Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-250

Az országgyűlés képviselőházának 250. ülése 193% március 8-án, csütörtökön. 311 zőclött. És t. Ház, ezért az érdemet nem tagadhatjuk meg attól a férfiútól, aki ezt a harcot olyan snájdigsággal, olyan gyorsan és eredményesen lefolytatta: Friedrich Istvántól, az én pártvezéremtől. 1919-ben ugyanis, amikor túl voltunk a kommunizmuson, olyan kormány vette át a hatalmat, amely a kommunizmust talán szelídebb formában folytatni akarta volna s nyilvánvaló, hogy ha akkor nem lettek volna bátor magyar politikusok, akkor ugyanaz a folyamat, amely Bésben és Ausztriában lezajlott, lezajlott volna ebben az országban is, talán tíz-tizenöt éven keresztül, s ki tudja, nem követnénk-e most azt a leszámolási folyamatot, amely Bécsben megtörtént, amit én a módszer szempontjából a legnagyobb mértékben elítélek. Ez az összecsapás ott csak tizenöt év múlva következett be, míg nálunk a nemzet nagyszerű politikai érzésének és kiváló politikusainak köszönhetjük, hogy már 1919-ben túlestünk ezen az operáción. Ha pedig ez így van, akkor nálunk nincs szükség olyan törvényekre, amelyeket azért kell hozni, mert félünk a bolsevizmustól, a baloldali kilengésektől. Mi ezen már túl vagyunk, legfeljebb csak résen kell lennünk és tényleg gondoskodnunk kell olyan erős központi hatalomról, amely hatalom erejét az ország nemzeti céljai érdekében bármikor latba tudja vetni. Az általános titkos választójog ellen nem érv az, hogy az ország polgársága talán egy nagy vörös szocialistapártot, vagy pedig egy nagy kommunista vörös pártot fog beküldeni ide a parlamentbe. Nekünk ettől nem kell félnünk, hiszen a magyar közönség akkor, amikor általános titkos választójoggal adta le szavazatát 1920-ban, a legnagyobb érettségéről tett tanúságot. Nem a szélsőséges álláspontot foglalta el, sőt ellenkezőleg, talán túlságosan jobboldali álláspontot, amely talán bizonyos kilengésekre vezetett, amelyek azonban később elmúltak. Es talán ez volt a helyes, ami azután következett, a két eszmekörnek kiegyenlítődése, kibonyolódása. — Tisztelettel kérem beszédidőm negyedórás meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak megadni? (Igen!) A Ház megadja. Tauf

fer Gábor: T. Ház! Ennek az országnak ezeréves történelme azt bizonyítja, hogy a magyarság mindeddig képes volt arra az önmérsékletre, amely által súlyos, nehéz viszonyok között nem ragadtatta el magát szélsőséges dolgokra, eszközökre, hanem mindig fenn tudta tartani az egyensúlyt. Ez a magyarság ma sem más. Ez a magyarság nélkülözésével és ennek a rettenetes gazdasági helyzetnek elviselésével példáját mutatja annak, hogy a magyar nép tényleg (hívatott arra, hogy államot alkosson, mert a legsúlyosabb körülmények között is;meg tudja várni a dolgoknak jobbrafordulását. Ennek az országnak közönsége megérdemli, hogy jogot adjanak neki és ha ez megérdemli, annál jobban megérdemli Budapest székesfőváros közönsége, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) amely 1919 óta bebizonyította, hogy a legsúlyosabb viszonyok között is olyan szociális alkotásokat létesített, amelyekkel segítségére jött az államhatalomnak, a k ormán yhatal ómnak cin* ci* hogy itt a rendet fenn tudja tartani. Mert mi történt itt? (Vázsonyi János: Szépen követték a példát a gyakornokok alkalmazásában!) Itt szociális igényeket elégített ki a főváros és ezzel pacifikálta tulajdonképpen a székesfővárost. Mert ha mindezt nem létesítette volna szociális téren Miután nem sikerült a tömegfelvonulás, amely arra lett volna hivatva, hogy dokumentálja a főváros lakosságának együttérzését a kormány elgondolásaival, miután ezen a téren politikai sikertelenség érte a kormányt, nyilvánvaló volt, hogy a miniszterelnök úr ebben nem tudott megnyugodni, hanem keresett egy másik expedienst, amely sokkal egyszerűbb, mert ennek az expediensnek az eszközei kézenfekvők, adva vannak. Először jött nem egy törvényjavaslattal, hanem azzal, hogy megijesztette Budapest székesfőváros közönségét, hogy feloszlatja a közgyűlést, felfüggeszti az autonómiát és annak jogkörét átruházza egy kormánybiztosra. Mindenesetre ez olyan ijesztés volt, amelytől mi méltán megijedhettünk, mert mi itt az ellenzéken igen sokra tartjuk, de most már kiderült, hogy nemcsak az ellenzék, hanemi az ország egész politikai közvéleménye is igen sokra tartja az állami élet alkotmányossága szempontjából az autonómia értékét. Bekövetkezett az, amire igazán nem is gondolhattunk, hogy az egységespárt keretéből is akadtak olyan lelkiismeretes politikusok, akik érezve, hogy ők nemcsak képviselők, hanem a székesfőváros közönségének is megbízottai a törvényhatóságban, résztvettek abban az alkotmányvédelmi munkában, amely ugyan most már az ő kikapcsolásukkal, azonban anég mindig- folyamatban van. Ez a megmozdulás, amely páratlan az elmúlt évek politikai történetében, azt a reményt nyújtja és azt a megnyugvást adja nekünk, hogy nem kell kétségbeesnünk, amikor komoly, súlyos és nagy kérdésekről van szó, mert akkor a lelkiismeret még azon az oldalon is meg mer nyilvánulni, ahol a pártfegyelem olyan szigorú, hogy a párttagoknak igazán nem kis lelki próbát jelent azzal szembeszállni, (Farkasfalvi Farkas Géza: Csak már az agrárkérdésekben is látnók! Ezt várjuk!) T. Ház! Ha ennek a törvényjavaslatnak számos hibája is van, ez a kísérő körülmény nagy megnyugvás, a magyar alkotmány védelme szempontjából, annál is inkább, mert a magyar alkotmányt más oldalról is megfenyegették már. A magyar alkotmányt megfenyegették azokkal a célzásokkal is, hogy a Führer-rendszex talán jobb a demokráciánál, az autokrácia talán jobb a népképviseleti alkotmánynál, hogy felesleges a demokrácia, amely demokrácia a pártélet kinövései folytán akadálya az ügyek helyes és jó elintézésének. T. Ház! Akkoir, amikor a miniszterelnök úr .kacérkodik ezzel a gondolattal, amikor diktatúráról beszél s azt mondja, hogy ő nem barátja a diktatúrának, bár ő magát egészen jó diktátornak tudná elképzelni, akkor azt kell lássuk, hogy nincs egészen távol az alkotmánytól az a veszély, hogy a parlamentnek is éppen úgy, ahogy a törvényhatósági közgyűlésnek, a jogkörét bizonyos mértékben talán szűkíteni akarhatják. Ez a jelenség ugyan egy általános európai átalakulás következményeképpen jelentkezik s valahogy úgy érezzük, hogy ez az áramlat már lefolyóban van, vagy legalábbis; nálunk lefolyik. Mert ami Olaszországban és Németországban történt, az azért történt, mert ott ËLZ fi két világnézet még nem csapott össze,; most csapott össze, mert annak a két világnézetnek össze kellett csapnia. De nálunk, ahogy Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam és barátom tegnap gyönyörűen kifejtette beszédében, már lefolyt 1919-ben és 20-ban ez a folyamat. Itt a^ bal- és a • jobboldali elgondolás, a két világnézet harca valahogy hirtelen elinté-