Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-249
Az országgyűlés képviselőházának 2h9. ülése 1934 március 7-én, szerdán. 265 az igen t. fővárosi képviselőtársaimnak ne volna tudomásuk arról, hogy a vármegyék és a községek költségvetései miként nyernek megállapítást. A vármegyei költségvetést beható szóbeli tárgyalások után a m. kir. belügyminiszter úr állapítja meg, a községek költségvetéseit a helyszínre kiszálló s a belügy- és pénzügyminisztérium kiküldötteiből alakított úgynevezett miniszterközi bizottság állapítja meg a takarékosság elvének legszigorúbb, legtöbbször a kíméletlenségig menő alkalmazásával. (Jánossy Gábor: Túlhajtott alkalmazásával!) Méltóztassanak elhinni, hogy a vármegyék törvényhatósági bizottságainak is van érzékük az autonómia iránt, azok is görcsösen ragaszkodnak a anaguk^ önkormányzati jogaihoz, de ennél a kérdésnél nem tekintették pusztán az önkormányzati kérdéseket, hanem a tradíciókon felülemelkedve, a helyi érdeíkekkel szorosan összefüggő magasabb állami érdekeket tekintették és így vették ezen rendelkezéseket megnyugvással tudomásul. Méltóztassék elhinni azt is, hogy ezen szanálási rendelkezések végrehajtása nélkül nem tudom, hogy egyes töirvényhatóságok ezeket a nehéz időket hogyan lábollak volna keresztül. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassék ennek folyományaként elhinni, — én legalább elhiszem és meg vagyok győződve róla — hogy ennek a törvényjavaslatnak az a sokat kifogásolt 25. §-a, ha végre lesz hajtva, hasznára^ lesz a székesfőváros háztartásának, de hasznára lesz az egész ország közönségének is. Igen t. Képviselőház! Rátérek most még egy kényes pontra, az üzemek kérdésére. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ha elismerem annak szükségességét, hogy az állam-hatalom a . maga ellenőrzésével belenyúljon a főváros közéletébe, akkor ezt a ténykedését elsősorban az üzemeknél kell akceptálni. Én a fővárosi üzemek kérdésével nem foglalkoztam, de ki kell jelentenem az igen t. Képviselőház, főként pedig az igen t. fővárosi képviselőtársaim előtt, hogy a vidéken a mezőgazdák körében és a köz tudatában a főváros üzemi gazdálkodása a lehető legkedvezőtlenebb megvilágításban szerepel és a kormány törvényjavaslatát, mégpedig az eredeti törvényjavaslatát, amely már régen el van ejtve, a vidéken a mezőgazdák igen nagy megnyugvással fogadták. Nem akarom azt állítani, hogy ez a megítélés minden tekintetben helytálló volt; ha tévedés volt, ezt méltóztassék egyes sajtóközleményeknek betudni, amelyekből a vidéki közönség a maga információját meríti. De hogy ez tény és így van, ezt állíthatom és azt hiszem, minden vidéki képviselőtársam pártkülönbség nélkül igazolhatja. (Ügy van!^ Ügy van! a jobboldalon.) Az üzemi gazdálkodásnak, a közvéleményben közszájon forgó fantasztikus összegű javadalmak nyújtásának tudja be a vidéki mezőgazda, hogy termeivényeit a főváros igen magas adókkal és illetékekkel sújtja, ezáltal megszorít j ci £i fogyasztást, leszorítj il M keresletet és leszorítj cl £L termelői árakat. Nem akarok ennél a kérdésnél hosszasabban időzni, mert az errevonatkozó adatokat nálamnál jobban és alaposabban előtárta Berki Gyula igen t- barátom és képviselőtársam. A magam részéről csak annyit kívánok mondani, hogy amióta ez a törvényjavaslat szőnyegen van, a gazdák igen sok esetben mutattak nekem igazán szomorú adatokat errevonatkozólag. Legutóbb az egyik földbirtokos kimutatta nekem a feljegyzéseiből, hogy a fővárosba felszállított egy vágón sertés árának több mint negyedrészét, körülbelül 19%-át számolták el különböző fővárosi szolgáltatások — adók és járulékok — címén a terhére. (Ügy van! a jobboldalon.) De utalhatok itt az Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam tegnapi beszédében felhozott konkrét esetére, arra a bizonyos bárányszállításra, amelyre — azt hiszem — méltóztatnak emlékezni. Berki Gyula igen t. barátom a maga fejtegetésében egészen találóan mutatott rá arra, hogy a különböző járulékok összegeinek, vagy mérvének csökkentésével milyen tekintélyes összeget lehetne évente ai fővárosi fogyasztó és a vidéki termelő között megosztani, A magam részéről ezen gazdasági előny ímellé még egy nemzeti és erkölcsi szempontból igen fontos előnyt fűzök hozzá, azt, hogy ezen dolgok méltányos szabályozásával gátat lehetne vetni annak a mindinkább lábrakapóf irányzatnak, amely a fővárost a vidékkel szembeállítani kívánja. Én ennek az irányzatnak a legnagyobb ellensége vagyok azért, mert a nemzet és az ország egy, lakjunk annak bármelyik részében és érdekeink is mindenütt- azonosak. A vidéki ember éppen olyan büszke a fővárosra, mint a fővárosi, mert azt részben magáénak is tudja (Ügy van! a jobboldalon.) teljes, joggal, mert hiszen az ország életereje táplálja a fővárost, de viszont méltóztassék megengedni, bizonyos mértékig viszonosságot is vár a fővárostól, amelytől sokszor igen indokolatlan deminucióban részesül. (Ügy vun! a jobboldalon.) Ahhoz, hogy a nemzet, különösen ilyen nagy időkben egységes legyen, nagyon is szükséges ,az ilyen súrlódások megszüntetése, amelyeknek főként gazdasági okai vannak. Ezért mutatkozik szükségesnek a fővárosnak, a vidéki városnak és a falunak pénzügyi és igazgatási szempontból közös nevezőre hozása. (Helyeslés a jobboldalon.) Hangsúlyozottan kifejezni kívánom, — és ezt aláhúzom, t. Képviselőház — hogy sem mint ember, sem mint volt tisztviselő nem sokallom egyetlen tisztviselőnek sem a jól megérdemelt ïHetinényeit, de ahol szembeszökő és indokolatlan diszparitás mutatkozik, a közvélemény megnyugtatására közérdekből tartom szükségesnek ennek megszüntetését. (Helyeslés jobbfelől.) Miután ebben a javaslatban erre irányuló tendenciát is látok, jelentős lépésnek tartom arra nézve, hogy az ez irányban is szükséges harmónia megteremtessék. Ismétlem, hogy az eredeti javaslat elfogadása esetében sem láttam volna az autonómia végpusztulását, az előttünk fekvő javaslatot pedig, amely igen tekintélyes szakférfiak véleményének a szűrőjén keresztül jutott áz igen t. Képviselőház elé, olyannak tartom, lalmely a legenyhébben, a legkönnyebben járható úton igyekszik elodázhatatlan szükségszerűségeket megvalósítani. Igen t. Képviselőház! Ma, 1934-ben én az autonómiának egészen új feladatkörét látom kidomborodni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) A dualizmus megszűntével megszűnt az autonómiának az tigynevezett sui generis hatásköre, az alkotmányvédelem. Ez a múlté, erre szükség nincs. A jelen kor a gazdasági és szociálpolitikai feladatok korszaka. Olyan óriási tevékenységi mezeje nyílik e téren az autonómiának, hogy ha annak minden tekintetben eleget akar tenni, ha annak minden pontján elvégzi a kötelességét, igazán nem is marad ideje közjogi kérdésekkel foglalkozni. Minden törvény és minden rendelet csak annyit ér, amilyen módon és amilyen irányban végrehajtják. (Ügy van! Ügy van! jobb-