Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-249

Az országgyűlés képviselőházának 2U nek a kérdésnek megfontolásánál szem elől téveszteni, hogy a főváros nem egy önmagáért és önmagának élő testület, hanem az egész országé, szive és agya az ország testének, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és nemcsak a nemzeti köztudat tartja magáénak, hanem kifelé, a külföld felé is szimbóluma Magyarországnak. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ezek előrebocsátása után rátérek a törvény" javaslatnak egyes alkotmányjogi és önkormányzati szempontból kifogásolt pontjaira. Magának a törvényhatósági bizottság taglétszámának csökkentése ellen sem adminisztratív, sem önkormányzati szempontból nem találnék alapos kifogást. Az első szempontból, mint a javaslat indokolása mondja, előnyös a taglétszám csökkentése azért, mert, imiután a törvényhatósági bizottságra nagyobb feladatok fognak hárulni, az mindenesetre mozgékonyabbá lesz, a továbbiakban pedig a kisebb tagiétszámnak következménye egy intenzivebb elekció, ami ennek a törvényhatósági bizottságnak, mint máris egy igen elismerésre méltó, magas nivón álló testületnek nivóját imég inkább emelni fogja. A

/ másik szempontból, az autonómia szempontjából a taglétszám csökkentése ellen azt hozták fel érvül, hogy a polgárság bizalmából helyetfoglaló bizottsági tagokat, a más cimen megbízatást nyert bizottsági tagok majorizálják. Az ellenzéki álláspont e kérdésben szembehelyezi a választott bizottsági tagokkal először az örökös tagokat, továbbá az érdekképviseleti és szakszerűségi tagokat, végül az állami és a törvényhatósági tisztviselőket. Mindjárt az első ponttal nem tudok egyetérteni, mert kik azok az örökös tagok? Az örökös tagok a törvényhatóság életében nagy érdemeket szerzett férfiak, (Lázár Miklós: Nők is!) bizottsági tagok, vagy tagnők, akik ezen megtisztelő megbizatásukat választás utján a törvényhatósági bizottságtól nyerik. Ezekre a tagokra igazán nem lehet azt mondani, hogy az automomai szempontjából megbízhatatlanok. (Jánossy Gábor: Igaza van!) Megbízatásuknak életfogytig tartó volta pedig egy bizonyos függetlenséget garantál, lami éppen a sokat hánytorgatott pártpolitikai szempontok miatt nem lehet közömbös. (Helyeslés a jobboldalon). A szavazattal biró fővárosi tisztviselők az autonómia választott szervei, az autonómiától függő viszonyban vannak, már ebből a szempontból seim lehet őket az autonómiával szembeállítani. Tapasztalatból állítom, — magam is voltam városi tisztviselő — hogy a törvényhatósági, különösen a törvényhatósági városi tisztviselők rendkívül megfontolták és óvatosak szavazati joguk gyakorlásában és talán még jobban félnek a törvényhatósággal szemben való felelősségtől, mint a bizottsági tagok. Nem hivatásom itt az állami tisztviselőket megvédeni etekintetben, de azt is tapasztalatból mondhatom, hogy az állami tisztviselők rendszerint nem szoktak, illetve óvakodnak az autonómia sorsdöntő kérdéseibe beavatkozni. (Ügy van! a jobboldalon.) Hangsúlyosom, hogy a választott bizottsági tagoknak még az ellenzéki álláspont kategorizálásával előálló számarányuk szerint is megvan a többségük, az én szerény álláspontom szerinti megosztás alapján pedig elenyészően csekély azoknak a (bizottsági tagoknak a száma, akik az autonómiától függetlenek s így magam részéről azt állapíthatom meg, Ihogy a törvényhatósági bizottságnak a javaslat szerinti összeállítása az autonomikus 9. ülése 19$% március 7-én, szerdán. 263 elvet nem sérti s azt ebből a szempontból alig lehet kifogásolni. Nem érzem magam illetékesnek atekintetben, hogy a sokat hangoztatott fővárosi párturalmi rendszerről ibeszéljek. Lehetnek és bizonyára vannak is hibái, amelyek Önként értetődnek, vannak azonban hervadhatatlan érdemei is, mit például a főváros viiógnézleti irányítása, vagy. — hogy a politikáról ne beszéljek — a főváros példás rendje és tisztasága. Elméletileg fogom fel a kérdést és ebből az álláspontból kiindulva azt mondom, hogy az autonómia mindenütt magával hozza a pártalakulásokat. Ez egészen természetes folyamat, én azonban ennél a kérdésnél éles különbséget tennék országos-politikai és várospolitikai tagozódás között. Az is természetes ugyanis, hogy az ilyen pártalakulások, illetve Helyesebben kifejezve: a pártok működése, a par excellence országos politikai kérdésektől eltekintve, nem aszerint szokott kialakulni, hogy milyen országos politikai elkülönülések vannak az egyes pártok között. Azt kívánom ezzel közelebbről kifejezni, hogy az autonómia konkrét ügyelnek intézésénél nem aszerint áll elő a többség vagy a kisebbség, hogy az illető bizottsági tagok az országos politikában milyen pártállásúak és így nem lehet eleve úgy beállítani a kérdést, hogy vannak például konstans pártok, amelyeknek számaránya minden konkrét kérdésnél egy és ugyanaz marad. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a törvényszerűség érvényesül Budapest székesfőváros törvényhatóságában is. Ha pedig ezzel szemben igaz egyes ellenzéki t. képviselőtársaimnak az az állítása, amelyről sokat hallottam itt beszélni, hogy tudniillik a többségi pártok a múltban az autonómia szempontjából nem^ kívánatos dolgokat erőszakoltak keresztül és ezzel az autonómiának kárt okoztak, akkor ebből logikusan következik, hogy éppen ezért van szükség egy ilyen törvényre, amely a kormányhatalomnak nagyobb ellenőrző hatalmat ad atekintetben, hogy a pártok ezen kinövéseit, illetőleg a pártok által elkövethető hibákat könnyebben orvosolhassa. A törvényhatósági tanácsa mindössze egypár éves múlttal bíró alakulat, eltörlésével a székesfőváros önkormányzatának nem egy történelmi pillére dől ki. (Ügy van! a jobboldalon.) Elfogadva a javaslat indokolását, még azt is bátor vagyok ennél a kérdésnél indokul megemlíteni, hogy a törvényhatósági tanács hatáskörének felosztásával mintegy restitutio in integrum történik a törvényhatóság és a polgármester, tehát az autonómia két legfontosabb szerve javára. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A főpolgármester kinevezésének — ahogyan éppen ellenzéki képviselőtársaim beszédéből hallottam, de amint magam is láttam — történeti előzményei vannak, ez nem ennek a törvényjavaslatnak az újítása. Ez már az 1870-es évek törvényhozásában is szóbakerült, tehát már akkor megfontolás tárgya volt, hogy elismerjék a kormánynak azt a jogát, hogy az a maga exponenseit ellenőrző hatáskörében szabadon válassza ki. Ha ez már a hetvenes években indokolt volt, akkor ma, az intenzívebb állami igazgatás korszakában egyenesen szükségszerűséggé vált. Az egyes tisztviselői állások kinevezések útjáni betöltése a törvényjavaslatnak talán inkább szokatlan, mint önkormányzatot sértő intézkedése- Olyan tisztviselők lesznek ( kinevezve, akik hatósági jogokat — legalább is 39*