Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-246
Az országgyűlés képviselőházának 2UB. leik vagy dadáik nem tudnak vigyázni, kimehessenek a játszóterekre s ott okleveles tanítók és tanítónők felügyelete alatt játszhassanak és élvezhessék gyerekéveiket. Kérnék egy fél óra meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház hozzájárul. Müller Antal: T. Ház! Az út- és csatornaépítés is elsőrendű kötelezettség a székesfővárosnál okkor, amikor az utóbbi években a költségvetésnek 14%-át ez a tétel alkotta. Minthogy a főváros lakossága a belső területről mindinkább a külső területre, a perifériákra húzódott, részben családi házak építésével kapcsolatosan, részben pedig a drága lakásbérek késztették őket arra, hogy kifelé vándoroljanak, a székesfőváros kénytelen a perifériákra való húzódást követni, s a lakosság után menni közműveivel, így a vízvezetékkel, gázvezetékkel, villany- és csatornahálózattal is. 1931-ben 28 millió pengő értékű csatornát építettek, 1932-ben 24 millió, 1933-ben 19 millió értékűt. Ezt azért hozom fel, mert a fenti munkák óriási módon járultak hozzá a fővárosban a munkanélküliség enyhítéséhez. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy az útépítés és csatornaépítés az, amely a legtöbb munkaerőt veszi igénybe, vagyis a költség legnagyobb százaléka nem a nyersanyagbefektetésekre, hanem a munkabérekre megy. Szükségmunkát az elmúlt évben 4*5 millió pengő értékben végeztetett a főváros. Ezzel a ténykedésével 7 millió négyzetméter kocsiutat és 4*5 millió négyzetméter gyalogutat építtetett meg. Különösen nagyfontosságú, hogy az összes kivezető főutakat megépítette a főváros. Ez is óriási nagy áldozat, hogy a Pest környékéről bejövő autók, kocsik könnyen közlekedhessenek. Azokat az elhanyagolt utakat, amelyeket évtizedeken keresztül nem tudtak rendbehozni, az utóbbi években megcsinálták. A csatornázás a következőképpen alakult. A főgyűjtőcsatornák hossza Budapest székesfővárosban 46 kilométert tett ki, a mellékcsatornáké 687 kilométert. A csatornákban összegyülemlett szennyvizek szivattyúcsatornák közvetítésével jutnak a Dunába. Ilyen telep 5 van a fővárosban. Ezt azért említem meg, mert a leghigiénikusabban, a legmodernebbül vannak építve, úgyhogy ha külföldi mérnökök vagy szakértők jönnek Budapestre és megnézik szivattyútelepeinket, a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoznak azokról. Az utóbbi három évben nagymértékben haladt a csatornázás fejlesztése. 1931-ben 23 kilométert, 1932-ben 22, 1933-ban 33 kilométer hosszúságú csatornát építettek. Ez már közegészségügyi szempontból is fontos és nagyjelentőségű, mert a perifériákon lévő pöcegödröket feleslegessé tette. A most említett építkezéseknél nagyon sok munkás jutott munkához és nemcsak a munkások érezték ezt meg, hanem a főváros iparossága és kereskedelme is érezte ezeknek a szükségmunkáknak áldásos hatását. Elérkeztem most ahhoz a részhez, amelynek különösen azokat a képviselőtársaimat kell érdekelnie, akik termelő rétegeket vannak hivatva képviselni, hiszen köztudomású, hogy Budapest székesfőváros az ország legnagyobb fogyasztópiaca. Egymillió lakosa aránylag a legtöbbet fogyasztja. A főváros a közélelmezés terén is nagy áldozatokat hozott. Az utóbbi 10 esztendőben 16 millió pengőt ruházott be^ közélelmezési intézményekbe. Uj marha-, sertés- és borjúivásárcsarnokokat létesített korszerű vasúti berendezkedéssel. Felépült az új élelmiszer-nagyülése 1931 tnáfcitis 1-én, csütörtökön. 171 vásártelep a nagybani exportvásárok lebonyolítására. Hat új kerületi élelmiszervásártelep épült, ahol a termelők közvetlenül a fogyasztóknak árusíthatják termékeiket. Ezek az intézmények körülbelül 45 millió pengő áldozatot jelentenek. Mi okozza a termelői és fogyasztói árak közötti nagy f különbséget? Énről a témáról itt a Házban már többször esett szó és mindig azt mondották, hogy a főváros óriási nagy vámtételei, a kövezetadó és egyéb tételek drágítják meg az elsőrendű élelmicikkeket úgy, hogy a termelő nem kap értük eleget, viszont a fogyasztó nagyon drágán fizeti meg azokat. Azt látom, hogy a csekély értékű burgonyánál 140%-kai drágul az áru addig, amíg a termelőtől a fogyasztóig jut. A polgármester kimutatta, hogy a tejnél 100%-os a drágulás, sőt a legutóbbi tejkimutatás szerint azt mondhatjuk, hogy 300%. A vágóállatoknál 13—17%, a húsnál a vágási költségekkel együtt 50—57%, a kenyérnél a sütési művelettel együtt 40% a drágulás. (Strausz István: Miért?) Azt kérdi Strausz István képviselőtársam, hogy miért. Leszek bátor erre is válaszolni. A törvényhatósági tanács foglalkozott ezzel a kérdéssel és a polgármestertől részletes kimutatást kért anranézve, hogy mi teszi ilyen magassá az elsőrendű élelmicikknek árait, miért van az, hogy a burgonya 140%-kal drágult, stb? A polgármester részletes kimutatást adott, amelynek adatai közül, — csak a százalékos adatokat vagyok bátor felolvasni. A sertés áránál 3%-ot jelent az a drágítás, amely a főváros részéről történik, a burgonyánál 1'8%-ot, a marhahúsnál 2%-ot és így tovább. Nem akarom ezeket az adatokkal fárasztani a t. Ház türelmét, mert majdnem mindegyik körülbelül ilyenformán alakult, úgyhogy a székesfővárosi kövezetvám és az egyéb tételek maximum 3%-ot jelentenek az áraknál, tehát én a kimutatások alapján megállapíthatom, hogy tényleg úgy áll a helyzet, amint Petrovácz képviselőtársain a napokban közbeszólás formájában mondotta, hogy 2 1 /*, maximum 3%-kai drágítják a városi illetékek az élelmet. (Farkas Elemér: Tizenhétféle illeték van.) ~Ügy van, itt van benne a kimutatásban. (Farkas Elemér: Működési díj és egyebek!) Az ipar és kereskedelem érdekében a főváros mindent megtesz, ami csak módjában áll, hiszen hivatása is az ipartestületek felügyeletét ellátni, iparhatósági teendőket végezni, a kontárkérdésekben bíráskodni és mindazokat az ipari kérdéseket, amelyek egy ilyen nagy város ipari s kereskedelmi életében előfordulnak, eldönteni. Legyen szabad egy-két szóval kitérnem a hitelkérdésekre. A szkesfőváros gondoskodott arról is, hogy a székesfőváros kisiparosai és kiskereskedői bizonyos hitelszerv révén hitellel elláttassanak. Megalkotta a Budapesti Kisipari Hitelintézetet, amely intézet ezidőszerint 16 millió pengőt nyújt már a kisiparosoknak. Ehhez járul természetesen a községi takarék mintaszerű működése, amelyre nem akarok itt bővebben kitérni. Legyen szabad a munkáskérdésnél megemlítenem azt, hogy a székesfőváros mindig emberséges munkabért fizetett, megalkotta a nyugdíjszabályzatot, a fővárosi üzemekben dolgozó munkások részére munkásjóléti intézményeket létesített. Említés tétetett arról is, hogy az üzemek munkásai nagyobb munkabért kapnak, mint a
