Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-249
Az- országgyűlés képviselőházának 24-9. ülése 1984 március 7-en, szerdán- 273 vezesse, élhet a törvényhatóság-feloszlatási jogával abban az esetben, ha úgy látja, hogy ott tékozlás, pazarlás, esztelen munka folyik, avagy egyáltalában munkára képtelen lesz a főváros tö rvényhatós ága. Nem lehet így kisajátítani az egyik oldalról minden hatalmat, a másik oldalon pedig odaállítani a statisztikát, a székesfőváros törvényhatósági közgyűlésére, mert hiszen a választottak valóban nem lesznek mások a jövőben, csak (statiszták, akik felelősek a választók felé, akiket a választók joggal felelősségre vonhatnak, akik azonban nem tudnak komolyan beszámolni a ténykedésükről, mert hiába adják oda a legjobb tudásukat, lelküket, lelkiismeretüket és mindenüket a városi törvényhatósági közgyűlésen, ott nem az ő akaratuk érvényesül, hanem azoknak az akarata, akiket a kormánynak majd sikerül egy kisded csoportban bevinnie a városházára és így a kormány a különféle ilyen örökös, kinevezett és hivatalból való tagoknak a szavazatával megkapja a maga többségét. A belügyminiszter úr ebben a törvényjavaslatban úgyszólván teljesen kisajátítja mindazokat a jogokat, amelyeket mint ellenőrzési jogokat lehet megállapítani. Elsősorban változtatást visz keresztül a polgármesteri szék betöltésénél. E tekintetben is logikátlanságot látok a t. kormányzat részéről, hiszen hányszor mondották már, hogy az álláshalmozásokat meg kell szüntetni, a felesleges állásokat le kell bontaniHa ez a jelszó az egyik oldalon, akkor kérdem, hogy 'minek itt a másik oldalon a főváros élére főpolgármestert állítani? Én emlékszem arra iaz időre is, amikor Bárczy István, mint a főváros polgármestere egyúttal a főváros főpolgármesteri teendőit is ellátta. Abban az időben a város fejlődése meglehetősen szépen haladt és ez semmiféle fennakadást nem okozott az adminisztrációban. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Minek kell most isi! — Zaj!) Nem kár-e most is azokért az illetményekért és azokért a dologi terhekért, amelyeket ennek az országnak vállalnia kell azért, hogy valakit majd el méltóztatnak helyezni a főváros életében, de akinek komoly funkcióját meg lehet oldani a polgármesteri állás betöltésével isi Ez talán ínég logikus volt a régi törvény rendelkezései alapján, amikor a polgármestert a város önkormányzata szabadon választhatta; iákkor még azt mondhatta a kormány: kell, hogy legyen nekem a fővárosnál, mint külön törvényhatóságnál egy reprezentatív emberem, aki az én akaratomnak végrehajtója és ellenőrzője, ezért odaállítok egy főpolgármestert, — mondom — a régi elgondolások és hagyományok alapján ezt talán még meg lehetett érteni, (Friedrich István: Csakhogy most zavart csinál!) de ma, amikor a polgármester megválasztása is államfői jóváhagyástól van függővé téve, teljesen érthetetlen és felesleges a főpolgármesteri állás betöltése. Itt van tehát a főpolgármester, aki ellenőrzési jogot fog gyakorolni és szabadon követi majd a belügyminiszter úr utasításait. Azután ott van a polgármester, akire vonatkozólag már elmondottam, hogy államfői jóváhagyástól van függővé téve állásának betöltése. A törvénynek ez a rendelkezése is egyike azoknak, amelyeket a legszerencsétlenebbeknek és legelhibázottabbaknak kell tartanom. Megint csak azt a célt szolgálja ez, hogy az államhatalom és a kormányhatalom még jobban belenyúlhasson a,főváros életébe. Sőt alkalmas ez a rendelkezés arra is, amire különösen a túloldalon lévő urak helyeznek nagy súlyt, hogy az államfő személyét a vitából ki kell hagyni, nem lehet a vitába belevonni, mert az ő tényeiért a kormányt lehet felelőssé tenni. Felteszem itt a kérdést, t. Képviselőház: mi történnék abban az esetben, ha olyan polgármestere és olyan összetételű törvényhatósága volna Budapestnek, amely nem a kormány többségéből fogja megválasztani a maga polgármesterét, nem azt a személyt fogja megválasztani polgármesternek, akit a kormány vagy az akkori belügyminiszter akar, tehát akinek jóváhagyását nem fogja az államfőnél javasolni? Ekkor mi történik? Arról rendelkezik a törvényjavaslat, hogy abban az esetben ugyanazt a személyt nem lehet újra megválasztani és nem lehet újra jelölni sem, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) de egy másik, ugyanolyan pártbeli embert meg lehet választani. Tovább fog tartani ez a játék? Esetleg hónapokon és esztendőkön keresztül fog tartani, hogy a törvényhatóság megválaszt egy embert polgármesternek, azt a belügyminiszter nem javasolja az államfőnek, tehát a kérdés újra visszakerül a törvényhatóság közgyűlése elé, akkor egy másik személyt választanak meg, azt sem hagyják jóvá, akkor egy harmadikat és így vég nélkül megy ez a játék, aminek természetes következménye az lenne, hogy nem várospolitikáról lesz szó, hanem sokkal inkább beviszik a politikai életet a városi életbe, mint eddig, pedig éppen az urak felfogása szerint a városi életet ettől óvni kellene. Szerintem ugyan nem kellene és nem is lehet, mert ha én szociáldemokrata vagyok a képviselőházban, akkor természetes, hogy szociáldemokrata meggyőződésű vagyok Debrecen város törvényhatóságában, vagy Budapest székesfőváros törvényhatóságában is. Csak egy párt tudta megcsinálni a nappal szék, éjjel ágy politikáját. (Peyer Károly: Platthy György itt kormánypárti volt, a városházán kereszténypárti! — Mozgás.) A kormány képviseletében ott van a számszék is. A kormány a számszék felállítása révén is teljes ellenőrzési jogot kapott és gyakorol is a főváros életében. A számszék külön államot alkot az államban, külön test a főváros életében. Még azzal is súlyosbítva, hogy a számszéki állások betöltése a belügyminisztertől függ, a terheket pedig, amelyek a számszék fenntartására feltétlenül szükségesek, mégis a főváros viseli. Üj intézkedés ebben a javaslatban az, amely az üzemi biztosok, illetőleg miniszteri biztosok intézményére vonatkozik, azokra, akik az üzemek élére kerülnek. Erre vonatkozóan a belügyminiszter úr bizonyos útmutatást fog adni, de én szerettem volna látni ezt az útmutatást, szerettem volna, ha az már most, a törvényjavaslattal egyidőben jelent volna meg s a belügyminiszter úr nem rejtené véka alá idevonatkozó gondolatait. A főváros eddig is elég szakemberrel rendelkezett és rendelkezik az üzemek vezetése tekintetében. Az üzemigazgatók és az üzemek mellé rendelt igazgatóság, választmány vagy felügyelőbizottság, vagy nevezzük bárminek, ezidőszerint is megvan minden üzem melleitt, és annyi szakemberrel rendelkezik, hogy merem állítani, sokkal nagyobb és hasznosabb munkát végzett és végez, mint amennyit fog végezni a miniszter úr által kiküldendő miniszteri biztos. A miniszteri biztos kiküldetése alkalmas lehet arra, hogy a kormány megint élharcosokat helyezzen el, (Propper Sándor: