Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-227

Az országgyűlés képviselőházának 22'4 gyakorlatot nézi. Ezt nem is hibáztatom. Nem azért említettem meg, mintha, kifogásolnám, hogy valaki egy akármilyen állásban eltöltött munkája következtében, annak következtében, hogy valakinek, a köznek egy bizonyos időn keresztül munkát végzett, egy bizonyos idő múlva ebből hasznot húzzon, ezután járadékot élvezhessen. Ezt egyáltalában nem tudom hibáztatni, de hibáztatom, hogy ez az államra terhet jelent. Azt, hogy ez a járadék szerűség megvan, mi sem bizonyítja inkább, mint éppen ugyanennek az 1912. évi LXV. t.-cikknek 30. §-a, amely előírja a különböző köztisztviselői kategóriánként az 1—r/2%-ig terjedő hozzájárulást egy nyugdíjalapnak létesítéséhez. Nem akarom itt a nyugdíjalapnak sorsát kutatni, a nyugdíjalap mikénti felhasználását bolygatni; van itt a Háznak az alapok kutatására nálamnál sokkal hivatottabb tagja, de tudom, hogy a törvén y paragrafus értelmében ez az alap bizonyos jóléti intézmények létesítésére és fenntartására fordítandó. Nézetem szerint azonban semmi ok nincs arra, hogy amikor arról van szó, hogy az állam tehermentesíttessék, azoknak a tisztviselőknek járandóságai, akik nem a keresetképtelenség folytán vagy nem szolgálati idejük betöltésének következményeképpen mennek nyugdíjba, az állam terhéből levétetnének és ennek a nyugdíjalapnak terhére helyeztetnének át. Ennek a nyugdíjalapnak ügyeit azután akár egy biztosító társaság, akár pedig a köztisztviselőknek valamiféle közintézménye bonyolítaná le, de nem az állam. Sajnálom, hogy a törvényjavaslat ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, mert ez lényeges befolyással volna azokra a költségekre, amelyek nyugdíjteherképpen az államra hárulnak. Természetesen neun gondolok arra, hogy visszamenő intézkedést tegyünk. Az ilyen elgondolás csak olyan tisztviselőre vonatkozhatik, aki ezután lesz majd tisztviselővé és ezért egy ilyen rendezésnek pénzügyi előnyei csak a messze jövőben mutatkoznának. De meg kell gondolnunk, hogy milyen aránytalanul nagy teher nyugszik az állam költségvetésében a nyugdíjak folytán. Ennek kezdete egykorú az ország megcsonkításával. Már pedig attól kezdve 15 esztendő múlt el anélkül, hogy ebben a kérdésban valami történt volna. Ezért kívánatos és sürgős volna, hogy evvel a kérdéssel intézményesen foglalkozzunk. Sohasem gondolok arra, hogy visszamenőleg tegyünk imézlkiedéseket. Ebben a tekintetben a contractus contrahendibus legem ponit elvet vallom és ez áll a munkás és munkaadó közötti viszonyra is éppen úgy, mint ahogy a gazdasági élet egész vonalán érvényesülnie (kellene. Sajnálom, hogy ezzel az elgondolással a javaslat nem foglalkozott, mert ez elejét vette volna éppen a 2. §-ban és egyáltalán az egész törvényjavaslatban mutatkozó .kontroverziák tekintélyes részének. Ezeknek a kontroverziáknak a legnagyobb része a 2. § körül összpontosul és éppen ezért, amikor _ áttérek, azokra a kifogásaimra, amelyeket a javaslatban foglalt elvek elintézésével szemben érzek, a 2. §-nak 2. b) pontjával, a leginkább kritizált ponttal foglalkozom- Nyíltan és őszintén megvallom, hogy nagyon súlyos aggodalmaim vannak éppen e pont érvényesítése körül, mert ez kétségtelenül nagy lehetőséget ad a személyi momentumok érvényesítésére valakinek a nyugdíjbahelyezésénél. Legyen szabad rámutatnom egy körülményre, amit a t. képviselőtársaim különösen , az innenső oldalról, mint első momentumot említettek fel, s ez a politx ülése 1933 december 12-én, kedden. 39 kai magatartás tekintetbevétele iránti aggodalom. Legyen szabad ebben a tekintetben megvallanom, hogy én más nézeten vagyok. (Homonnay Tivadar: Halljuk a megindokolást!) Meg is fogom indokolni. Arravonatkozólag, hogy egy tisztviselő a politikai állásfoglalása miatt úgynevezett politikai üldözést szenvedhessen, nem szükséges ezt a paragrafust megcsinálni, mert ezt az eddigi törvények is lehetővé tették. (Homonnay Tivadar: Pretereálás lehetséges volt, de nyugdíjazás nem.) Üldözés azonban^ eddig is lehetséges volt. Merem azonban állítani, hogy ez soha nem volt ebben az országban s ez mégis egy biztosíték nekem arra, hogy a jövőben sem lesz- Meg merem nyugtatni erről a helyről a köztisztviselői kart arravonatkozólag, hogy ilyen nem fog bekövetkezni, mert abban az esetben, ha ez megkíséreltetnék, a köztisztviselői kar maga mellett találná az egész magyar társadalmat, (Ernszt Sándor: Már későn! — Homonnay Tivadar: Nem a képviselő úr van a kormányon!) amely megvédené azt a társadalmat, amely az országot eddig fenntartotta s amely sem autokráciát, sem diktatúrát soha el nem tűrt és nem is fog eltűrni s ha valaki ezt megpróbálná Magyarországon, (Zaj a balközépen. — Elnök csenget.) &7A, a miaga erejével pozdorjává fogja törni. (Homonnay Tivadar: Ha a képviselő úr volna a kormányelnök! Nyílt diktatúra ez a törvényjavaslat!) Elnök: Csendet kérek! Br. Inkey Pál: Kétségtelen, hogy vissza lehet élni ezzel a paragrafussal és ezért a magam részéről nyíltan megvallom, hogy csak azzal a kautélával tehetem magamévá, hogy minden biztosíték megadassák arravonatkozólag, hogy visszaélés nem következhetik be. (Homonnay Tivadar: Mi az a biztosíték?) Errevonatkozólag is nagyon sok módosítás van, s megnyugtathatom a képviselő urat, hogy minden módosítást elfogadok, amely eliminálja ennek lehetőségét. (Homonnay Tivadar: Kár, hogy nem pénzügyminiszter a képviselő úr! — Elnök csenget.) Elfogadom azonban azt az elvet, amelyet a miniszterelnök úr talán kissé — ha szabad ezt a kifejezést használnom — drasztikusan ismertetett, hogy meg kell adni a módot arravonatkozólag, hogy, ha valaki nem tud megfelelni állásának, (Zaj a baloldalon.) azt abból ki lehessen emelni. (Éber Antal: Az is visszaélés, hogy ennyi van! Azon is segíteni kell. — Rassay Károly: Ki követte el ezt a visszaélést? Nem kutatom, hogy miért következett ez be s nem akarok rámutatni arra, hogy ez â protekcionizmus következménye. A legtárgyilagosabb kinevezés folytán is bekövetkezhetik az a helyzet, hogy valaki állásának nem felel meg. Ezen a ponton kifogásolom azt, hogy ebben a javaslatban nincs szó a felettes hatóságok felügyeletéről és felelősségéről. Nem tudom elképzelni azt, hogy egy tisztviselő, aki nem tud megfelelni állásabeli kötelezettségeinek, nyugdíjképessé legyen akkor, ha a felettes hatóság teljesíti azt a kötelességét, amely minden felettes tisztviselőnek kötelessége, hogy nemcsak azokat az aktákat intézi el, amelyek az asztalán vannak, hanem gondoskodik arról is, hogy az alája rendelt tisztviselők munkájukat rendesen elvégezzék. -. /\ A köztisztviselők politikai okokból való üldözésének kérdése kétségtelenül nagyon fontos momentum és nagyon meggondolandóvá teszi, uem volna-e a leghelyesebb elintézési módja