Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-247

Az országgyűlés képviselőházának sónkat, hogy Budapest székesfővárosban az 19d0. evi választások alkalmával a szociáldeniokratapartmyerteela szavazatok legnagyobb részét, ez a párt kapta meg a legtöbb szavazaJot,, és megint meg kell állapítanunk, hogy az 1930. evi XVIII. törvénycikk, a lex Seitovszky alapján a főváros népének ez az akarata szinten nem juthatott érvényre és kifejezésre, mert alaposan megkorrigálták. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Beszéljünk arról, hogy mi volt ez a nagy hununk Budapest székesfőváros életében. Igen,, bíráltunk, számonkértünk, ösztönöztünk, munkára serkentettük a bővérű, nehézvérű bürokráciát és napirenden tartottuk a főváros népének minden megoldatlan problémáját. Igen, bűnbánattal bevalljuk, hogy megzavartuk a bürokrácia emésztését és a városháza regi urainak nyugalmát. Igaz, előre megfontolt szándékkal, akarattal meg- akartuk zavarni és meg is zavartuk, munkára serkentettük őket. (Büchler József: A jobboldal is elismeri!) Nagyon nehezen, de mégis megindult a főváros eletében az alkotó munka 1925 után. 1920-tól 25-ig — mint mondottam és mint már Bródy t. képviselőtársunk is rámutatott — a főváros életében nem történt semmi. Az új urak és a bürokrácia el voltak foglalva a megtorlás és a bosszúállás munkájával. Ez a munka serényen folyt, de a főváros megmaradt a maga háborús züllötts égében és elesettségében. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Tanuk százezreire hivatkozom, hogy ők mondják meg, milyen volt még 1924-ben a helyzet, amikor már volt bőven anyag, munkás, lehetőség, volt minden, (Malasits Géza: Es volt potya pénz!) és nem történt semmi a főváros életében. Azt hiszem, méltóztatnak emlékezni arra, hogy még 1924-ben is úgy szaladgáltak a budapesti villamoskocsik, mint ahogy a háború idején; lezüllötten, ablaktalanul, piszkosan, mocskosan, este 10 óráig, mert akkor leállították őket, és megszűnt a főváros élete. Már Peyer Károly t. képviselőtársam is szóvátette tegnap a vízrendelet. Nem volt lelkük és akaratuk ahhoz, hogy ezt az idejétmúlt, háborús rendszabályt kiküszöböljék a főváros életéből, hogy megszüntessék azt a vízrendeletet. Már hipertrófiában szenvedett a főváros a víz szempontjából, de azért éjjel még mindig le kellett zárni a csapokat, és még mindig bezárták azokat, akik nem zárták le a 'csapokat. Méltóztatnak emlékezni arra is, hogy milyen porciók voltak a "háború alatt a gyermekek részére, hogy a háborús gyermekek nem ismerték meg a gyermeki örömöket. Egy darabka csokoládét, sósperecet, egy narancsot nem láthattak, gyermeki öröm nem volt, és mikor vége volt a háborúnak, mikor már minden lehetett volna, akkor a budapesti, háborúban agyongyötört lakosok gyermekeit rábízták a belgák és a hollandok jószívére. (Vázsonyi János: Es a svájciakéra!) Es a svájciakéra. Idegen országok jószívű embereire bízták rá a főváros nyomorgó lakosságának gyermekeit, és ha ezek a jószívű pótszülők, a hollandusok, belgák és svájciak nem jöttek volna, akkor tömeghalál lett volna itt, a budapesti gyermekek között. (Büchler József: Mintha azt nem tudtuk volna mi is megcsinálni!) Miért lehetett egy-két esztendővel később? Nem voltak jobbak a viszonyok, sőt mindig rosszabbodtak, mert 1924 óta mindig roszszabbodnak a viszonyok. Miért lehetett azután a mi fellépésünkre, követelésünkre,.. ösztönzésünkre, állandó ostromunkra a szociálpolitikai institúciókat kiépíteni, a gyermekeket ellátni, lakásokat építeni? Mondom, lassan, nagyon 7. ülése 198% március 2-án, pénteken. lassan, — mert mi lassúnak találtuk a tempót — de mégis valami történt. Emlékszem arra, hogy még 1924-ben Budapest sötét volt, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) — tagja voltam a világítási bizottságnak és így tudom — ez ellenőrizhető, megkérdezűietik t. képviselőtársaim errevonatkozólag a bizottság többi, húsz és egynehány tagját, megkérdezhetik a főváros szűkebb vezetőségét, vagy az Elektromos Művek vezetőségét, hogy minden egyes meggyújtott lámpáért közelharcot kellett folytatnunk a budapesti törvényhatóisági bizottság világítási bizottságában. Ezzel csak azt akarom bizonyítani, hogy sok mindent lehet tenni, ha akarnak, lehet akkor, ha az önkormányzat esze és szíve a helyén van, és ha a kormány nem ragadja meg és nem tereli el a kezet, amely azt végre akarja hajtani. Mondom, nem kielégítő még sok dolog, amire szükség volna. Mindenért, ami közérdek, ami a város népének érdekét szolgálta, külön-külön kellett verekedni és úgy kellett kivakarni erőszakkal a fővárostól és azután a jóváhagyást a kormánytól. Mert kétszeres verekedés volt: először bent ki kellett verekedni a határozatot, keresztül kellett verekedni a bizottságokat s a közgyűlést s azután megkezdődött a harc a kormánnyal. amely nem maradt mögötte a főváros urainak és a főváros bürokráciájának, a főváros maradiságának fenntartásában. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ez a mi nagy bűnünk, ez az a bűnhalmazat, amiért mireánk, szociáldemokratákra haragusznak. Ezért haragszik reánk a főváros reakciós pártja, illetőleg pártjai, ezért haragszik reánk a reakciós kormányzat; tisztára csak azért, amit itt elmondottam, mert kényelmetlenné tettük életüket, mert a nap minden percében ott álltunk állandóan és követelődztünk és számonkértünk és hajcsároztunk. Hajcsárai voltunk a főváros autonómiájának és rendszabályokat követeltünk; nem egészen eredménytelenül, de ismétlem és hangsúlyozom, nem is azzal az eredménnyel, amelyet mi elérni szerettünk volna és amelyet el kellett volna érnünk annak a szavazataránynak alapján, amelyről az imént beszéltem. Ki tudtunk csikarni és erőszakolni szociális intézményeket is. Ma már nem kell segítségül hívnunk az idegen államok jószívű polgárait, ma már a főváros maga látja el, már maga gondozza a főváros elesett népének gyermekeit. Vannak szép, európai stílusú intézményeink, szociálpolitikai berendezkedéseink; f természetesen nem annyi, amennyire szükség volna. Ez a nagy bűn, ez a sok bűn hozta azután létre azt, hogy a főváros reakciója összefogott az országos reakcióval és leültek tárgyalni, hogy miképpen lehetne megszüntetni ezt az 1924. évi törvényt és mivel lehetne pótolni olyképpen, hogy a szociáldemokraták befolyása és súlya a városházán csökkenjen, hogy egy kicsivel több legyen a kényelem és nyugalom és lassúbb lehessen a tempó. Megállapítottuk annak idején, — nem új ez — hogy az akkori kormány, amelynek Seitovszky képviselőtársunk volt a belügyminisztere, nagyon szívesen állt a fővárosi reakció rendelkezésére. Hogyne, hiszen a fővárosi reakció édesgyermeke volt az országos reakciónak. Megállapítottuk már akkor és most ismételjük, hogy az 1930:XVIII. te. határozottan és kifejezetten a szociáldemokratapárt ellen jött