Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-227

36 Az országgyűlés képviselőházának tbí elsőrangú dialektikával felépített tiszteletreméltó beszédével. Eassay Károly igen t. képviselőtársam tegnapi beszédében is, mint általában minden felszólalásában, igyekezett a legnagyobb tárgyilagosságra törekedni és ezt többé-kevésbbé — mondjuk inkább többé, mint kevésbbé — sikerült is neki elérnie. Ö is adott ötleteket, gondolatokat a takarékosságra más tételeknél. így példának okáért a sajtóra fordított összeget sokallta, illetőleg azt — már nem emlékszem tisztán — delendam esse censeo, eltörlendőnek vélte. (Homonnay Tivadar: A dumping-sajtót!) Igen t. képviselőtársam, én ezt a «dumping» szót, amely borzalmas szó, nem is szeretem halllani. (Derültség.) Méltóztassék megengedni, hogy erre ne feleljek. (Felkiáltások bal felől: Magyarul!) Az mondja magyarul, aki közbekiáltotta, ne engem tessék felelősségre vonni. {Zaj. — Homonnay Tivadar: Kitartott sajtó!) T. Képviselőház! Méltóztassék visszaemlékezni arra a rettenetes tömegmészárlásra, amelyet a népek megkérdezése nélkül a diplomaták csináltak. Jól emlékezünk rá, hogy a háború eldöntésében nagy része volt a sajtónak. Nagy része volt benne az ellenséges államok nagyszerűen megszervezett sajtójának és nagy része volt a niinket most körülzáró, körülvevő úgynevezett utódállamok sajtóhadjáratának. Ha Eassay Károly t. barátom ülne a miniszterelnöki székben — képzeletben beültetem őt oda, hiszen lehet, hogy 30—40—50 év múlva úgy is odakerül, (Derültség. — Zaj.) tehetségénél, óriási tudásánál fogva meg is illeti őt a nemzetvezéri szerep — majd méltóztatik belátni, hogy sokat kell engedni, nem a 48-ból, amelyből én egyáltalában nem szoktam engedni, hanem azokból az elvekből, amelyeket nem felelős helyzetben és állásban a vezető politikusok hangoztatni szoktak. El lehetünk mi sajtó nélkül? El lehetünk mi anélkül, hogy megfelelő anyagi eszközöket bocsássunk rendelkezésére követségeinknek és konzulátusainknak azért, hogy a velünk szemben ellenséges sajtó ellenünk szóló rágalmait, ráfogásait, hazugságait nap-nap után megcáfolják. (Mozgás. — Friedrich István: Képviselő úr, a Budapesti Hírlapra 8 milliót herdáltak el! Itt bemutattam és maguk meg sem mozdultak! —- Griger Miklós: Lám, lám! — Zaj. — Elnök csenget. — Friedrieh István: Itt bemutattam és Bethlen be is ismerte! És maguk szavaztak és el volt intézve a dolog. — Griger Miklós: Most három és félmilliót akarnak megspórolni! — Nagy zaj.) Az olyan idő lehetett, amikor erre a célra a költségvetés jobb világban és közérdekben nagyobb összeg odafordítását is megengedte. (Friedrich István: A Pénzintézeti Központ adta! — Homonnay Tivadar: Ez a kis javaslat meg három és félmillióval üt 220.000 családot! — Zaj.) Másodszor: Eassay t. barátom kifogásolta a miniszter uraknak — azt hiszem, csak a miniszter uraknak — folytonos utazgatásait. Igen t. képviselőtársaim és barátaim, hiszen arról az oldalról egy évvel vagy ötnegyedévvel ezelőtt ennek az ellenkezőjét méltóztattak kifogásolni! Az egy helyben való topogást, a mozdulatlanságot! (Úgy van! Ügy van! half elől. — Györki Imre: Hát most nem az történik?) Az is baj volt tehát, ha az akkori tiszteletreméltó kormány, Károlyi Gyula kormánya, megelégedett azzal, hogy azt teljesítse, amire a legnehezebb és legkeservesebb időkben önzetlenül vállalkozott. (Griger Miklós: Aki ellen önök palotaforradalmat csináltak! — Friedrich István: Maguk 7. ülése 19 S3 december 12-én, kedden. buktatták meg, nem mi! — Nagy zaj. — Elnök csenget. — Györki Imre: Talán" maga észre sem vette, Gábor bácsi!) Attól a férfitól, aki az aradi és szegedi kormány elnökségét vállalva, — amit saját élete kockáztatásával cselekedett, — (Friedrich István: Tudjuk!) a magyar állami élet folytonosságát fenntartotta, a legteljesebb elismerést megvonni durva hálátlanság volna. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Akkor azonban az ő topogását, az ő mozdulatlanságát, egyhelyben való néma magatartását a leghevesebb ostrom alá méltóztattak venni. Most pedig ennek ellenkezőjét méltóztattak, vagy méltóztatott Eassay Károly igen t. barátomnak kritika tárgyává tenni és elítélni. Eckhardt Tibor, akinek mostani apostoli működését Bethlen István gróf t. képviselőtársunk hatalmas após toli munkájával együtt az egész magyar közvé lemény osztatlan elismerése és hálája kíséri, azt mondotta, mint a független kisgazdapárt vezére, hogy minden jót elfogad, ami innen jön, nem nézi, hogy ez a kormány, vagy az a párt hozza-e. Hát az nem jó, hogy ha a mostani kormány nem tipeg-topog egy helyben, bár igen hideg van odakint, hanem a mostani kormány tagjai elmennek a világ fővárosaiba és a magyar igazságot hirdetik, a magyar revíziót készítik elő. azonkívül a magyar gazdasági élet .javulását is úgyszólván emberfeletti munkával, éjt-napot eggyé tévő munkával előkészítik? Hát ha ez a baj, ez a kifogás, akkor igazán nem tudom, hogy mi volna az a földöntúli, tökéletes javaslat, amelyet a t. képviselő urak, a t. ellenzék nyugodt lélekkel elfogadnának, vagy megszavaznának. (Friedrich István: Sok olyan utazás volt, Jánossy képviselő úr, amire ráfizettünk. Hágára nagyon ráfizettünk! Ott, ahol lemondottunk a nyugdíjakról!) A nyugdíj terhek óriási súllyal nehezednek a magyar állam költségvetésére. Egyik igen t. képviselőtársam, gondolom Berki Gyula, említette, hogy békeidőben 33.000 nyugdíjast tartott el a történelmi Magyarország, Szent István, Nagy Lajos, Hollós Mátyás, Eákóezi Ferenc és Kossuth Lajos Magyarországa, ellenben a mai istentelen, gonosztevő kezekkel megcsonkított, megalázott, elárult csonka ország, amelyet egy vad keleti horda ki is rabolt, 133.000 nyugdíjast köteles eltartani. Nekem azt is megmondották a hozzáértők, illetékes pénzügyminisztériumi tisztviselő urak, sőt maga a pénzügymniszter úr és az államtitkár úr is megmondta, hogy miután laz adók súlyosak és azoknak egy része bizony igen keservesen, vagy egyáltalán nem hajtható he, ezért az elaggott öreg nyugdíjasnak kettő közül kell választania: a biztos kevés vagy kevesebb és a 'bizonytalan több vagy sok között. Ha tehát erről van szó, akkor iszerinteon, a választás nem lehet nehéz. Itt pedig erről van szó. Eátérek most egypár igénytelen kívánságom előterjesztésére. Azt hiszem, hogy még nem késő ezt iá néhány igénytelen kérésemet, kívánságotmat nemcsak, meghallgatni, hanem az illetékes tényezőknek el is fogadni. Több igénytelen költségvetési felszólalásomban a magyar vasutas társadalom bajait, panaszait, kérelmeit tettem szóvá és azt is hangoztattam, hogy a magyar vasutas társadalom olyan különleges feladatot teljesít, ami laz általános tisztviselői munkakörrel és feladattal nem hasonlítható össze. (Gr. Somssich Antal: Igaza van!) Nem kívánok tehát különös dolgot, nem kívánok lehetetlent, teljesíthetetlent. A t. képviselő urak valamennyien meg méltóztattak kapni a Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének — ős