Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-228

Az országgyűlés képviselőházának 228. viselőtársaim is elismerték. (Rassay Károly: Még akkor is. amikor önök nem helyeselték') Csodálkozom azon, hogy egyes ellenzéki szónokok olyan színben kívánták feltüntetni a Nemzeti Egység Pártjának képviselőit, mint akik szívtelenek és tiszt viselőellenesek vagyunk és nem lennénk megértőek. (Zaj a baloldalon.) Ez annál csodálatosabb, mert úgy egyes ellenzéki sajtóorgánumokban, mint az ellenzéki népgyűléseken valósággal ellenszenvet szítottak a tisztviselők ellen a nép körében (Zaj és ellenmondások a bal- és a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: Na, na! Melyik sajtó volt az?) és most a tisztviselők védelmezőiként szeretnék masnikat feltüntetni. (Rassay Károly: Melyik sajtó volt az?) Megértem ezt, t. képviselőtársaim és t. Ház, mert más a parlamentben beszélni, (Rassay Károly: Nekünk egyforma!) más az újság szempontjából és más az adófizetők előtt beszélni. (Rassay Károly: önök választják ezt így ketté, nem mi!) Sokszor azt mondották az ellenzéki népgyűléseken, saját fülemmel hallottam és önök is tudják, hogy a nagy tisztviselői kar tönkreteszi ezt a kis csonka országot. (Egy hang a balközépen: Csak a magas fizetések!) Most már nem lehet visszafelé azt mondani, hogy csak a magas fizetések, mert hiszen mindenki elismeri, önök is, hogy a túldimenzionált tisztviselői kart valamiképpen mégis csak el kell helyezni és e téren rendet kell teremteni. (Rassay Károly: A sok egyetem és a Collegium Hungaricumok !) Most. amikor a kormány ilyen javaslattal jön, figyelembevéve azokat a szempontokat, amelyeknek a figyelembevételét a pénzügyi helyzet megengedi, csodálkozom azon, hogy éppen azon az oldalon, ahol ezt mindig hangosan követelték. (Ügy van! a jobboldalon.) tanúsítanak ellenállást. (Rassay Károly: Az, hogy ön most itt beszél és hogy nem délelőtt mondja el ezt a bölcseséget. százezer pengőbe kerül! Miért dobjuk ki ezt a százezer pengőt? — Ügy van! a baloldalon.) Petrovácz Gyula t. képviselőtársam a keresztény gondolkozást vindikálta pártjának. (Petrovácz Gyula: Ügy van!) Engedje meg, hogy a keresztény elveknek amaz igazságait mi is valljuk, (Helyeslés a balközépen. — Petrovácz Gyula: Helyes, de gyakorolni is kell!) mert tud-juk, hogy a munkás érdemes az ő bérére. De ez nemcsak az egyik osztályra kötelező, hanem áll a nemzet egyetemére is. (Rassay Károly: Az öncélú nemzet egyetemére!) Éppen ezért én nem is társadalmi osztályszemüvegen keresztül nézem ezt a kérdést, hanem keresztény lélekkel és nemzetgazdasági szempontból. (Helyeslés a balközépen.) Rassay Károly t. képviselőtársam — akinek nagyon nagy kedve van most a közbeszólásokra (Rassay Károly: Hát mit csináljak?) — tagadhatatlanul elismert nagyszabású beszédében azt mondotta, hogy nem lehet csak egy osztályt támogatni, amint ezt a kormány a gazdavédelmi rendelettel tette. (Rassay Károly: Nem bizony! — Farkasfalvi Farkas Géza: Dehogy tette!) Vitassák meg máskor, hogy kinek van igaza. — Amíg a mezőgazdának nem kellett védelem, addig jól ment a sora, (Rassay Károly: Mindenkinek!) a nemzet minden osztályának, inarnak. kereskedelemnek. Akkor neím kellett fizetéscsökkentés, mindenki megkapta a maga munkabérét, mert a? államhoz is befolytak az adók. Amióta azonban a föld nem bírja a terheket a terményárak alaesonysága és a terhek növekedése ülése 1933 december 13-án, szerdán. 71 miatt, azóta van ez a mai helyzet. Elsősorban tehát igenis, az országnak ezt a társadalmi osztályát nem osztályérdekből, hanem a nemzet egyetemes érdekéből kell támogatni. (Ügy van! a jobboldalon. — Rassay Károly: De miből támogatja, honnan veszi a pénzt hozzá?) Méline. volt francia miniszterelnök és nagy államférfi a nemzet társadalmát, a nemzet életét fához hasonlította. Valamint a fának vannak gyökerei, törzse, ágai, levelei, lombkoronája, úgy a nemzet életfájának is és valamint a fa a gyökérből táplálkozik, éppúgy táplálkozik a nemzet életfája a gyökérből. A gyökér pedig, t.^ Képviselőház, a mezőgazdasági élet, amely életet ad ennek az egész nemzetnek, (Ügy van! a baloldalon. — Zaj.) Éppen ezért én egyetértek előttem szólott t. képviselőtársammal abban, hogy mihelyt a nemzet életfájának gyökere szenved, — mert úgy képzele.m a törzset és az ágakat, mint a nemzet életfájának többi 'hajtását és úgy látom az értelmiséget, mint a lombkoronát, amely kell, hogy mindig ékesen felül álljon — elszárad a fa többi része, lehull a lombkorona és elpusztul minden. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Rassay Károly: De most azt akarják, hogy az ág táplálja a gyökeret!) T. képviselőtársam, én nagyon szívesen hallgattam önt, hiszen éppen azért jegyeztem meg mindent, mert nagyon szívesen figyeltem a szónokokat. Amikor mi nemzeti együttérzésről beszélünk és azt mondjuk, hogy nem egy társadalmi osztály kérdése ez a szőnyegen fekvő javaslat, akkor csodálkozom, hogy mégis a szóáradat özönével akarják fejtegetéseimet megállítani. (Dinich Ödön: Abszolút nem, helyeselünk, nincs itt hiba semmi! — Rassay Károly: Ez csak megtiszteltetés!) Sokan kifejtették már pártunk részéről is aggodalmukat és én is azt mondom, hogy ismerem a gazdanyomort és ismerem e mellett a tisztviselőnyomort is, különösen a kisebbfizetésű tisztviselőknél és közalkalmazottaknál. Éppen ezért én azt szeretném, ha a kormány a létminimumot megállapította volna (Helyeslés balfelöl. — Rassay Károly: Egyet akarunk!) és a megélhetéssel küzdő alsóbb fizetési fokozatokhoz nem nyúlt volna. (Ügy van! Ügy van! Tavs balfelöl. — Müller Antal: Szavazzuk meg! — Petrovácz Gyula: Benne vagyunk!) Ismerem azonban a falu nyomorát is, ahol a végrehajtások folynak nemcsak a kamatért, de még az adóért is, amelyet sok gazda minden jószándéka mellett sem tud előteremteni semj miképpen sem. Nagyon jó gazda, vagy önálló keresettel bíró egyén a mai időben az, aki nem havonta, hanem negyedévenként is lát 100 pengőt. Megbecsülöm a közalkalmazottakat és értékelem ezeknek nagy munkáját, de ne felejtsék el azok, akik a középosztály lelkében ebben a nehéz helyzetben az elégedetlenséget próbálják, akarva nem akarva, elhinteni, hogy ha kevés is az, amit ma a nemzet adhat, de a gazdasági foglalkozású egyén, akár gazda,, akár kereskedő, akár iparos, a legjobb szorgalommal, idegölő munkával sem tud olyan tőkét gyűjteni, amelynek kamataiból úgy élhetne öregsége idején, mint ahogy a tisztviselő nyugdíjából él. Elismerem, hogy a tisztviselőnek szerzett joga van és méltán megérdemli, de akkor el kell ismerni a falu népénél, a mezőgazdánál, a kisiparosnál, valamint a más foglalkozású adófizető polgároknál is azt az örök jogot, azt a szerzett jogot, amelyet apáival együtt szerzett, tőlük örökölt s amelyet most árverésen elkonfiskálnak tőle.