Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-227

52 Az országgyűlés képviselőházának i csak mint lelkiismeretesen gondolkozó magyar emberben vetődött fel az a borzasztó aggodalom, hogy mi lesz ebben az országban, ha a helyett, hogy kiépítenők, kibővítenők, megerősítenek, acélosabbá, ellenállóképesebbé tennők a tisztviselőtársadalmat, még ehhez az; utolsó menedék várhoz, a bírói függetlenséghez is hozzányúlunk. Ezzel a javaslattal kapcsolatban sok szó esett az ifjúság problémájáról. A miniszterelnök úr és a kultuszminiszter úr is több alkalommal és éppen most az egyetemi zavargásokkal kapcsolatban többízben nyilatkozott erről a kérdésről, A. kultuszminiszter úr és a miniszterelnök úr is .kijelentették, hogy szeretettel foglalkoznak az ifjúság kérdésével. Azt hiszem, nincs magyar ember ebben az országban, aki ne szeretettel foglalkoznék az ifjúság kérdésével, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) hiszen mindnyájan ifjak voltunk valamikor és önmagunkat szeretjük, amikor utódainkat, az ifjúságot szeretjük. En azonban úgy érzem, hogy a kormányzatnak nemcsak szeretettel kell foglalkoznia az ifjúsággal, hanem olyan intézményeket is kell létesítenie, amelyek az ifjúság elhelyezkedését biztosítják. A kormánynak intézményesen kell foglalkoznia az ifjúság kérdésével. Nekem e helyütt, 'bár ellenzéki képviselő vagyok, meg kell mondanom, hogy a belügyminiszter úr igenis tudott lehetőséget teremteni a vármegyékben és városokban az ifjúság elhelyezkedésére és végtelenül sajnálom, hogy az a törekvés, hogy^ a fővárosnál is betöltessék az a száz új állás, még nem ért eredményt. (Tauf

fer Gábor: Egy csepp a tengerben!) Nagyon igaz: ez is egy csepp a tengerben, de biztosan tudja igen i képviselő úr is, hiszen nála is napról-napra kilincselnek ilyen kérésekkel, hogy milyen izgalmakban tartja az ifjúságot az, hogy mikor fog végre ez a száz manna a földre szállani. Most azonban az ifjúság azt látja, hogy ebben a törvényjavaslatban, amelytől ő is sokat vár a maga jövője és elhelyezkedése szempontjából, ismét semmi sincs az ő számára, azt látja, hogy nincs kategorikusan kimondva, hogy a 60 éves életkor betöltése, vagy 40, illetőleg 35 évi szolgálati idő kitöltése után az illető tisztviselőnek nyugdíjba kell mennie, akármilyen kitűnő ember is. Pedig vallom és hiszem, hogy nincs pótolhatatlan ember a világon. (Úgy van! Úgy van! half elöl) Egyes urak ma oly keményen és annyira besüppedve ülnek abban a székben, hogy ezt az ő puha, meleg érzésüket összetévesztik nélkülözhetetlenségükkel. Tudok vármegyéket, ahol régen kiszolgált emberek állanak az élen, amikor az ifjúság, sőt nem is az ifjúság, hanem a 35—40 éves emberek, akik talán már régen családot is alapítottak, nem tudnak egy falat kenyérhez jutni. Ügylátszik, a kormányzat nem tud lehetőséget nyújtani az ifjúságnak ezzel a javaslattal kapcsolatban és nem gondolja meg, hogy mi lesz akkor, ha nem 20—22 éves fiatalemberek fognak a kezdőpoziciókba kerülni, hanem 35— 40 éves, az élet csatáiban már elkopott, a várakozásban már agyonidegesített emberek. Nem gondolja meg, micsoda fegyelem, micsoda szolgálatkészség lesz abban az emberben, aki oda már megbillent lelkiegyensúllyal kerül. Ha azonban nem mérlegeli is a kormány ezeket a szempontokat, mérlegelje ezeket a kérdéseket legalább is abból a szempontból, hogy ha nem tud kenyeret biztosítani ezen az úton, még mindig ott van a telepítés kérdése. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Erről egy szót sem hallunk. 7. ülése 1933 december 12-én, kedden. Először beszéltek 200 faluról, végre lementünk 30, azután 20 falura, ahova orvos kellene, jegyző kellene, tanító kellene, intelligencia kellene, most azonban nem hallunk egy szót sem róla. Azt mondják, hogy ilyen körülmények között, ilyen súlyos gazdasági helyzetben nem lehet a telepítés kérdéséhez hozzányúlni. Hát mikor lehet? Megint majd a 2000 pengős földárak idején, ami 1924-ben állott fenn, amidőn kivették a földeket és most súlyos pénzeket kell fizetniök ezeknek a nyomorgó embereknek azért, mert rosszkor tudtak a földhöz hozzájutni*? A faluról származó intelligenciának egész hadserege vár itt elhelyezkedésre. Paraszt embereknek, 'kisiparosembereknek gyermekei, akik a család utolsó krajcárját vitték be az iskolába, itt állanak ma kenyér nélkül és nem tudják, hová menjenek. Ezeket az embereket vissza kellene vinni a földhöz. Onnan jöttek a faluról. Vissza a faluba valamilyen formában! (Lázár Miklós: Űj agrárpolitikával!) Az ifjúság, amely ma nyugtalankodik az egyetemeken, nem hiszem, nem merem elhinni, mint magyar ember, hogy azért nyugtalankodik, mert két-három másvallású fiatalember ül a háta mögött. Nem hiszem el, a végső oka ennek nem ez. mert a végső ok az, hogy diplomával a kezében nem érzi, nem tudja biztosan, hogy a kenyeret hogyan fogja magának megszerezni tudni. Az ellenkezőjét tudja biztosan. Én azt hiszem, hogy a nemes gondolkozású magyar nép és magyar ifjúság, amely egy ezredéven keresztül mindenkivel szemben türelmes, békés és megértő volt, ilyen lesz majd azokkal szemben is, akikkel ma szemben áll, ha látni fogja, hogy minden intézkedés megtörtént arra, hogy kenyérhez jusson. (Erdélyi Aladár: Ha biztosítják az exisztenciáját!) Az ifjúság ma mérgezett lelkiállapotban van. Nem is csodálkozom rajta. Meg tudom érteni, ha állandóan morajlik bennük ez a borzasztó érzés. Azon sem csodálkozom, ha a szép szavak és simogatások nem tudják ezeket az érzéseket bennük elfojtani. A miniszterelnök úr kemény kezet és kemény öklöt igért. Én azt kérem a miniszterelnök úrtól, hogy ne az egy tehénkéjét féltő és párnáját a feje alól kifutni látó kicsiny emberek adóhátralékainak behajtásával szemben mutasson kemény kezet. Itt méltóztassék kemény kezet mutatni és akkor nem fog kelleni rendőrgumibotot használni a magyar ifjúsággal szemben. Ismét egy fájdalmas pont. Tele van fájdalommal és keserűséggel ez a javaslat. Itt van a fronton szolgált és hadirokkant tisztviselők kérdése. Az 1923:XXXV. te. 1. §-a kimondotta, hogy hadirokkantat pedig B-Mstára helyezni nem szabad. Az új rokkanttörvény ezt csupán a kifogástalan minősítésű közalkalmazottakra korlátozta. Hát bocsánatot kérek, ismét a helyett, hogy előremennénk, hátramegyünk. Ea újra egy olyan társadalmi osztály, amely tele van keserűséggel, gyanakvással, jogos panaszszal. Ezekkel szemben ismét nem látjuk azt, hogy a méltányosság és az igazságosság álláspontjára helyezkednék az igen t. kormányzat. Csak egyet vagyak bátor tisztelettel megemlíteni. Itt van a tizenöt esztendő alatt nyugdíjazottak kérdése. Ezekkel szemben még mindig érvényesül a 40%-os szanálási levonás. Hiszen mindent meg lehet magyarázni, mindenre lehet okot és ürügyet találni százezret, itt azonban nagyon is erősen disztingválni kell. Hány tisztviselő pusztult el a háborúban szerzett beteg-