Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

26 Az országgyűlés képviselőházának 226. ülése 1933 december 11-én, hétfőn. ^ legyünk egészen őszinték, amilyen jelesnek méltóztatott említeni a bírói kart, — és ezt elismerem — igaz, kevés dolgom van vele, nem mondhatjuk azt, hogy a tisztviselői kar száz percentig jeles. Mert minden minisztériumban vannak olyanok, akik az igát húzzák, akik tizen-tizen öten jelentik a munkát és vannak olyanok, akik protekció útján jutván be a minisztériumba, tehetség és szorgalom nélkül teljesítik szolgálatukat.» (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Azt hiszem, hogy a magyar minisztériumokról és a magyar közigazgatásról szomorúbb és lesújtóbb kritikát ebben a Házban még nem mondtak! (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ha azt mondja a miniszterelnök úr, hogy egy-egy mimisztérimuban tizen-tizen öten vannak, akik végzik a munkát és a többi tisztviselő tehetség és szorgalom nélkül van abban a minisztériumban elhelyezkedve, engedje meg a miniszterelnök úr, hogy ezt a kijelentését csak azzal tudjam menteni, amit már az előbb említettem, hogy „a. miniszterelnök úr az állami életnek csak bizonyos szűk területén van odahaza. Mert mi ezt jobban tudjuk, t. Ház, mi tudjuk, hogy a magyar tisztviselői kar és a magyar^ minisztériumok tisztviselői kara minden százalékos megosztás nélkül, hivatásának a magaslatán áll. (Igaz! Ügy van! a balés á szélsőbaloldalon.) És lehet, Ihogy a miniszterelnök úr súlyosan elítélte azt a tisztviselőt, aki 8 óra 30 perc helyett 8 óra 32 perckor érkezett a minisztériumba, de én ezzel szemben ismerek olyan minisztériumi tisztviselőket, akik késő éjszakáig dolgoznak, hogy meg tudjanak birkózni a maguk nagy fizikai és szellemi munkát igénylő feladataival. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Egy hang a jobboldalon: Ügy van! Ebben nincs köztünk nézeteltérés!) Hogyne volna nézeteltérés, ha a miniszterelnök úri szerint egyegy minisztériumban csak tíz-tizenöt olyan tisztviselő van, aki megfelel a mértéknek. (Jánossy Gábor: Azt világviszonylatban mondta! — Élénk derültség. — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Rassay Károly: Ezzel szemben, t. Ház, a miniszterelnök úrnak a szelekcióra mondott megállapításai is bizonyos tekintetben revízióra szorulnak. Már közbeszólás formájában is mondtam a miniszterelnök úrnak, ma is mondom: a szelekciónak eddig is megvoltak az eszközei. Kétféle eszköze volt a szelekciónak: az egyik az volt, hogy a kinevezés a mindenkori miniszter kezébe volt letéve és a miniszter azoknál a kinevezéseknél figyelembe vette és figyelembe vehette a tehetséget, a szorgalmat, a munkát és szelektálhatott és semmiféle olyan törvényes szabály nem volt, hogyha valakit segédfogalmazónak kineveztek, az illető 35 vagy 40 év alatt úgy, ahogy a miniszterelnök úr gondolta, miniszteri tanácsossá lépjen elő. Gyakorlati példák is voltak rá, hogy ez a szelekció érvényesült. Ez volt a tehetségre vonatkozó szelekciónak a módja és útja. Ami pedig a munkateljesítést és a, szorgalmat illette, a szelekciónak volt egy másik módja: a fegyelmi. Mert hiszen a miniszterelnök úrnak tisztában kell lenni azzal, hogy a fegyelmi törvények értelmében az a tisztviselő, aki nem végezte a munkáját szorgalommal és szaktudással, fegyelmi alá került és a fegyelmi módot nyújtott egészen a tisztviselői állásból való elbocsátásra. A szelekciónak tehát két eszköze volt: az előléptetéseknél való szelektálás és súlyos esetekben a fegyelmi eljárás. Mint a két eszköz a mindenkori miniszter rendelkezésére állott. . A szelekció mellett azonban a miniszterelnök úrnak a másik argumentuma a kén y szernyugdíjazási szakasznál a fegyelmezésnek a szempontja volt. A miniszterelnök úr ezt röviden abban a (megállapításban foglalta össze, hogy a tisztviselő eszköz a mindenkori kormány kezében. (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Es vitába is bocsátkozott Wolff Károly t. képviselőtársammal, hogy vájjon ez a tétel megáll-e, vagy sem. Nem áll meg, mert a tisztviselő eszköz a végrehajtóhatalom kezében a törvények végrehajtására, a törvényes kötelességek teljesítésére, (Ügy van! balfelől.) de nem a mindenkori kormányok kezében eszköz, mert ha ez így volna, akkor talán a miniszterelnök úr nem ülne azon iá helyen! Mert én figyelmébe ajánlom a miniszterelnök úrnak, hogy amikor 1919-ben a kommün megbukott, akkor az a tisztviselői kar megtagadta az engedelmességet és az általa perhorreszkált paszszív rezisztenciába ment át és ez a passzív rezisztencia tette lehetővé azt, hogy nagyobb felfordulások nélkül megbukott a kommün után következő kormány is és azután lehetővé tette természetesen az alkotmányos élet megindulását. ! A tisztviselőt odáig ledegradálni, hogy az a mindenkori kormány kezében egy akarat nélküli eszköz, nem lehetséges. A tisztviselő jogi állását tehát igenis biztosítanunk kell és el kell utasítani azt a gondolatot, hogy egy ilyen nem őszinte szakasszal, egy ilyen nem őszinte rendelkezéssel fegyvert adjak a miniszterelnök úr felfogásának, módot adjak annak érvényesítésére, hogy a tisztviselőt a mindenkori kormány kezében eszköznek tekintsük. Példát mondok. Akármilyen nagyszerű dolog volt az a tattersali gyűlés, de azt a tisztviselőt, aki nem tartotta szükségesnek, hogy a kirendelésnek engedelmeskedjék, nem lehet megfegyelmezni, nem lehet elbocsátani, azzal szemben nem lehet azt megállapítani, hogy annak a kötelezettségnek, hogy eszköznek tekintse magát a kormány kezében, nem tett eleget. (Jánossy Gábor: Nem is bántja senki azért! — Farkas István: Na, na! Ügy vezényelték ki őket! — Büchler József: En már tudok esetet!) A (miniszterelnök úrnak éppen ez az indokolása még fokozottabb mértékben kötelesséerünkké teszi, hogy a szolgálati pragmatikát állítsuk oda előfeltételéül az ilyen rendelkezésnek, amely itt le van fektetve. Es ne méltóztassék azt hinni, igen t. Ház, hogy mi talán azért küzdünk a szolgálati pragmatikáért, ihogy a tisztviselő politikai meggyőződését megszerezve, besorozzuk a mi politikai táborunkba. Nem, t. Ház, néni azéi-t tesszük ezt, hanem azért, mert mi féltjük a polgári jogokat az ilyen függetlenségükben korlátozott tisztviselőiktől. (Ügy van! Ügy van! — Taps a baloldalon.) Az a nagy veszedelem, hogy eszközeivé lévén a mindenkori kormánynak, nemcsak a maguk politikai függetlenségét veszítik el, hanem eszközei lesznek annak is, hogy a polgári jogokat, a polgári szabadságjogokat is megnyirbálják és lehetetlenné tegyék! Nekünk tehát ezzel a kényszernyugdíjazási szakasszal szemben teljes ellenállást keli kifejtenünk. Nagyon kérem a i túloldalt, há már pártértekezletet méltóztatnak tartani, méltóztassanak ezzel a szakasszal szemben élesen állástfoglalni, de ne azokkal a (kisegítő módosításokkal, amelyeket itt Petrovácz t.