Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-241

Az országgyűlés képviselőházának 241. amelyek szerint ezt a kérdést kielégítő módon lehetne rendezni, látjuk, hogy több megoldási mód is kínálkozik. A legideálisabb megoldási mód — legalább is elméletben — talán a nép­oktatás államosítása lenne. Tudatában va­gyunk azonban annak, hogy a kérdésnek ilyen módon való megoldása milyen akadályokba ütköznék és ennek megvalósítását milyen aka­dályok tennék lehetetlenné. Legelsősorban is a kincstárra olyan terhet jelentene ez, amelyet a kincstár a jelenlegi rossz gazdasági helyzetben nem tudna magára vállalni. Ezenkívül tud­juk, hogy például az egyházak részéről, ame­lyek a nép kultúrája .érdekében évszázadokon át nagyon dicséretre méltó és üdvös munkál­kodást fejtettek ki, a kérdésnek ilyen módon való megoldása milyen elháríthatatlan akadá­lyokba ütköznék. Tudjuk ezenkívül azt is, hogy a népben is megvan a ragaszkodás a felekezeti iskolák iránt, illetve az iskolák felekezeti jel­legének fenntartása iránt. Számolunk tehát az adott helyzettel és habár elméletileg ez lenne talán a legideálisabb megoldás, mert így való­ban keresztül lehetne vinni az iskolafenntartási terhek egyenlő megosztását, a tanítói javadal­makarányosítását és a tanítók fizetésének pon­tos időben való kiutalását, más megoldási mó­dot keresünk. Vannak itt más megoldási módok is, ame­lyek a jelenlegi viszonyok között igenis, meg valósíthatók. Itt van például az a bizonyos hol­land-rendszer, amelyről ebben a Házban már szintén beszéltek. Ennek lényege röviden az, hogy a dologi terheket viseljék a politikai köz­ségek, viszont a személyi terheket, a tanítók személyi illetményeinek fizetését vegye át és biztosítsa az állam. T. Képviselőház! Itt van azonkívül egy har madik megoldási mód, amelyet mi röviden ma­gyar rendszernek nevezhetnénk, és amely mód a jelenlegi viszonyok mellett is minden nehéz­ség, nélkül megvalósítható lenne. Ennek lé­nyege a következőkben áll. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Legelőször is a teherviselést a nép­iskolai költségek terén is általánossá kellene tenni. Meg kellene tehát adóztatni — -minthogy az iskolák 70%-a felekezeti jellegű — például a nem felekezeti jellegű vagyont is, a részvény­társaságokat, a bányavállalatokat és más ha­sonló vagyonokat, (Felkiáltások jobbfelől: Benne vagyunk! — Dinieh Ödön: A nagybirto­kot!) amelyek teljesen kibújnak az iskolafenn­tartási terhek viselése alól olyan helyeken, ahol felekezeti iskolák vannak. Ezenkívül pedig az arányosítás felé az lenne a második lépés, amely a holland rend­szerben is benne van, hogy a dologi kiadáso­kat a tanítók lakbérilletményével együtt vál­lalja magára a politikai község, viszont a sze­mélyi kiadásokat biztosítsa az állam. Nem kellene erre nézve még új adót, új adónemet sem behozni, amiért például a holland rend­szert sokan kifogásolják, tudniillik, hogy itt egy külön iskolaadót kellene behozni a tanító­ság illetményeinek biztosítása és pontos idő­ben való kifizetése érdekében, hogy ne úgy le­gyen, ahogy ma történik, hogy öt-hat hónap multán kapja meg fizetését. Utóvégre miből éljen az a tanító öt-hat hónapon keresztül? Nem élhet a semmiből, nem tudja családját eltartani, nem tud hivatásának élni. Megvaló­sítható ez úgy, ha csupán abból utal ki az ál­lam, amivel ma is hozzájárul, például a fele­kezeti, községi iskolák fenntartási költségeihez és azonkívül, ha a helyi hozzájárulásokat is az állam fogja kezelés alá venni, mert tulaj­donképpen annak, hogy a helyi hozzájárulási KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XX ülése 1934 február 21-én, szerdán. 25 költségek nem folynak be pontosan és a ta­nítóság nem tudja megkapni fizetésének azt a részét, amit a községnek, vagy a felekezetnek kellene fizetni, az az oka, hogy elsősorban az állami adókat hajtják be. Ha azután még van adófizetési képesség a polgárságban, jöhetnek csak sorban a községi, a felekezeti, vagy egyéb adóterhek. A népiskolai költségterhekből ma is körülbelül 30 millió pengőt visel az állam személyi és dologi kiadás címén, nem szá­mítva ehhez a nyugdíjterheket. Azonkívül pe­dig más iskolafenntartókra körülbelül 18 mil­lió pengő teher háramlik. Annak a 16.000 nép­tanítónak, akik ebben az országban a népne­velés munkáját végzik, különösen pedig a ma­gyar falu népének nevelését irányítják, ezek­nek fizetése körülbelül 36 millió pengőt tesz ki évente. 31-5 millió pengővel hozzájárul az ál­lam, tehát körülbelül nyolcmillió pengőt tenne ki az az Összeg, amellyel a helyi érdekeltségek kötelesek a tanítói illetményekhez hozzájá­rulni. Ha keresztülvinnék az iskolafenntartói költségek terén is az egyenlő teherviselést, akkor ez a helyi hozzájárulási összeg teljes egészében elesne, mert a részvénytársasági tőkéből és más olyan vagyonoknak megadóz­tatásából, amelyek eddig nem járultak hozzá az iskolafenntartói költségekhez, befolyna az a bizonyos különbözet, amely az állami hozzá­járulás, tehát a 31 és fél millió pengő pedig azon Összeg között mutatkozik, amelyet a ta­nítóság részére tényleg kifizetnek, ami körül­belül 36 millió pengő évente. A különbözet te­hát mindössze talán négy és fél millió pengőt tesz ki. Ha ezt az arányosítást keresztülvinnők, ab­ban az esetben a helyi hozzájárulási összeget a felére lehetne leszállítani. Ha tehát itt még nem is terjesztenék ki az iskolafenntartási költ­ségek fizetését például a felekezeti vagyonra, vagy pedig a más felekezetűekre olyan község­ben, ahol például az egyik felekezetnek van csak iskolája és csak az .a felekezet járul hozzá a fenntartási költségekhez, akkor ia szerint a módszer szerint, amelyet itt ismertetni bátor voltam, a helyi hozzájárulási költségeket 50%­kal csökkentenénk, vagyis a mostaninak felére szállítanánk le és amellett biztosítani tudnánk azt is, hogy a tanítóság pontosan megkapja a fizetését és lelkiismeretesen tudja végezni azt a ónunkat, amelynek elvégzésére hivatva van. Sajnálom, hogy a t. kultuszminiszter úr nincs jelen, hogy erre a kérdésre válaszoljon, annál is inkább, mert a kultuszminiszter úr ennek a kérdésnek rendezését már az elmúlt iskolaév elejére ígérte. Elnök: Az interpelláció kiadatik & vallás­os közoktatásügyi miniszter úrnak. Következik Mojzes János képviselő úr interpelláción a ^ a pénzügyminiszter úrhoz az úgynevezett építő takarékszövetkezetek üzelmei tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szö­vegét felolvasni. Herczegh Béla jegyző (olvassa): »Interpel­láció a magyar királyi pénzügyminiszter úrhoz az úgynevezett építőtakarékszövetkezetek üzel­mei tárgyában. 1. Van-e tudomása a pénzügyminiszter úr­nak arról, hogy az úgynevezett építőtakarék­szövetkezetek üzleti gesztiója nagymértékben hasonlít a törvény által tiltott, úgynevezett »hólabda« üzlethez, illetve »hólabda saerződés«­hez és a közérdeket nagymértékben veszélyez­teti, minthogy nélkülözi a reális alapot? 2. Minő intézkedéseket kíván tenni a pénz­ügyminiszter úr aziránt, hogy az úgynevezett 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom