Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-250
328 Az országgyűlés képviselőházának 250. mi fényesen prosperáló üzemeinken, amik kölcsönt nem vettek igénybe, sziklaszilárdan állanak, ragyogóan fejlődnek. Önök csinálták a Talbot-centrálét. (Kassay Károly: Elég bajunk van vele!) A Talbot-centrálénál mi volta helyzet? A Talbot-centrálé létesült, belefektettek óriási pénzeket és mit mondtak? Azt mondták, hogy a Máv. elektrifikálására kell. Ezentúl az idegenforgalom szempontjából Budapestről Bécsbe villamoson fogunk utazni és el fogják látni az egész Dunántúlt árammal, stb. Mi történt? A telep felépült, az áramtermelésnek fogyasztója nincs, most rátukmálták a fővárosra. Az elektrifikálás megállt. Néhány hónappal ezelőtt még hallottuk, az osztrák miniszterkollégák megígérték, hogy majd ők is keresztülviszik az ő szakaszaikon az elektrifikálást. Most olvassuk a bécsi lapokban, hogy elektrifikálásról szó sem lehet, nincs elektrifikálás, nincs fogyasztó, a villamos mozdonyokkal is nehezen megy a dolog és a főváros fogyasztja az áramot. (Peyer Károly: Rá fizet egymilliót évente!) Ez az a főváros, amellyel annyi baj van, amelyet annyira kell móresre tanítani. Milyen jó, hogy át tudja venni ezt az áramot! De t. belügyminiszter úr, legyen kegyes majd felvilágosítani minket, hogy ez a dunántúli centrale miből fizeti most tulajdonképpen az annuitásait és a kamatait? (Bródy Ernő: A főváros polgárai fizetik!) Evek óta ezt valahogy mégis csak fizetni kell. (Peyer Károly: Az államvasutak bevételeiből!) Nekem az a gyanúm, hogy a még fennmaradt kölcsönrészletekből, a tőkéből fizetik. Tisztelettel kérek egy fél órai, illetve biztosabb, egy órai meghosszabbítást. (Derültség.) Elnök: Méltóztatnak! az egyórás meghoszszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a aneghosizH szabbítást megadta. Friedrich István: Itt van a felügyeleti hatóság. Örülök, hogy a miniszter úr így vigyáz a fővárosra. Több szem többet lát. De miért nem akadályozták azt meg, hogy a főváros nyakába varrják például a tétényi sertéshizlalót? Én laikus elem vagyok a hizlalás tekintetében, (Derültség.) de akkor ellene voltam, ellene szavaztam ennek. Mayer János t. képviselőtársam akkor földmívelésügyi miniszter volt; Ő felállt itt a Házban és Wolff Károlynak meg nekem — Kozma akkor nem volt itt —, azt mondta, hogy a főváros feltétlenül vegye át; még négymillió pengő forgótőkét is kap, hogy ezzel a sertésexportot jobban ki tudja fejleszteni. így lett a fővárosból sertéshizlaló vállalat. A vége az, hogy nem kaptunk négymilliót, de van egy sertéshizlalónk, amely nekünk nem kell, nem is tudunk vele mit csinálni. (Peyer Károly: Üres!) Mit tehet erről az autonómia? Hiszen a végén kiderül, hogy tulajdonképpen a kormány az, amely az autonómiát egyik bajból a másikba rángatja. A t. képviselő urak erősen panaszolták, hogy az élelmiszerfelhozatalnál a fővárosi terhek olyan tekintélyesek, hogy ezáltal a termelő is, a fogyasztó is rosszul jár. Rendben van, helyes: intézkedni, segíteni kell. De akkor miért nem segítenek, miért nem csinálnak semmit? Hiszen ott volt a városházán a többségi párt, ott volt a miniszter úr. Méltóztatott volna intézkedni, hogy a Máv. szálljon le a tarifával, (Ügy van! Ügy van! balt elől.) hiszen ezeknek a terheknek tekintélyes része, 42%-a a Máv.-é. Tetszett volna a főváros budgetjének megállapításánál olyan korrekturát keresztülvinni, ülése 1934 március 8-án, csütörtökön. amely megengedi ezt a leszállítást. Akkor lehetett volna segíteni ezen. Miért kellett úgy beállítani a dolgot, hogy a főváros az ország agrárlakosságának nehézségeket akar támasztani? Távolról sincs így! Ha a kérdést költségvetésileg elintézhető, méltóztassék elintézni. Hiszen tegnap mondották itt — a miniszter úr is hallotta — hogy egy. c sertés felszállítása Budapestre pl. Somogyból többe kerül, mint egy harmadosztályú utas költsége, aki ugyanezen a vonalon Budapestre jön. Bocsánatot kérek, ezen már régen módjában lett volna a kormánynak segíteni. Folyton azt hallottuk, hogy a vidék és a főváros között nagy az antagonizmus és hogy ez főleg azért fejlődött ki, mert Budapesten van a ragyogó ipar, a kereskedelem és ezek nem honorálják a mezőgazdaság érdekeit. Nézzük meg kissé ezt a magyar ipart. Az igaz, hogy a magyar ipar a legutóbbi 15 év alatt gyönyörűen fejlődött és merem mondani, hogy ez nagy szerencsénk, mert ott százezrével tudtak elhelyezkedni a munkanélküliek. Ebben Bud Jánossal mindig egy nézeten is voltunk. (Bud János: Na végre! — Derültség.) Mit csináltak: azonban ezzel a nagyiparral? Először felemelték az összes adókat, tavaly újból felemelték a forgalmiadót, zsiráltattak a nagyiparral súlyos kincstári váltókat, átvétettek vele egy csomó kincstári jegyet, azután mi történt? Az állam nem fizeti az adósságait, (Kassay Károly: Ügy van! Megint!) alkalmazni kellett több embert és akkor még azt is követelték, hogy az árakat szállítsák le, mert ma ez közakarat. Mi lett ennek a vége? A vége az lett,^ hogy ennek az intézkedésnek összes keserűségeit az ipar alkalmazottai, munkásai és 1 tisztviselői sínylik meg. Mert igen t. miniszter úr, ma sehol Európában nincs ilyen rosszul fizetve a munkásság, mint Magyarországon. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Tiltakoznom kell az ellen, hogy amikor a kartellek nagyszerűen elhelyezkedtek politikailag és hatalmilag s amikor a kartellekből az államnak tekintélyes jövedelme van, teljesen megfeledkeznek arról a munkásról, aki — tessék megnézni a bérlistákat — ma valóságos helota-árakon dolgozik. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Beteg ez ia helyzet, tűrlhetetlen és tarthatatlan. De más baj is vain. Mindenki tudta, hogy ahol a nagyipar fejlődik, ott a kisipar nehézségekkel találja magát szemben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Folyton szóltunk erről és nem régen, három hónappal ezelőtt, a Tab ódy-féle szervezkedésből egy kisiparosküldöttség ment el a miniszterelnök úrhoz. A miniszterelnök úr fogadta őket és azt mondta nekik: Rendben van, adjátok elő kívánságaitokat, a legközelebbi minisztertanácson el fogjuk dönteni. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ezt megígérték ennek a szerencsétlen kisiparnak és vegyék tudomásul, hogy a magyar kisipar ennek az agyondédelgetett, de egyben agyonnyomorgatott nagyiparnak az árnyéka- • ? ban szintén elpusztul. Mert a kartell-uralomnak mi a vége? A munkásságnak még nagyobb leroiigyolódÉisa és a kisiparosnak teljes elproletárosodása. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) így néz ki Budapesten az ipari és kisipari front. A másik komponens, amely állandóan zavarja a megértést a főváros és a vidék között, a kereskedelemi volna. Folyton azt mondják, hogy a kereskedelem felesleges, a kereskede-