Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-248

256 Az országgyűlés képviselőházának Elnök; Kérem Östör képviselő urat, ne zavarja a szónokot! Maradjon csendben! Eckhardt Tibor: A fővárosi helyzet illusztrálására hozom fel — nem gáncsként és nem rekriminációként, hanem azért, hogy sürgős változás legyen e tekintetben elérthető — azt az egyszerű, de nagyon sajnálatos esetet, amelyet magam kontrolláltam az elmúlt esztendőben. Egy vöröslberjényd gazda 30 darab bárányt hozott fel Budapestre eladásra, mert a bizományos révén valió eladás során úgyszólván semmi sem maradt számára. A bárányokjat^ személyesein adta el, akkor jó árért, 60 fillérért kilogrammonikint, s az elszámolás után nem daralbonkint, hanem összesen maradt neki 15 fillér. (Ügy van! balfelöl.) Ez a szegény magyar nemcsak az anyagi veszteség fölött búsult, hanem azt is mondta, hogy nem mer hazáimenni, mert az asszony nem hiszi el neki, hogy csak ennyit kapott a bárányokért. Az adatok átvizsgálása után én adtaim neki igazolványt, s ezért merem ilyen határozottsággal állítani azt, hogy 15 fillér maradt neki a 30 bárány árából, darabonkint tehát fél fillér. Itt valami haj van, t. Ház, baj van annál inkább, mert^ hiszen konkréten és nagyobb vonalban is próbáltam ezt a kérdést megismerni és a statisztikai hivatalnál levő konjunktúrakutató szervnél például megállapítottam azt, hogy a termelői budapesti fogyasztói ár között átlagban 53% a differencia: az eladási árnak 43%-a marad a termelő részére és 57%-a megy el költségekre és közvetítési díjra. Itt komoly baj van, t. Ház, mert 57%-os spannung a legmagasabb Spannung, amely bárhol az ismert világvárosokban fennáll. Itt komoly és alapos, konkrét és szakszerű reformokra van szükség, amelyeknek sorába bevonandó lesz a nagy élelmiszervásártelep kérdése is, amely számos vonatkozásban, főleg exportrelációban hasznosain végzi dolgát, de amely nagyon sok esetben fölöslegesen ék eltetett be a .fogyasztó és a termelő közé. Általában konstruktív bírálatként és a javítás szándékával azt kell mondanom, hogy Budapest székesfőváros egész vezetésében sokka nagyobb és fontosabb teret kellene engedni antaak a gondolatnak, hogy a mindennapi életet olcsóbbá,kell tenni, (Ügy van! Ügy van! bal felől. — Gál Jenő: Ez a probléma!) mert egy szegény városban, egy tönkrement . társadalomban lefelé menő gazdasági konjunktúra mellett a legminimálisabb megéhetést, a fizikai életet csak akkor tudjuk biztosítani népünk számára, a reíndet csak akkor tudjuk biztosítani ebben a városban és országban, ha legalább olcsón tudunk ' megélni, iha már csekélyek a jövedelmeink. (Ügy vanf bal felől.) Itt, Budapest székesfővárosiban a közterhek és a közvetítési költség aránytalanul magas százalékát emésztik meg a fogyasztói árnak; a fogyasztó aránylag drágán él, a termelő pedig nem keresi meg az őt megillető hasznot. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ebben a tekintetben határozott és komoly változtatásokra és javításokra van szükség. (Gál Jenő: A 'monopóliumot élvezőket is meg kell egy kicsit rendszabályozni! — Zaj.) Igen t. Ház! Ez volna lényegileg az a bírálat, amelyet a fővárossal kapcsolatban szükségesnek tartottam itt elmondani. Már most a javaslatot szemügyre véve, önkéntelenül is felmerül az a gondolat, hogy mit akart tulajdonképpen a kormány nemcsak ezzel az előttünk fekvő javaslattal, hanem az24-8. ülése 193U március 6-án, kedden, zal az eredeti elgondolással is elérni» amely sokkal messzebb ment a jelenlegi javaslatnál. Mint közigazgatási ember, aiki magam is dolgoztam a belügyminisztériumban és a vidéken egyformán, aki beleláttam az állami és a fővárosi adminisztrációba is, nyugodt lelkiismerettel merem mondani, hogy a belügyminiszter úr mindazt a hibát, amely a fővárosban van» a meglevő törvények keretein belül is bármikor teljes mértékben orvosolni képes, (Hegymegi Kiss Pál: Minden joga megvan hozzá.) ha megvan hozzá a szakértelme és szakismerete. Igen t. Ház! A belügyminiszter úr adminisztratív képességeit nemcsak (hogy nem vonom kétségbe, hanem konkrété tudom, hogy az adminisztráció tekintetében mint szakember kiválóan betölti helyét; politikai jellegű működéséről azonban más véleményem van. Mégis azt kell mondanom, hogy főleg a városoknak és különösen ennek a rendkívül nehéz apparátusnak, a fővárosnak a legfőbb felügyeleti jog szempontjából való megfelelő ellenőrzése és irányítása tekintetében nemcsak a jelenlegi belügyminiszter úr egész elgondolása és rendszere, hanem általában az egész praxis, amely itt 1872. óta kifejlődött, nem helyes, nem megfelelő, nem célszerű és nem vezet eredményre. T. Ház! Miért mondom el ezeket? Azért, mert a belügyminiszter úrnak és a belügyminisztériumnak nem az a feladata, hogy konkrét ügyek elintézésébe avatkozzék bele. A belügyminiszter úr feladata az irányítás és az ellenőrzés. A belügyminiszter úr szabja meg azokat a kereteket, amelyek között a fővárosnak a maga költségvetését tartania kell. A belügyminiszter úr szabja meg azoknak a feladatoknak a terjedelmét, amelyeket a fővárosnak el kell végeznie. A belügyminiszter úr ellenőrizze azt, hogy a székesfőváros valóban úgy jár-e el ezekben az ügyekben, ahogyan a kiadott utasítások és elvek szempontjából el kell járnia. Ne avatkozzék azonban bele az autonómia ügyintéző, konkrét intézkedési jogaiba, mert a több hatalom egyben kevesebb intézkedési lehetőséget jelent. Ha ugyanis felelősség nélkül, bizonyos mértékig a saját felelősségüket a belügyminiszterre áthárítva tudnak a fővárosi közegek intézkedni, akkor az a helyzet áll elő, amely számos esetben előállt, hogy amikor a belügyminiszter úr felelősségre óhajtotta vonni a fővárost, kiderült, hogy az intézkedésért elsősorban maga a belügyminiszter úr felelős. Tovább megyek, igen t. Ház! Azt állítom, — és ezt kifogásolom — hogy az igen t. kormány és a belügyminiszter úr megközelítőleg sem használta fel azokat a konkrét, törvényes lehetőségeket, amelyeket a főváros és a városok adminisztrációjának kellő irányítása és ellenőrzése tekintetében a meglevő törvény alapján általában gyakorolnia kellene. Azt látom, hogy például nagyon sok állami feladatot hárított át a kormány az utolsó két esztendőben is a városokra, amelyeknek intézésére a városok sem hivatottak, sem kötelesek nem volnának és ugyanakkor azt látom, hogy számos jövedelmet vont el a pénzügyminiszter úr bizonyos intézkedésekkel, amely jövedelmeknek a kiesése és hiánya elsősorban idézte elő . azt a nehéz helyzetet, amelyben a székesfőváros és a vidéki városok is vannak. De továbbmegyek, igen t. Ház. Tény az is, hogyha a magyar állam a fővárossal szemben ezidőszerint fennálló, már esedékessé vált tartozásait megfizetné a fővárosnak, a székesfővá-