Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-248

242 Az országgyűlés képviselőházának 24,8. ülése 1934 március 6-án, kedden. varrni egy ruhát! Hát nem az volna a dolgok természetes rendje, ha a kormány azt mondaná: meg akarom reformálni ezt a fővárost, mert nem jól van összeállítva, nincs rendjén az, hogy ilyen közvetett választás útján jön létre a törvényhatósági bizottság, de előbb odamegyek a főváros népéhez és azt mondom: aki jó adófizetőnek, az jó választónak is, aki terheket visel, az jogokat is gyakorolhat. Természetesen nem kellene mindent úgy csinálni, mint a szabad Svájcban, ahol ha valaki 21 éves és önálló keresetű, akkor választó és választható, mert ott nincs analfabéta és ott nincsenek ilyen nagy, világrengető szempontok, mint nálunk, ott nincsenek a bankok olyan helyzetben, mint itt, ahol sírnak és jajveszékelnek, hogy annyi már a kincstári váltó, hogy nem tudnak mit csinálni. Hát vájjon, ahol a bankok maguk is ilyen helyzetben vannak, ott meddig lehet ezt csinálni? Franciaországban és Svájcban például a Credit Lyonnais és a többi nagy intézetek szilárdsága, aranyfedezete mégis csak garancia a jövőre, de nálunk az állam a transzfermoratórium mellett kölcsönöket kér a nagyvállalatoktól és a bankoktól. Mi tudjuk valamennyien és ne higyjék azt, hogy a nép nem tudja, hogy az a szenvedő pesti nép nincs tudatában annak, hogy a magyar vámpolitika célja egy pár textilmágnás hizlalása. Azt hiszik, hogy nem tudja ezt a nép és hogy még lehet ebbe az atmoszférába szépítve beállítani a dolgokat? A nép tudja, hogy azért ruházkodik drágán, mert a magyar vámpolitikán milliókat szereznek egyes kedvezményezettek. A nép nagyon jól tudja, hogy mi az az erő, amely nem engedi meg azt, hogy a magyar búza kimenjen Csehországba. Emlékezzenek vissza! Emlékszem egy ügyre és csak azért nem karom taglalni, mert részem volt benne. Felelősségre vontak valakit a bíróság előtt és én védelmembe vettem. Ebből az. ügyből emlékszem arra, hogy akkor torpant meg a magyar búza kivitele, amikor a behozatali vámokkal bosszút álltak az importállamokon. Erre azok az államok azt mondták, hogy eddig innen vettük az élelmiszert és becsületesen megfizették a magyar búza árát, de azután olyan elzárkózás következett be, amelynek eredményekép a főváros perifériáin gombamódra szaporodtak azok a gyárak, amelyek ezzel a bosszúállással megkapták a rebachot, Ezt szenvedték meg a munkások, akik éhbéren tengődnek és megszenvedte a budapesti nép, de a vidéki nép is, amelynek egy olcsó kendőért többet kell fizetnie, mint bárhol a világon. (Vázsonyi János: Így van!) Nem lehet egy pár csizmát megvenni, csak úgy, ha a dédelgetett kisgazda évi termésének nagyrészét áruba bocsátja. Tessék erre ráeszmélni, nem pedig ilyen törvényekkel jönni. Ne a fővárosnak ilyen divatos berendezéséhez fogjanak hozzá és ne mutassanak be újból egy szemelvényt, hogyan kell az állam centralizációs berendezkedését kiépíteni. Azt mondja a kormány, hogy: először átalakítom a fővárost, előbb beteszem a lábam a fővárosba és ott kimozdíthatatlannl megvetem a lábamat. Kedvem volna azt mondani, hogy ez emlékeztet engem Madách Luciferjének mondására: »Ahol a tagadás lábát megveti, ott egy világot tud romba dönteni.« Vájjon szabad-e, lehet-e Budapest törvényhatóságát így odaállítani, elvenni a primer jogokat, kivetkőztetni abból a szellemből, amelyben ez à város felnövekedett, kivetkőztetni abból az ősi kultúrából, amely kitermelte a Eottenbiller-ek városát, á Márkus Joxseí'-ek városát? Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Gál Jenő: Tisztelettel kérem beszédidőm háromnegyed órával való meghosszabbítását. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni f (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Gál Jenő: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Ahol a régi klasszikus jogok és erők forrásukat találják a királyi eskütől kezdve a törvényhozás megnyilatkozásán keresztül az 1872-es törvény klasszikus meghatározásaiban, ahol így épül ki egy törvényalkotás, ott észbe kell kapni, és azt kell mondani, hogy erről ne is beszéljünk, mert ez csak egy részletkérdés, ez az a keserű labdacs, amelyet cukorkába rejtve szolgál fel a törvényjavaslatban a mélyen t. kormány. Mert mit mondanak? A főváros háztartása deficites és ezen akarnak segíteni. Hogyan segítenek a deficiten? Egyszerűen úgy, hogy odaküldenek szakközegeket és miniszteri biztosokat. Ezek lehetnek kitűnő erők, de vájjon működésük során a főváros kereskedése jobb lesz?! Olcsóbb lesz a tej? A fogyasztási adókat majd lejjebb fogják szállítani? Azokat a kamatokat, amiket nem is merem kimondani, hány százalékban vasalnak be az adózó polgároktól, el fogják törölni? Nem! Ez tehát megint játék a tűzzel, hiszen több hivatalnok: több teher, rosszabb hivatalnok: még több teher! Ebben a fővárosiban, amelynek a nagyszerű önkormányzata 50 esztendőn keresztül épült ki, volt egy •korszak, amelyről azt mondotta Sehandl t. képviselőtársam: jó, hogy elmúlt Ű.i időszámítást talált ki, amikortól kell számítani a főváros új korszakát. Erre megint csak azt mondhatom, hogy az ilyen szervilis loyalitás nem ér semmit, mert a tiszteletnek a törvényhozó részéről az önérzetben kell (megnyilatkoznia. (Jánossy Gábor: Sem nem szer vil itás, sem nem loyalitás, hanem ax ő egyéni felfogása!) Igen, de ez nyilatkozik meg 'benne. (Jánossy Gábor: Egyéni dolog! — Vázsonyi János: Nem mondott mást!) Jó, akkor kiegyenlítésül elfogadom, hogy a mélyen t. képviselőtársam nem vele. ihanem velem ért egyet. Nagyon megtisztelő reámnézve, hogy ezt a megkülönböztetést megtette. (Friedrich István: Jánossy sokszor ért velünk egyet, idehúz a szíve!) Ha már ilyen kedves és megértő a mélyen t. képviselőtársam, akiben jól esik mindig az ősi magyar gondolkozást és a magyar nemzeti kultúrának egyik nagyszerű megnyilvánulását felismernem, akikor ímegtkérdem: vájjon mit szól ahhoz, mit felel arra, hogy ha ilyen viszonyok vannak és olyan a helyzet, mint amilyennek azt ecsetelni vagyunk kénytelenek és ecseteli maga a polgármester úr is: nem okosabb és^ nem bölesebb-e elismerni, hogy a magyarságon még mindig a régi virtus segített, a (magyarságot még m indáig a régi szabású törvényalkotások húzták ki a kátyúból? Most is bevallhatjuk, hogy az a törvényalkotás, amely 1930-ban keletkezett, önök szerint is megviselte ezt a várost. Ha ez így van, akkor kérdem: nem azt a korszakot kell-e felidézni, amikor a főváros kommunitása a haladásnak és a boldogulásnak útján járt? Emlékezzenek vissza a t. képviselő urak: akkoriban ez a kommunitás azt mondotta, hogy meg kell váltani a gázgyárát, mert nagyon drága a gázszolgáltatás, meg kell váltani a villany gyárat, mert a, szükségletet olcsóbban is ki lehet elégíteni, mint aho.-