Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-227

Az országgyűlés képviselőházának 227. •amely ebben a tekintetben ma van, és itt is jelentékeny megtakarításokat tudnának elérni. Ez is olyan kérdés, amelyre ismételten és ismételten rámutattunk, ami azonban teljesen hasztalan volt, mert az ellenzék a felszólalásaival ebben a tekintetben semmiféle eredményt elérni nem tndott. Ha ehhez még hozzávesszük azután azt, hogy a költséges 'külképviseleteknél is megtakarításokat lehetne eszközölni, és pedig bőségesen, akkor r játszi könnyűséggel ki tudjuk hozni azt a három és fél, vagy négymillió pengőt kitevő összeget, amelyet a pénzügyminiszter úr ezzel a törvényjavaslattal kíván megtakarítani. Ne 'méltóztassék tehát azt mondani, hogy tisztán pénzügyi szempontok azok, amelyek indokolják ennek a törvényjavaslatnak beterjesztését. Az a kérelem, hogy ne nyomorítsák meg a tisztviselőtársadalom megmaradt részét, ne nyomorítsák meg a nyugdíjasokat és különösen ne vonják el az özvegyektől lakáspénzjárandóságuknak tekintélyes részét, mert ezzel a szerencsétlen özvegységre jutottakat még nyomorúságosabb, még lehetetlenebb helyzetbe hozzák, nagyon sok esetben teljesen lehetetlenné teszik nekik a gyermekeik felnevelését és kiteszik őket annak, hogy kénytelenek mai lakásukat elhagyni és nyomorúságos, egészségtelen lakásba költözni a lakáspénznek újabb leszállítása miatt. (Propper Sándor.- Amit a kórházakra költöttek, abból bőven kitelnék! — Zaj. — Elnök csenget.) Ezeknek a szempontoknak kellene a kormány előtt lenniök, nem pedig annak a rideg egyoldalú szempontnak, hogy a függőségi helyzetet, amely r egyébként már ma is meg van a tisztviselőknél, még jobban kiélezzék és még nagyobb, korlátlan hatalmat biztosítsanak ezzel a törvényjavaslattal az államhatalomnak, a kormánynak, a köztisztviselők nagy rétegével szemben. Ezen a nagy függőségi állapoton, amelyben a köztisztviselők ma is vannak, nem fog változtatni az a módosítás, amelyet most a törvényjavaslat tárgyalása során a látszat kedvéért, mint enyhítést terjesztettek be. Ezen mit sem változtat az, hogy e törvény hatályát csak meghatározott időre kívánják kiterjeszteni, mert hiszen nagyon jól tudjuk a múltból, hogy amikor határozott időtartamra szóló törvényjavaslatot szavaztattak meg a Képviselőházzal, akkor annak a törvényjavaslatnak a lejárta után mindig előállott az akkori kormány és mindig kérte a törvény érvényének további meghoszszabbítását. Azt tehát, amit Petrovácz képviselőtársain is előterjesztett határozati javaslatában, hogy tudniillik három évre állapítsák meg ennek a törvényjavaslatnak a hatályát, azt hiszem, a kormány minden további nehézség nélkül elfogadja, s maid a három év letelte után az akkori kormány jön egy ujabb jayas

: lattal és ennek a törvénynek a hatályát további három évvel fogják kitolni. Ugyanígy vagyunk azzal a másik módosítással is, amelyet ugyancsak beigértek és amely szerint egyesek, mint egy nagy vívmányt kívánták azt, hogy a javaslat szerint felállítandó 5 és 3 tagú állandó bizottságnak, amely a nyugdíjazás kérdésében javaslatot terjeszt a miniszter elé, megválasztását, illetőleg a miniszter által való kinevezését — hosszabb időtartamra kössék le. Vannak képviselőtársaim, akiket ez a rendelkezés, ez a módosítás meg fog nyugtatni. En azonban tisztában vagyok azzal, hogy ez a megoldás megnyugtathatja ugyan egyes képviselőtársaimat, de nem ülése 1933 december 12-én, kedden. 43 fogja megnyugtatni a tisztviselőtársadalmat, mert hiszen a mindenkori miniszter találhat módot arra, hogy a hosszabb időtartamra kinevezett állandó bizottsági tagokat is lemondásra kényszerítse csak azért, hogy neki megfelelő új embereket nevezzen ki, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbuloldalon.) vagy pedig egyéb módon intézkedhetik a tekintetben, hogy az ő hatalma, az ő befolyása érvényesüljön ott. Nem is beszélek arról, hogy tulajdonképpen az ötös vagy hármas bizottság egész működése egyenlő a semmivel, mivel hatásköre nincs, mert a mindenkori miniszter az ötös vagy a hármas bizottság javaslata nélkül is lényegében azt teheti, ami neki tetszik. (Folytonos zaj a jobboldalon. — Elnök csenget. — Rassay Károly: Folytatólagos pártértekezlet? Feltámadt a kisgazda frakció! — Derültség.) Ha ebből a szempontból nézzük a törvényjavaslatot, akkor sajnálattal kell megállapítani, hogy az a tendencia, amely 1920-ban a kormány intézkedéseiben megkezdődött, a jogorvoslati lehetőségek, megszorítása, illetve teljes kiküszöbölése fokozatosan, évről-évre állandóan emelkedik, és mind nagyobb körre terjed ki a kormánynak az a tendenciája, hogy a köztisztviselőket az őket ért sérelem, illetve a szolgálati viszonyukban beálló esetleges változás tekintetében nem kívánja jogorvoslatban részesíteni. Méltóztassanak arra gondolni, hogy az ellenforradalom uralomra jutása után a kivételes hatalom alapján kiadtak egy rendeletet, az úgynevezett igazoltatási eljárásról szóló rendeletet, amelynek alapján teljesen hatálytalanították, semmivé tették az egyes intézményekben meglévő szolgálati és nyugdíjszabályzatokat. Kimondották akkor, hogy bár vannak egyes foglalkozási kategóriákra, a köztisztviselők egyes rétegeire vonatkozólag érvényben lévő szolgálati és fegyelmi szabályzatok, mégis azokat, akik az igazoltatási eljárás, során nem igazoltattak, állásuktól meg lehet fosztani. Es ennek alapján anélkül, hogy megszerzett jogaikat, nyugdíjjogosultságukat elismerték volna, egyszerűen kitettek ezreket és tízezreket annakidején az utcára. így jártak el abban az időben a tanárok, a tanítók nagy részével szemben, ilyen tömeges kivégzéseket és exisztencia-tönkretételeket vittek véghez & vasutasoknál, a postásoknál, a dohánygyári munkásoknál, ilyet végeztek a társadalombiztosító-, illetőleg munkásbiztosítópénztáraknál, (Magyar Pál: A hozzáértőket kitették az utcára!) ilyen aktust vittek véghez a Máv. gépgyárnál, valamint az összes állami és közintézeti alkalmazottaknál is. Amióta mi szociáldemokraták résztveszünk a parlamenti munkában, azóta állandóan napirenden tartottuk ennek az igazoltatási eljárásnak a reparálását, állandóan ostromoltuk a mindenkori kormányt, hogy tegye jóvá azokat a bűnöket és mulasztásokat, amelyeket az igazoltatási eljárások alkalmával elkövettek, és azt a sok sérelmet, amelyet 1919-ben, 1920-ban és 1921ben az akkori lázas időkben elkövettek, ma, amikor már nyugodt atmoszféra van, vegyék revízió alá, és a revíziós eljárás során ezeket a sérelmeket, vagy legalább ezeknek a legnagyobb részét reparálják. Hallottuk a múltban még néhai Vass József miniszterelnökhelyettes úr részéről, itt a parlamentben azt a kijelentést, hogy a maga tárcája körébe eső tapasztalatból meri állítani, hogy igenis^ súlyos sérelmek történtek az igazoltatási eljárások során, és hogy maga is szükségesnek tartja, hogy eb-