Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-246
184 Az országgyűlés képviselőházának 2^6. ülése 193 U március 1-én, csütörtökön. kancellárnak, mint az olasz külügyi ügyvivőnek a látogatása, éppolyan kellemetlenül érintette a magyar közvéleményt és a magyar parlament tagjait is az a hirtelen történt bejelentés, hogy az orosz szovjettel Magyarország hivatalosan felveszi a diplomáciai kapcsolatot. Az egész magyar közvélemény nem érti ezt, és kérdőjelként áll az egész magyar közvélemény előtt, hogy miért lett éppen most aktuális az orosz szovjettel való kapcsolat felvétele, amelyet Ankarában és Rómában előkészítettek és készen tálalták fel a magyar közvéleménynek. Annál kevésbbé értheti ezt a magyar közvélemény, mert úgy tudom, — legalább azt hiszem, hogy ez az igazság — sem Eómánia, sem Jugoszlávia, sem pedig Bulgária egyelőre még nem vette fel a hivatalos diplomáciai kapcsolatot az orosz szovjettel, már pedig jól tudjuk, hogy az orosz külpolitika által szerencsésen megteremtett keleti Locarno egészen kellemes atmoszférát teremtett az Oroszország hátában • lévő kisebb államok, európai államok, sőt ázsiai államok között is. Nem értjük tehát, hogy az orosz szovjettel való hivatalos diplomáciai kapcsolat felvételének miért kellett éppen most megtörténnie. Utánanéztem, vájjon kereskedelmi vonatkozás, vájjon a gazdasági kibontakozásra való törekvés tette-e ezt szükségessé. De hiszen nekünk még a világháború előtt sem volt valami eleven, szerves gazdasági kapcsolatunk Oroszországgal. 1913-ban, a háborút megelőző esztendőben Oroszországnak Magyarországba való behozatala 9'4 millió korona értékű volt. Es mit hozott be Oroszország? Kőszenet, nyersolajat és bőröket leginkább. Mi pedig kivittünk 11*1 millió értékben leginkább cukrot és szappant. Az összeomlás után, Trianon után Oroszországgal mi felvettük már — úgy tudom — a gazdasági kapcsolatot, Berlinen keresztül. 1924-ben kaptunk Oroszországból — akkor még nem volt meg Romániából a szükséges nyersolajellátás — 6000 vágón nyersolajat. Ezután azonban megint szünetelt a kapcsolat s csak 1926-ban történt közeledés. 1927-től kezdve pedig a következő mértékben volt gazdasági öszszeköttetésünk az orosz szovjettel: 1927-ben a behozatalunk volt 2,887.000 pengő, kivitelünk 2,250.000 pengő értékű, 1928-ban behozatalunk 2.785.000 pengő, kivitelünk 2,732.000 pengő értékű, 1929-ben 1,595.000 pengő értékű volt a behozatalunk és 801.000 pengő értékű a kivitelünk, 1930-ban 3,089.000 pengő értékű volt a behozatalunk, a kivitelünk pedig csak 246.000 pengő értékű, 1931-ben 1,058.000 pengő értékű a behozatal és 2,724000 pengő értékű a kivitel, 1932-ben 1,431.000 pengő értékű behozatallal szemben már csak 10 vágón gyapjút vittünk ki 121.000 pengő értékben az orosz szovjet területére. (Berki Gyula: Ez az utolsó szám téves!) 1933-ban pedig 293.000 pengő értékű behozatallal szemben • 165.000 pengő értékű kivitel állt. Ez nem is állt másból, mint néhány Dieselmotorból, amelyet különféle gyárakból rendeltek. Arra pedig, mintha ez a kereskedelmi kapcsolat talán felélénkülne, semmi kilátás sincs, mert hiszen a szovjet moszkvai pártkon greszszusán a külkereskedelmi népbiztos a következőket jelentette ki (olvassa): »Oroszország a második ötéves tervgazdálkodás ideje alatt csak igen kismértékű felszerelési importot fog keresztülvinni. Az orosz gépipar a második ötéves ^terv alatt szükségleteit főként a belső termelésből fogja fedezni, ugyanígy a szovjetgazdálkodás.« A külkereskedelmi népbiztos továbbá kijelentette, hogy (olvassa): »A szovjetkormány ugyan nem csatlakozik az autarchiás országokhoz, de ennek ellenére nem hajlandó nagy külföldi bevásárlásokat eszközölni, ha csak ezek feltételei alapvetőleg meg nem változnak. Ha a szovjetkormány hosszúlejáratú hiteleket vehet igénybe alacsony kamatozás mellett, akkor megfontolás tárgyává teszi, hogy nagyobb külföldi vásárlásokat eszközöljön. Ha azonban az árak emelkednek és a hitel kamatai továbbra is áremelkedéseket okoznak, a szovjet nem hajlandó külföldön nagyobb vásárlásokat eszközölni.« Végül kijelentette a külkereskedelmi népbiztos, hogy a szovjetkormánynak sikerült külföldi adósságait nagy mértékben csökkenteni és külkereskedelmi mérlegét aktívvá tenni. Míg SzovjetOroszország kül forgalmi egyenlege 1931-ben 300 millió rubellel passzív volt, s ez 1932-ben folytatódott, de a passzívum már 134 millió rubelre esett, addig 1933-ban először sikerült elérnie, hogy külforgalmát 150 millió rubel aktívummal zárta le. Bár Oroszország Franciaországgal sokkal szervesebb és barátságosabb kapcsolatot tart fenn, mint velünk magyarokkal, mégis Franciaországból a^ legutóbbi esztendőben a 471 millió rubel értékű orosz bevitellel szemben csak 40 millió rubel értékű árut vittek ki az orosz szovjet területére. Ezért nem értem, mi tette aktuálissá hirtelen az orosz szovjettel való hivatalos diplomáciai kapcsolatnak a felvételét. Tudom, hogy 1924-ben majdnem megkötöttük és majdnem felvettük vele a diplomáciai kapcsolatot. Információim szerint akkor talán nem is ártott volna azt felvenni, mert emlékezzünk vissza arra, hogy micsoda borzasztó izgalmat váltott ki a kisantant berkeiben az a sizándiék, hogy a hivatalos magyar kormány az orosz szovjettel diplomáciai kapcsolatba óhajt lépni. Most azonban igazán nem értem, mi okozta ezt az irányváltozást éppen akkor, amikor valamiképpen nyugat felé iparkodunk erősebben orientálódni és — blokknak vagy akárminek nevezzem ezt — egy érdekcsoportot létesíteni bármiféle szerződések és organikus kapcsolatok által. Mit várhatunk mi Oroszországtól? Nagyon tartok tőle, — és a főváros sorsával is öszszefüggésben áll ez — hogyha megjelenik itt Budapesten az orosz diplomata, ugyanakkor — ha felvesszük velük a hivatalos kereskedelmi kapcsolatot — nemcsák a 'hivatalos orosz diplomácia lesz képviselve a fővárosban, hanem itt lesz ugyanakkor az orosz kereskedelemnek egy külkereskedelmi képviselete is, és akkor nemcsak az orosz diplomata élvezi az exterritorialitás jogát, hanem maga a külkereskedelmi képviselet is. Ma még nem járnak Budapest alatt szovjethajók, a diplomáciai kapcsolat felvétele után azonban semmi akadálya sem lesz annak, hogy az orosz szovjethajók feljöjjenek ide egészen Budapest alá. A csempészés — nem árukban, hanem más mindenféle egyéb dugárúkban, ami a magyar nemzetre nézve kétszeresen veszedelmes lesz — könnyen megtörténhetik majd. Hiszen láttuk ezt a közelmúltban a szomszédban. Tudjuk, hogy a zománcedény maszkja alatt mit szállítottak be a szomszédos Ausztriába. Az a kérdés, vájjon mi teljesen immúnisak vagyunk-e, nem kell-e nekünk attól tartani, hogy az orosz szovjettel való diplomáciai viszony felvétele veszedelmet hoz reánk magyarokra. Még érteném, ha egy teljesen rendezett,