Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-227
Az országgyűlés képviselőházának 227. megtartása hozott ide és mivel azt látom, hogy ez veszélyeztetve van, azért voltam kénytelen mindezt elmondani. En úgy érzem, hogy nemcsak a magam véleményének, hanem sok képviselőtársam véleményének adtam kifejezést; azt hiszem, Kelemen Kornél t. képviselőtársam sincs egészen megnyugodva minden tekintetben ezen szakasz iránt, ez nem ideális ügyvédi szempontból készült szakasz. Féltem, nemcsak mint ennek az országnak képviselője, hanem, mint a vidéki ügyvédségnek egyik szerény reprezentánsa is, a magyar bírót, azt a fenséges piedesztálon álló magyar bírót ettől a szakasztól; félek annak az esetleges következményeitől, ha az a bíró meg fogja tudni vagy látja, hogy ő egy minősítő felébb valójának a jarszalagján járhat csak és ez a járszalag elér egészen az igazságügyminiszterig, akit ez a törvényszakasz feljogosít arra, hogy ellene a fegyelmit megindítsa. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Ez eddig is így volt!) Féltem, miniszter úr, a fegyelmi bírót azért, mert arra a fegyelmi bíróra is meg lehet majd állapítani, hogy nem szorgalmas, nem dolgozik eleget, nem elég szakképzett. (Zajj.) En azért nem fogadom el ezt a törvényjavaslatot még általánosságban a részletes tárgyalás alapjául sem, mert ez a 7. § benne van. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Minthogy a napirend tárgyalására szánt idő letelt, a vitát megszakítom. Mielőtt napirendi javaslatot tennék, felhatalmazást kérek a t. Háztól arra, 'hogy gróf Hadik János képviselőtársunk elhalálozása következtében megüresedett tornai választókerületben az új választás elrendelése iránt szükséges törvényes intézkedések megtétele végett a belügyminiszter urat megkereshessem. Méltóztatnak a kért felhatalmazást megadni 1 ? (Igen!) A Ház a kért felhatalmazást megadja. Most nedig javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap délután öt órakor tartsa és annak napirendjére tűzessék ki a nyugdíjtörvény módosításáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Amennyiben a t. Ház napirendi javaslatomat elfogadja, egyúttal indítványozom azt is, hogy az interpellációk meghallgatására — a szónokoknak a házszabályban biztosított jogai sérelme nélkül — délután 7 órakor térjünk át. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni'? (Igen!) Ha igen, úgy ezt határozatképpen mondom ki. Van valaki a napirendhez feliratkozva? Esztergályos János jegyző: vitéz BajcsyZsilinszky Endre! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy folytatólag foglalkozzam a csehszlovák állam külügyminiszterének beszédével és nyilatkozataival. (Helyeslés jobbfelőh) Hangsúlyozom, semmi tekintetben sem kívánóik elébevágni annak, hogy a magyar kormány állást foglaljon ezekkel a beszédekkel, ezekkel a nyilatkozatokkal szemben, viszont úgy érzem, hogykötelességünk az, hogy ott. ahol nyilvánvaló tévedésről, nyilvánvaló ferdítésről, a tényeknek nyilvánvalóan hamis beállításáról van szó, a magyar Képviselőházban, a kormánytól függetlenül is, komoly állásfoglalás nyilvánuljon és komoly érvek hangozzanak el. Benes külügyminiszter úr érsekújvári beszédében a magyar problémával és a dunavölgyi kérdéssel foglalkozván, többek között azt mondotta, hogy Magyarországnak, a magyar ülése 1933 december 12-én, kedden. 59 nemzetnek századokon keresztül sokkal könynyebb helyzete volt, mint a cseheknek, mert nem volt fehérhegyi csatájuk. Való igaz, hogy nekünk nem volt fehérhegyi csatánk, amelyben bennünket a német birodalom, a német erő. az osztrák uralkodóház, a Habsburgok valaha is levertek volna. De volt mohácsi csatánk. Volt mohácsi csatánk, amelyet részben azért kellett megvívnunk, mert akkor a magyar nemzet nem volt hajlandó csatlakozni ahhoz a szövetséghez, amelyben Franciaország és a pápai hatalom állott össze a Habsburg-uralomnak, a Habsburg-túlsúlynak, a német birodalom európai, elsősorban közép európai túlsúlyának letörésére. Ez a szövetség éppen a mohácsi vész idején következett be és ha a magyar nemzet akkor 'beállt volna ebbe a szövetségbe, ezzel talán megfordíthatta volna Európa sorsát. Akkor csak azt kívánták tőlünk, hogy Bécs ellen engedjük a törököket, ehelyett a magyar nemzet Mohácsot választotta. Es Mohácson elvérzett nemcsak önmagáért, nemcsak Európáért, hanem azért a német birodalomért és habsburgi hatalomért is, amelynek mai nyomorúságunkat köszönhetjük. Nekünk nem volt fehérhegyir csatánk, de volt egy mohácsi csatánk és a mohácsi csata után sem feledkeztünk meg a magunk kötelességeiről. Ezt kell megmondanunk Benes külügyminiszter úrnak, hogy a cseh nemzet a fehérhegyi csata után lefeküdt a habsburgi hatalom előtt, a magyar nemzet a mohácsi csata után is két nagyhatalomimal birkózott századokon keresztül: a törökökkel és a német birodalommal. A magyar nemzet másképpen teljesítette a maga európai és történelmi hivatását, mint akár a csehek, akár a szerbek. A szerbek az első rigómezei csatában hasonlóképp meghódoltak a náluk erősebb török nagyhatalom előtt és jó négyszáz esztendeig meg sem mozdultak, az alatt az idő alatt, amíg a magyar nemzet a maga leghősiesebh,; legnagyszerűbb politikai és katonai harcait vívta ugyanezekkel a hatalmakkal szemhen, amelyek bennünket fenyegettek, egyszerre a török hatalommal és a német birodalom hatalmával, és a magyar nemzet, amikor kénytelen volt belemenni szomorú és kétségbeesett kompromisszumba is, akkor sem volt szolga sohasem. Kérdezem én, melyik faj és melyik nemzet volt az, amely kibérelte az Osztrák-Magyar Monarchiát, ha nem a cseh? (Farkas Gyula: A Smólen Tónik!) Kik voltak a haszonbérlői az Osztrák-Magyar Monarchiának? (Farkas Gyula: A bachhuszárok!) Kérdezem, hogy az egész habsburgi birodalomnak minden gazdasági politikája kit erősített, ha neon a cseheket? (Úgy van! Úgy van!) Kérdezem, volt-e valaha a magyar nemzetnek Nepalekje? Minden lakáj a csehek közül adódott, nem hallottam soha, hogy egy Nagy János lett volna udvari főlakáj Bécsben. Ha megnézem a háborúba vonult osztrák-magyar generalitás faji képét, megállapíthatom, hogy még generális is több volt a cseh, mint a német vagy magyar és hozzá egyetlenegy sem volt olyan, aki kivált volna, aki valami szellemi és katonai jelentőségre tett volna szert. (Farkas Gyula: Az állomásparancsnokok mind csehek voltak!) Emlékezzünk vissza a Bach-korszakra, amikor a magyar nemzetet letiporták, amikor az osztrák nép véréből származó beamterek nem voltak hajlandók arra, hogy hóhéri szolgálatot teljesítsenek a magyar nemzet ellen, kik voltak azok, akik ezt a becstelen hollers'
