Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-228

6Q Az országgyűlés képviselőházának 223. ülése 1933 december 13-án, szerdán. T. Ház! Még ez a forradalmi korszak sem kívánta a köztisztviselőktől azt, hogy függetlenségüket áldozzák fel. (Buchinger Manó: De a mostani kormány kívánja!) Elnök: Csendet kérek, képviselő úr! Müller Antal: Éppen ezért aggodalommal látom a benyújtott törvényjavaslatot, mert azt látom, hogy abban a nemzeti gondolat és a magyar alkotmányos élet aláaknázásáról van szó. Attól félek, hogy ezáltal a miniszterelnök úr precedenst teremt arra, hogy a köztisztviselői függetlenség a mindenkori kormány kezében a pártpolitika posványába süllyedjen. Mint említettem, a nemzeti gondolat és a magyar alkotmányos élet aláaknázását látom ebben a javaslatban, mert lehetőséget nyújt egy anás kormányzatnak, mely a mai kormányt felváltja, vagy egy későbbi kormánynak: arra, hogy éppen a legmegbízhatóbb tisztviselőket kicserélje a maga politikai érdeke szempontjából, s a legmegbízhatóbb nemzeti érzésű tiszt-, viselők helyett olyanokat állítson be, akik az ő politikai érdekeiknek megfelelnek. Azt mondják: minden nemzet talpköve a ! tiszta erkölcs. Ez igaz is, szerintem azonban ehhez^ még három dolog szükséges: a katonai, a bírói és a köztisztviselői függetlenség. Ez a törvényjavaslat a bírói és köztisztviselői füg- { getlenségen nagy csorbát üt a 2. §-szal, amely > •a tisztviselő elküldését bármikor lehetővé teszi és amely egy olyan bizottságot kreál, mely szerintem nem felelhet meg annak, amit a köztisztviselők a tárgyilagos bírálat szempontjából^ elválhatnak. Mint országgyűlési képviselő, állítom, hogy jogos az a félelem, amely a köztisztviselőket elfogta. Miért^ zárja ki ez a törvény a közigazgatási bíróság fórumát, azt a 'magyar bíróságot, amelynek ítéletére minden egyes polgártárs nyugodtan bízza a maga ügyes-bajos dolgait, mert ennek a bíróságnak eddigi működésével mindenki meg volt elé- j gedvel E helvett a törvény alkot egy fórumot, amely mandátumát a mindenkori kormány kegyeiből nyeri. T. Ház! Tegnap Petró Kálmán t. képviselőtársam meglehetősen hosszasan foglalkozott a bírói függetlenségen esett csorbával s hibáztatta, hogy ez a bírói kar, amellyel igazán mindig meg voltunk elégedve, a jövőben a törvénytervezet értelmében nem marad független, s nincs biztosítva az a szabad elhatározása, amellyel a múltban rendelkezett. Ha az igazságszolgáltatásba vetett bizalom meginog, akkor meginog a bizalom a szerzett jogban is. Egyszer már láttunk lábbal tiporni jogot, amikor felfordulás volt az országban és — mint mondottam — akkor éppen a köztisztviselői karnak és a derék magyar érzelmű polgárságnak az összefogásán múlott, hogy a jognak ezt a lábbal tipr ást hamarosan ki bírtuk heverni. Mi a jog alapján állunk akkor is, amikor területeink visszaszerzését követeljük, amelyeket jogtalanul elraboltak tőlünk. Nekünk tehát nagyon nagy súlyt kell helyeznünk^ a jogbiztonságra, mert mi ennek az alapján állva, követelünk igazságot Magyarországnak. De ez a törvényjavaslat nemcsak a köztisztviselők és nyugdíjasok ügye, hanem ügye a többi társadalmi osztályhoz tartozó polgároknak is. En, mint aki a közgazdasági életben eleget forgok, pár szóval bátor leszek rámutatni arra, hogy mit jelent ez a törvényjavaslat az iparban és a kereskedelemben. A tisztviselői fizetések első leszállításánál senki sem gondolta, hogy ennek olyan konzekvenciái fognak mutatkozni a gazdasági életben, mint amilyenek jelentkeztek. Nagyon jól tudjuk, hogy 1931-ben, amikor a kormány először hajtotta végre a tisztviselői fizetések leszállítását, az akkor árúkkal megrakott kereskedelmi üzletek tátongtak az ürességtől, mert vevő nem ment be oda. Láttuk, hogy hogyan vágta el az egész közgazdasági élet működését ez az intézkedés máról-holnapra, mert ettől a perctől^ kezdve abból az osztályból, amely addig még vásárlóképes volt, még akik talán vásárolhattak volna, azok is tartózkodtak a vásárlástól, mert nem tudták, mit hoz számukra a holnap. Ez okozta azt, hogy 1931-ben az első fizetésleszállítás után a kereskedők egymásután_ voltak kénytelenek fizetésképtelenséget bejelenteni. Láttuk, hogy évtizedes, sőt talán évszázados múlttal rendelkező cégek, amelyek a kereskedelmi etika minden fegyverével fel voltak ruházva, szintén kénytelenek voltak vagy kényszeregye s s éget kötni, vagy üzletüket felszámolni, mert márólholnapra ilyen szomorú gazdasági viszonyok közé sodródtak. Szintén a r tisztviselői fizetések csökkentésének és leszállításának tulajdonítható nagyrészt az a körülmény, hçgy a kereskedők százával voltak kénytelenek kényszeregyességbe és csődbe jutni. Ugyanígy volt ez az ipar terén, különösen pedig az én szívemhez oly közelálló kisipar terén is. A kisiparosoknak úgyszólván egyetlen rendelőkörük a köztisztviselői kar. A köztisztviselő^ kifinomodott egyéni ízlése mindig megkívánja a munkájába tényleg egyéni ízlést hevívő finom ipari kivitelezést és ennélfogva a köztisztviselői kar, a nyugdíjasokat is beleszámítva, volt úgyszólván az egyetlen rendelő köre a magyar kisiparnak. Ennek a fizetésleszállítási politikának eredményeként, sajnos, a kisiparosság rendelőkörének legnagyobb részét elvesztette. Ettől kezdve a kisiparosok műhelyei mind ritkábban és ritkábban jutottak egy kis munkához, a segédeket, tanoncokat kénytelenek voltak elbocsátani és — sajnos — nagyon, de nagyon sok kisipari műhely kénytelen volt 'bezárni. T. Ház! Hogy milyen eredménye van a köztisztviselői fizetések leszállításának, azt egy másik adattal is leszek bátor igazolni. Budapest székesfővárosban a lakásviszonyokat mindnyájan ismerjük és tudjuk azt, hogy a lakbérek meglehetősen magasra emelkedtek, tudjuk azt, hogy azelőtt alig lehetett lakást kapni, hiszen 1929-ben a statisztikai kimutatás szerint a főváros területén csak 677 üres lakás volt is amikor 1931-ben végrehajtották az első tisztviselői fizetésleszállítást, akkor azt láttuk, hogy a tisztviselők Pest környékére mentek ki lakni, a nyugdíjasok pedig távolabbi vidékre költöztek. Ennek mutatkozik is az eredménye: az 1931. december 31-iki statisztikai kimutatás szerint már 4489 üres lakás van Budapesten, 1932 decemberben pedig 11.886. Ma, azt hiszem, hogy az üres lakások száma meghaladja a 16 ezret, pedig ezek csak azok az üres lakások, amelyeket a háztulajdonosok adómérséklés szempontjából [bejelentenek, amelyek tehát már három hónapon túl üresen állottak. Ugyanakkor itt van egy másik rubrika: 1932-bem a székesfőváros kénytelen volt már 1341 szükséglakást adni azok rendelkezésére, akik hajléktalanokká lettek éspedig 6042 lakóval. Ennek következtében természetesen a lakbérek is csökkentek, mégpedig körülbelül 25%-kai. . Ennek folyamányaképp tehát az állam bevételei is csökkentek, elmaradtak a tatarozások, leg-