Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-228

Az országgyűlés képviselőházának 228. ezt a 4(W milliót visszakapnék, amely ott szere­pel a számadásokban és amellyel kapcsolatban arra kért a kormányelnök úr bennünket, hogy ne kritizáljuk a multat. Hát nem kritizáljuk, de elkeseredünk rajta és példákkal mutatjuk ki, hogy meg kell állani ezen a lejtőn, mert annak, hogy ilyen demagógia keletkezhetik ebben az országban és, fájdalom, az utóbbi időben itt a képviselőházban is, ez is egyik forrása. Azért jutottunk el idáig, mert ebben az országban, ahol mindig az alkotmányosság, a meggondolt­ság és az emelkedettség volt az úr és a tekin­tély, most ebben a lezüllött gazdasági világban fölveti a fejét az efajta demagógia. Éppen ezért a miniszter urat — aki ügyvédi székből és egy nagy kereskedelmi vállalatnak intéző köreiből jött ebbe a bársonyszékbe, ahol mi tiszteljük őt és ismerjük jószándékát — erre a nagy és ki­tűnő múltjára való hivatkozással kérem, mentse meg a kereskedőket és mentse meg a kereskedő­világot, mert vallom és állítom, hogy a keres­kedővilág elpusztulása nyomán elpusztul a vá­sárlóközönség is, mert a cégek elpusztulása nyomán elpusztulnak az alkalmazottak. Mélyen t. miniszter úr, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a következőket. Létezik kultúrországokban egy törvény, amely azt mondja, hogy ha egy kereskedő üzletet nyit egy házban, akkor az a háznak értékét emeli és külön törvény gondoskodik arról, hogy a háztulajdonos ne használhassa ezt ki vele szem­ben sem felmondással, sem házbéremeléssel. Franciaországban ez a törvény már rég meg­van. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy a cégek és a műhelyek védelmére gondolkozzék azon, nem lehetne-e valamikép intézményesen megszilárdítani ezeknek a kereskedőknek és iparosoknak a helyzetét. Megkonstruáltuk a v édett birtok fogaimát. Mindenki azt mondja, valljuk ezt ezen az oldalon és a másik oldalon is mindnyájan, hogy a védett birtok fogalma és a védet birtok felügyelete nagy nemzeti ér­dek, de vegyék észre az urak, hogy a birtokon kívül létezik itt még más kereseti forrás is. Azok teljesen ki legyenek szolgáltatva? Hát azok csak folyton azzal töltsék az idejüket, hogy máról-holnapra^ éljenek? A kereskedő­világ ismer egy mondást, amely így szól: «Ein Loch auf, ein Loch zu», aki abból él, az tudja csak azt, hogy ez mi. Betömi az egyik üres helyet és próbál megélni egyik napról a má­sikra. Ez a balkanizálódás, amely^ széles terü­leteken lesz most úrrá. ez az országos tönkre­jutás forrása. A kereskedők, mint szemérmes szegények állnak boltjuk ajtajában és a cég becsületéért kínlódnak reggeltől-estig, kölcsönökkel, zá­logbaadással nem tudnak menekülni attól, hogy el ne vegyék, el ne transzferálják for­galmiadó miatt holmijukat, áruikat. Ezt így tovább fenntartani nem lehet, mert akkor hiába segítik meg a mezőgazdaságot, mert hiába van termés ott, ahol nincs aki eladja. Amikor a Strasser és König céget kellett eltemetnünk, akkor a gazdák siratták a leg­jobban, mert egy tisztességes, patinás, évszá­zados cégnek ilyen elmúlását az egész agrár­termelés megsínyli. Kérem a miniszter urat, méltóztassék a szomszédjában r ülő t. pénzügy­miniszter úrnak alkalmilag átszólni és azt mondani, csakugyan nem járja, hogy elviszik a pultot, csakugyan nem járja, hogy 6 pengő 50 fillérért, ha nincs ott készpénzben, kimegy a transzferáló kocsi és leszedi a stelázsiról a portékát a boltos szemeláttára és a vevőkö­zönség jelenlétében. Elviszik, de nem tudnak KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIX. ülése 1933 december 13-án, szerdán. 89 vele semmU sem^ kezdeni, mert nem tudják eladni. Az árverési csarnokban bagatell áron kell elvesztegetni ezeket az árukat. így ko­moly államháztartást, komoly, meggondolt és átgondolt pénzügyi politikát nem lehet foly­tatni. Ezért azt mondom a mélyen t. kereske­delemügyi miniszter úrnak: próbálja meg, hogy ne az adófizetési készségről beszéljen folyton. Mert a kollégái arról szeretnek be* szólni, hogy nincs adófizetési készség, nincs adómorál. Képesség kell, nem készség! (Tauf­fer Gábor: Pénz!) Mert nem arról van szó, hogy valaki nem akar fizetni, hiszen nincs, aki ne akarna fizetni, de nem tudnak fizetni. (Tauf fer Gábor: Nincs vásárló!) Most azt mondják egy kegyes gesztussal, hogy kará­csony hetében nem lesz árverés. Köszönjük, ne legyen árverés, de nem farsangi ünnepség­ről, nem farsangi mulatságról van szó, ha­nem arról, hogy hogyan él meg ez a világ és hogyan kerülheti el a csődöt­Ki kell irtani a protekcionizmust és meg kell teremteni a műhely és a bolt védett helyzetét. Törvényt kell erről hozni. Nem mondom, hogy egy ideiglenes moratoriális törvényt, mert ez nem jó az ország hitele szempontjából sem, mert ahol egy társadalmi rétegnek moratóriumot adogiaitnak, az nem jó jel, az kifelé nem jó reklámcédula., hanem imkábib törvénnyel kell szabályozni, biztonsá­gosabbá tenni a kereskedelmi forgaJoan 1 rend­jét. Figyelmébe .ajánlom a mélyen t. miniszter úrnak, hogy megjelent egy tanulmány, amely­nek címe: «A világgazdasági válság forduló­pontja», amely külföldi autorok felhasználá­sával kimutatja hogy gondoskodni kellene egy áruindextörvény meghozataláról. (Váry Albert: Ki írta?) Sombart nyomán írta egy itteni dr. Schutz Pál nevű író. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat. hogy beszédideje lejárt. Gál Jenő: Csak öt percet kérek. (Helyes­lés.) Elnök: Méltóztatik megadni? (Igen!) Ha igen, ezt határozatként kimondom. Gál Jenő: A tanulmány szerint a hitelező, amikor valutáris ingadozások vagy transz­fermoratóriumok vannak, az arany értékiben el­adott árunak ugyanolyan aranyértékben való megfizetését követeli, nem jár el igazságosan, hiszen áruindex alapján kellene a fizetést tel­jesíteni a szerint, hogy mit ér az az áru. Ha ugyanis az állam pénzügyi politikája miatt a valutáris változások miatt a kereskedő elve­szíti azt az összeget, éppen az értékállandóság rovására, amelyet neki fizetnie kell, akkor ott fogunk tartani, hogy mindenki el fog pusz­tulni, akinek nincsen rezerv-tőkéje. Úgyis azt mondják, hogy már idő kérdése az egész, ki előbb, ki később, de ha így tart, akkor min­denki el fog pusztulni. Vidéki képviselőtársaim éppúgy, imint városi képviselőtársaim meg­mondhatják egészen őszintén, hogy akárhová megy az ember, bármilyenrendű-rangú válasz­tóhoz, mindenki azt mondja: uram, nem megy tovább, nem bírjuk tovább. Ügyvédek, orvosok, kereskedőik éheznek. (Tauf fer Gábor: Öngyilko­sok lesznek!) így nem mehet tovább. Nem lehet a problémát megoldani seim bankettel, sem ünnepléssel, sem felvonulással. (Farkas­falvi Farkas Géza: Pedig az a legfontosabb!) Jó volna, ha ezen ünnepségek alkalmával a nemzeti lelkiismeret hangján megszólalna va­laki őszintén és nem dicsérő, magasztaló han­gon, hanem a szomorúság és az elkomorulás 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom