Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-249
Az országgyűlés képviselőházának 2U nyoma, t. belügyminiszter úr? Megint visszapottyantunk a régi bürokratikus elintézé-i módba és amire valamit el tud intézni az ember akármelyik minisztériumban, addig valósággal megőszül és lejárja a lábát derékig. Ha tehát a t. belügyminiszter úr azt mondja, hogy e törvényjavaslatra racionalizálási szempontból van szüksége, ám valósítsa meg a t. belügyminiszter úr a racionalizálást elsősorban saját kormányzata keretén belül és ha látjuk, hogy ott ezt keresztülviszik és ez valóban bevált, akkor helyeslem, hogy az egész magyar közigazgatás átszervezésére vonatkozólag megcsinálja a racionalizálást, mert, amint mondottam, ez nagyon is szükséges, mivel a mai közigazgatási rendszer teljesen elavult. Ugyanígy vagyunk a másik szemponttal, amelyet a miniszter úr érvényesíteni kíván ezzel a javaslattal, tudniillik az üzemi gazdálkodás és a takarékosság szempontjával. E tekinetben is teljes mértékben helyeslem, hogy a takarékoskodást keresztül kell vinni, mert ennek az országnak adófizetői már nem bírják el azokat a terheket, amelyeket viselniök kell és amelyeket rájuk hárítanak. Molnár Imre képviselőtársam, de más képviselőtársaim is a fővárosnak vám- és illetékszedési jogát tették kritika tárgyává, amely kritikájukkal bizonyos tekintetben szembe akarták állítani a város és a falu érdekét és hibáztatták azt, hogy a fővárosba hozott élelmiszereknél, még pedig úgy a mezőgazdasági termékeknél, mint a sertés és egyéb állatok levágásánál milyen súlyos vám- és illetékterheket kell a fogyasztóiknak viselnie, latmi természetesen bizonyos mértékig a termelésre vonatkozólag is érezteti hatását. Ebben a tekintetben is úgy állunk azonban, amint fővárosi képviselőtársaim kimutatták, hogy a terhek jelentékeny része tulajdonképpen nem fővárosi, hanem állami. Tessék tehát az államnak jó példával r elől járni és tessék a pénzügyminiszter úrnál megkezdeni ezeknek a különféle állami adóknak és illetékeknek lebontását, akkor azután természetesen joggal követelhetjük, hogy a fővárosra vonatkozólag is... (Tauffer Gábor: A Máv. tarifáknál kell kezdeni!) Igen, ott kell kezdeni. (Peyer Károly: Egy sertés szállítása annyiba került, mint egv III. osztályú utasé. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Sőt több!) Néhány évvel ezelőtt Gaal Gaston képviselőtársam... (Peyer Károly: A sertés tarifája annyi, mint egy II. osztályú utas tarifája! — Farkas István: A disznó II. osztályú utas! — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni, hiszen a szónok rögtön elhallgat, amint beszélni kezdenek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Természetes, nem beszélhetünk ketten! — Derültség.) Méltóztassanak csendben maradni, csak a szónoknak van joga beszélni! (Farkas István: A disznó annyira avanzsált, hogy IL osztályon utazik Budapestre!) Csendet kérek, képviselő urak! Ez a közbeszólás is bizonyítja azt, hogy zavPTJók a képvisf^ő xir«k n szónokot. Györki Imre: Néha Gaal Gaston képviselőtársunk igazolta be itt a Képviselőházban, hogv ha fí a boglári birtokáról a fővárosiba bízott sertést szállított fel, akfoor egv hízott sertésnek Budapestre való felszállítása többe került, mint egy embernek gyorsvonati III. osztálvon Budapestre való felutazása és valamivel kevesebbe, mint egy embernek Budapestre II- osztályon való felntazása. Ha ilyen állapotok vannak, akkor előbb tessék megkezdeni ezeknek az állaülése 19$ U március 7-én, szerdán- 271 pótoknak a megszüntetését, valamint tessék elkezdeni általában a közterhek lebontására és mérséklésére vonatkozó intézkedések megtételét, és méltóztassék jó példával előljárni, t. belügyminiszter úr, az egész vonalon a takarékoskodás és a közterhek lebontása terén is. Ma az a helyzet, — méltóztassék ebben a tekintetben talán a kereskedelemügyi miniszter úrtól és a földmívelésügyi miniszter úrtól, mint szakminiszterektől felvilágosítást kérni — hogy az árak lemorzsolódtak úgy az ipar, mint a mezőgazdaság terén, a fogyasztás hallatlanul csökkent és a lemorzsolódott árak és a fogyasztás csökkenése mellett mégis változatlanul fennállanak az összes közterhek, változatlanul fennáll az adó, fennáll a társadalombiztosítási járulék, fennáll a villamosáramszolgáltatás, (Propper Sándor: A tarifák!) fennáll mindenféle olyan szolgáltatás, amelyet az állam vagy a város szed. Az a szolgáltatás, amit a gyárosnak kell adni a nyersanyagért, amit munjkabér fejében a munkásnak kell szolgáltatni, az az utolsó évek alatt leredukálódott már körülbelül a felére, elleniben, a kormányzat minderről nem akar tudomást venni, változatlanul hagyja azokat a közterheket, amelyeket, mondom, elviselni nem lehet és amelyek alatt össze fog roppanni ennek az országnak egésiz adófizető polgársága. Eckhardt Tibor t. képviselőtársam tegnapi, felszólalásában mintegy hibát rótta fel, hogy az váltotta ki az ellenszenvet a főváros mai állapotával szemben, hogy a főváros életében nem alakult ki egy egységes kormányzópárt és szerinte ennek az lett a következménye, hogy a fővárosi többségi pártoknak állandóan bizonyos kompromisszumokkal kellett dolgozniuk. Ha így állana a helyzet, — bár szerintem nem egészen így áll, mert hiszen csak néhány esetre zsugorodik össze azoknak az eseteknek a száma, amikotr kompromisszumokról lehetett szó — akkor ez kormányzati szempontból nemcsak, hogy hiba nem lenne, hanem kormányzati szempontból egyenesen üdvösnek csak ezt a helyzetet lehet tartani. (Petrovácz Gyula: Itt is jó lenne, ha így lenne!) Méltóztassanak t csak figyelembe venni, hogy milyen egészségtelen állapot általában, de az ország kormányzásánál is, amikor van egy kisebbség, amely reménytelenül ül az ellenzék padsoraiban és tudja azt, hogy soha, semmiféle körülmények között nem kerülhet hatalomra, nem kerülhet többségre, nem kerülhet kormányra, kénytelen állandóan az ellenzéki oldalon lenni és akár tetszik, akár nem, ellenzékinek kell lennie. Az ellenzékieskedés öncéllá válik, ami természetesen odáig vezet, hogy az ellenzéki ességet és az ellenzéki magatartást már nemcsak arra a helyes szerepre szorítja^ hogy az ellenzék ösztönző, irányító és kritizáló legyen, hanem éppen azért, mert öncél lesz az ellenzékieskedés, az ellenzék egyszerűen agitál, iparkodik magáról teljesen elhárítani a felelősséget és kénytelen a demagógia terére átlépni. Ha a magyar politikában 1867 óta egészen napjainkig a választásokon nem hamisították volna meg. állandóan a választók akaratát... (Űffy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök: A képviselő urat rendreutasítom! Györki Imre:... ha Magyarországon mióta alkotmányos élet van, nem igyekeztek volna nyílt választással és egyéb módon a választók akaratát korrigálni, ha nem igyekeztek volna a mindenkori kormányok mesterséges többséget létrehozni és az ellenzéket elnyomni, ha a vá40*
