odább, Jakabffy Elemért kibuktatták, kibuktatták pedig úgy, hogy a községeket megfutamították, ugyanakkor itt ilyen csúnya trükkel játszanak: ez, mélyen t. Ház, nem méltó a magyar nemzethez. Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügyminiszter úrnak. Következnék Gál Jenő képviselő úr interpellációja a kormányhoz az interpellációs jog elsorvasztása tárgyában. A képviselő úr az interpelláció elmondására halasztást kért. Kérdem, méltóztatnak-e a hialasztást megadni? (Igen!) A Ház a halasztás engedélyezi. Következnék Andaházi-Kasnya Béla képviselő úr interpellációja a miniszterelnökhöz, pénzügy-, kereskedelemügy-, földmívelésügyi-, belügy- és igazságügyminiszterhez a mezőgazdasági gépek és azok behozatalánál történt vámvisszaélések tárgyában. A képviselő úr az interpelláció elmondására halasztást kért. Méltóztatnak a kért halasztást megadni? (Igen!) A Ház a halasztást engedélyezi. Következnék Némethy Vilmos képviselő úr interpellációja a kereskedelmi és belügyminiszterhez a Független Kisgazda című ^ lap postai kézbesítése körüli szabálytalanságok tárgyában. A képviselő úr az interpelláció elmondására halasztást kért. Méltóztatnak a kért halasztást engedélyezni? (Igen!) A Ház a kért halasztást engedélyezi. Következnék Rakovszky Tibor képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszterhez a »Saját Otthon« építőtakarékszövetkezet bukása tárgyában. A képviselő úr az interpelláció elmondására halasztást kért. Méltóztatnak a kért halasztást engedélyezni? (Igen!) A Ház a halasztást engedélyezi. Következnék Hegymegi Kiss Pál képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszterhez a gépjárművek megadóztatása tárgyában. A képviselő úr nyilatkozatot óhajt tenni. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! Miután én gróf Bethlen István és Györki Imre t. képviselőtársaimmal ebben az ügyben küldöttségben jártam a miniszterelnök úrnál, méltóztassék hozzájárulni interpellációm elhalasztásához, hogy a kereskedelemügyi miniszter úrtól talán a jövő héten megkaphassuk a választ. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak a kért halasztást megadni? (Igen!) A Ház a halasztást engedélyezi. Következnék Mojzes János képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi és pénzügyminiszterhez a vezsenyi fölparcellázás tárgyában. A képviselő úr az interpelláció elmondására halasztást kért. Kérdem, méltóztatnak a kért halasztást megadni? (Igen!) A Ház a kért halasztást engedélyezi. Következnék Galliasz Ágost Rudolf képviselő úrnak interpellációja a földmívelésügyi miniszterhez a búzaértékesítés tárgyában. A képviselő úr az interpelláció elmondására halasztást kért. Kérdem, méltóztatnak-e a halasztást engedélyezni? (Igen!) A Ház a kért halasztást engedélyezi. Következnék Vázsonyi János képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszterhez a távbeszélő drágasága ügyében. A képviselő úr interpellációja elmondására halasztást kért. Kérdem, méltóztatnak a halasztást engedélyezni? (Igen!) A Ház a halasztást engedélyezi. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvé; nek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az ülés jegyzőkönyvét felolvasni. Herczegh Béla jegyző (olvassa a jegyzőkönyvet). • Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) Ha mines, azt hitelesítettnek jelentem ki es az ülést 7 bezárom. (Az. ülés végződik este 8 óra 49 perckor.) HitélesüeUéh Müller Antal s. h Flandorffer Ignác s. k naplóMrátó-bizottsági tagok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ Xl.